Az előadás 2020. szeptember 19-i Ars Sacra fesztiválos bemutatója, majd az ország, sőt országhatáron túli előadásai után most az Óvóhelyen volt látható. A férfi író, Lackfi János, négy nő figuráján keresztül mutatta be a történetet, amit hat nő közösen, mindenki saját tudását beleadva újraértelmezte, és feltöltötte élettel. A két színész (Tarjányi Krisztina Irma, Molnár Enikő), rendező nélkül ment a történet mélyére, saját maguk megéléseit és nézőpontját belehelyezve játékmódjukba. A két zenész, egy csellista (Agárdy Eszter) és egy fuvolista (Pethő Rebeka), nagyon jól kiegészítette Varga Abigél zenéjét játszva, és misztikus, mély hangulatot adott ennek az egy óra húsz percnek. Illyés Mariann groteszk grafikái pedig már a bejáratból odakiáltottak, hogy – „Hé, itt lesz valami!” – Szenvedés és szárnyalás elegye, ami elvisz egy másik dimenzióba.

A két főszereplő, anya és lánya életét nézhetjük végig gyerekkortól a halálig. Az ő viszonyrendszerükön keresztül olyan univerzálisan érvényes női sorsok bontakoznak ki a szemünk előtt, melyek mindig is aktuálisak voltak. Liseux-i Kis Szent Teréz és Avilai Nagy Szent Teréz példáján keresztül, az ő életükbe belehelyezkedve, időnként kitekintéseket kapunk arról, hogy milyen volt az élet a 16 és 18. században. Ennek köszönhetően láthatjuk, hogy milyen könnyen párhuzam vonható a négy nő között, (anya, lánya és a két szent) még akkor is, ha több száz év különbséggel éltek.

A vallást és a szabadon szárnyalást ellentétnek állítja be a darab. Mindezt címében és a színpadon is központi helyet elfoglaló hintamotívum érzékelteti. Mintha versengene egymással a fent és a lent, a jó és a rossz. De közben nem tudjuk, hogy melyik oldal melyik, csak azt, hogy ellentétesek. Ha valaki nem bízik Isten vigyázó kezeiben, akkor az már nem is igazi hit? A fájdalommal és veszteséggel teli édesanyának már nem megy ez feltételek nélkül. Ő már birtokolni akar, és magához akarja láncolni egyetlen lányát. Gyermekét pedig éppen ez taszítja egyre távolabb, ő épp az ellenkezőjét akarja csinálni, mint amit anyja mond. Ha nem kap szabadságot anyja fojtogatóan ölelő karjaiból, akkor keres magának máshol. A felhők fölé száll, és stewardessként dolgozik. Ez anyja legnagyobb félelme. A hit szemben áll a szabadsággal? Nem hinném. Ha valaki hisz Istenben, már nem repülhet a felhők fölé, csak távolról szemlélheti azokat, és Szent Teréz kendőjébe burkolózva kell mártírrá válnia? Hiszen nem lépsz Isten ellenében, ha elhagyod a földet, és felszállsz a felhők fölé. Bárkinek jogában áll egy kicsit „Istenné” válnia, hogy végül az égbe repüljön . Éppen ez a vallás lényege, hogy szabaddá válj benne és kiteljesedj.

Végül az anya hitetlensége és aggódása lánya autóbalesetéhez vezet. A darab szoros kapcsolatba hozza egymással ezt a két történést. Nem engedte szabadjára, vesztét mégsem ez a féltett szabadság okozta, hanem egy egyszerű hétköznapi pillanat, ami bárkivel megtörténhet. Nem a szabadon létezés a kiváltó ok, hanem hogy nem bízik.

Egy tudatosan felépített drámát láthatunk, ahol a tragédia szép lassan van adagolva, nem önt el egyből, szépen rávezet minket, fent tart a felszínen. Nem akarja, hogy teljesen beleolvadjunk a történetbe, inkább azt, hogy véleményünk legyen róla, és valóban gondolkozzunk el, hogy milyen szerepet tölt be a mai világban a vallás. Továbbá az a célja, hogy ismerjünk meg olyan női sorsokat, amik bár akárkivel megtörténhetnek, mégsem látunk bele ezekbe az élethelyzetekbe igazán. Éppen ezért olyan hiánypótló előadás ez, ami nem terem minden sarokban manapság.

Lackfi János: Hinták
Szereplők: Tarjányi Krisztina Irma, Molnár Enikő
Zeneszerző: Varga Abigél
Zenészek: Pethő Rebeka: fuvola, Agárdi Eszter: cselló
Illusztráció: Illyés Mariann
Bemutató: 2020. szeptember 19.
Ars Sacra Fesztivál, Budapest