Kedves Andrea, kérem fáradjon be irodánkba az alább feltűntetett dokumentumokkal, ennyit értett első olvasásra. Semmi haladéktalanul, ezt furcsállta. Cara Andrea, ismételgeti hangosan. Ilyen felütéssel még az életben nem kapott levelet az adóhatóságtól. Arra már rájött, hogy itt mindenki a keresztnévre hivatkozik. Keresse Joãót, mondják az oktatási osztályon. De milyen Joãót? Itt mindenkit Joãónak hívnak, honnan fogják tudni, hogy melyiket keresi, ezt nem mondta, csak gondolta. Ne aggódjon, megtalálja. Megtalálja. Rágyújt, bemásolja a levél tartalmát a Google fordítóba, hogy pontosan értse, mert lehet, hogy mégiscsak sürgősen be kell mennie. A haladéktalanul tényleg nem szerepel a szövegben, csak egy dátum, ahhoz meg nem kellett a fordító. Ráérnek, gondolja, ráérek. Azért kicsit ideges, mégis, mit akarhatnak tőle. Még egyszer elolvassa a megszólítást, tetszik neki. Não faz mal, mondja maga elé. Mindegy, nem baj, elvagyunk mint a befőtt, valami ilyesmit jelent, magyarázta a barátnője. A másik alapkifejezés, amit hamar megtanult, az um bocadinho, sokáig rosszul ejtette. Azt hitte, pontosan ismeri a jelentését, hogy megfelelően használja, de igazán csak akkor értette meg, amikor bekerült a sürgősségire, mert lebénult a fél oldala. Um bocadinho, nevettek a kórteremben az öregasszonyok. Az orvos azt mondta neki, hogy várjon um bocadinho. Akkor hamarosan mehetek, nem? Meglátod kislány, reggelig itt maradsz, nagyon nevettek. Azt mondták neki, menina. Elmúlt negyven éves, de itt, azt hiszi, örökre fiatal lány maradhat. Nem várta meg a reggelt, kelet-európai határozottsággal, saját felelősségére még az éjszaka hazament. Saját felelősségére töltötte ki az adóbevallást is. Nagyon jól akarta csinálni, mindent bevallott. Milyen egy fantasztikus ország ez a Portugália, nem?, mondta a férjének. Itt mindent bevallhatok. Új ország, új élet, új adóbevallás. Nem mintha otthon, mármint Budapesten otthon, ne vallott volna be mindent, mégis úgy érezte, ez most valahogy más. Mert itt a buszon sem lóg. Az ellenőrök egyenruhában jönnek, tiszta sor, pedig, ha végiggondolja, az ellenőrök nem is igazán jönnek.

Mégsem vár sokáig, nem halogatja, még csak fél éve él Portugáliában. Azt már megtanulta, hogy a közértben nyugodtan a pénztárnál hagyhatja a kosarát, mert elfelejtett valamit, hogy a pénztáros minden zokszó nélkül várni fog, és talán még mosolyog is. Talán ő is az óceánra gondol, vagy nem, vagy csak tudja, valahogy, mert máshogy nem lehet, hogy a szabadnapján a meleg homokban fekszik, hogy az első hullám napokra kiüt belőle minden feszültséget. De ez az adóhatóság.

Másnap délelőtt tizenegykor érkezik az irodába, sorszámot húz. Heten vannak előtte, vitt magával könyvet, majd olvas. Aztán cigarettázik, az automatából kávét vesz, megint cigarettázik, telefonál, itt mindenki cigarettázik, aztán egy óra tíz perckor sorra kerül. Boa tarde, mondja, meg, hogy sou Andrea Nági. Vagy Názsi. Nem akar belebonyolódni a kiejtésbe, hogy ő nem Nági, és nem is Názsi, hanem Nagy. Bár a sürgősségin magyarul ejtették a nevét. Szíven ütötte. Az ügyeletes orvost Karlovának hívták, vagy, nem emlékszik pontosan, de az biztos, hogy szlovák volt. Erősen figyel, próbálja érteni, hogy az ügyintéző mit mond neki. Többször kéri a férfit, hogy ő magyar, lassabban, legyen szíves, hogy sou húngara, mais devagar, faz favor. A devagart évekig deválgárnak mondja, mint a bocadinhot pokádinyúnak. Az alkalmazott türelmesen magyaráz, elismétel mindent akár háromszor is. Bemutatja a kért dokumentumokat, kicsit ideges, reméli, hogy minden rendben lesz. Egyébként, azt ugye tudja, néz rá a férfi, hogy az egy háztartásban élő kiskorú iskoláztatási költségeit leírhatja az adóból? Nem, nem tudom. Szóval, akkor, be szeretné írni? Igen. Rendben, válaszolja a férfi, végeztünk is, itt írja alá. Nem pecsételi le? Nem. Szeretném, ha lepecsételné. A pecsét szót, még indulás előtt kikereste a szótárban. Carimbo, faz favor, ismétli. Pecsét nélkül nem hivatalos, nem lehet érvényes, ezt nem mondja. Bár, Joãót is megtalálta, mert azt mondták, megtalálja. Nem kell pecsét, válaszolja egyre idegesebben az ügyintéző. Én mégiscsak szeretném, hogy lepecsételje. A férfi dühösen kutat a fiókban. Így már jó lesz, kedves Andrea?

Tisztára, mint a Szigorúan ellenőrzött vonatokban a lány fenekén az a sok pecsét, ez jut eszébe hazafelé, meg az, hogy délután kimennek a partra.