A forgó körszínpadon nyolc szobát, miniszínpadot alakítottak ki. A szürkés, fakó díszletek falai közé bezárt szereplők nem észlelik egymást. Privát és publikus terek tűnnek fel egymás mellett, gardróbszoba, laboratórium, kórház és kiállítóterem. A magány mindent átleng.

A cselekmény és a színpadi tér egysége mellett az idő is felborul. Vannak szobák, ahol percek telnek el, más helyeken évek folynak össze. Bár ilyen jellegű színházi kísérletre találunk példát bőven (a legemlékezetesebb talán Caryl Churchill 1997-es Hotel című darabja, mely szintén nyolc külön szobára bontja a színpadot), egy magyar kőszínháztól még mindig újítóan hat az arisztotelészi hármas egység ilyen látványos és céltudatos megbontása. Aktív figyelmet kíván meg a nézőtől, akinek saját magától kell megtanulnia az előadás belső logikáját.

A szereplők névtelen, ikonikus karakterek kezdet és sokszor befejezés nélküli történetekkel. Az öregedő showgirl idős és fiatal énje közt váltakozva jelenik meg a színpadon, Szirtes Ági és Pálmai Anna felváltva játsszák. Ez a duplázás elevenné teszi a showgirl nosztalgiáját letűnt fénykoráról, valamint rámutat a szereplő életének ciklikus monotonitására. Bár ő az egyetlen szereplő, akinek egy pillanatra sikerül kitörnie a magányból és őszinte barátságot építenie, végül visszatér statikus ritmusába. Története az öregedésre és az alkoholizmusra tett kommentáron sajnos nem igen mutat túl, és felidéz pár káros sztereotípiát a női hiúságról.

Komplexebb szálak is kibontakoznak: végignézzük egy transznemű nő átalakulását, aki öltönyéből kilépve felölti a showgirl csillámló jelmezét egy dal erejéig. Takátsy Péter alakítja, akinek megformált nőisége semmivel sem mesterkéltebb, mint a showgirlé. Az utcára lépve viszont kénytelen elrejteni magát: a hajába kendőt köt, napszemüveget tesz fel, és leveti ezüst csizmáját, hogy a tömegbe vegyülhessen. Ellátogat egy kiállításra, majd lilára-kékre verve ér haza. Ezt a mindennapi tragédiát pusztán gesztusok és jelmezváltások mesélik el megérintő részvéttel. A történetszál továbbá megválaszolja a kérdést, tud-e a színház szavak nélkül is politikai lenni.

Politikai üzenetet hordoz a lepukkant szuterénlakásban élő fiatal srác történetszála is, akiről az egyenruhájából lassan kiviláglik, hogy betegápolóként keresi a kenyerét. Az egészségügyi dolgozó helyzete a legkilátástalanabb. A szobájában lévő kézfertőtlenítő és a rádióból szivárgó hírek egyértelműen a járvány sújtotta Magyarországra helyezik a történetét. Bevétele csekély, túlhajszolt, mellőzött, elmeállapota zilált. Fiatalságának éveit digitális világokban tölti.  Lengyel Benjámin görnyedt tartása, kuporgó pózai és kifejező mimikája egy olyan karaktert elevenít meg, akinek nincs tere kibontakozni. Bár ő az a szereplő, akiknek a kezdetektől fogva van társa – egy kiskedvencként tartott pók –, a magány elől ő is csak egy álomszerű vízióban tud menekülni. A szobájából kitörve homokemberként álomba ejt minden más szereplőt. Az enyhülés viszont csak ideiglenes: felocsúdva visszahúzódik a saját kalitkájába, a többiek pedig eszméletükre lelve folytatják üres rutinjukat.

Ez az ál-befejezés reflektál az előadás egyik összekötő elemére. Orfeusz és Eurüdiké mítosza visszatérő elem, mely a produkció értelmezésében a visszatérés ígéretéről szól. Az újrakezdések viszont monoton, gépies ismétlődéssé válhatnak, melyek fokozzák az elszigeteltség és kilátástalanság érzését, ahogyan az unalomét is.

Nagy kihívás színházat csinálni az unalomról, magányról és mozdulatlanságról. A történetkörhinta, az alaposan átgondolt látvány (látvány: Giliga Ilka), valamint a zenés betétek (zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté) mégis segítenek fenntartani a feszültséget. Ez a feszültség inkább rokona a szorongásnak, mint az izgatott várakozásnak, de ennek segítségével a néző a szereplőkhöz hasonló tudatállapotba kerül. A pillanatnyi feloldozásokat, kapcsolódási pontokat így még inkább a magunkénak érezzük. Felkavaró előadás, ami komorságával együtt is reményteljes befejezést kap.

Melancholy Rooms
Zenés magány nyolc hangra
SZEREPLŐK
Dankó István
Lengyel Benjámin
Pálmai Anna
Rezes Judit
Szirtes Ági
Takátsy Péter
Tasnádi Bence
Bodnár Erika
ALKOTÓK
Látvány: Giliga Ilka
Dramaturg: Kukk Zsófia
Zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté
Súgó: Boncza Anita
Ügyelő: Valovics István
Asszisztens: Tiwald György
Rendező: Tarnóczi Jakab
Bemutató: Katona József Színház
2022. március 5.
Fotó: Horváth Judit