A Királyi Váró felépítése I. Ferenc Józsefhez köthető, aki az 1860-as években a Grassalkovich-kastély tulajdonosává vált. Bár a vasútállomást eleinte csak kereskedelmi célokra használták, rövidesen Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné is gyakran megfordult itt nyaralójuk és permanens rezidenciájuk közti ingázás során. Ennek okán épült meg a Királyi Váró. Az első épület egy tiroli hatású fából készült ideiglenes építmény volt, melyet 1882-ben leváltottak egy méltóbb, neoreneszánsz váróval. Építészeként Ybl Miklóst tüntették fel, ennek igazságtartalmáról azonban megoszlanak a vélemények, ugyanis korábban inkább Rochlitz Gyulát tartották valószínűnek, aki a Keleti pályaudvart is tervezte.  A két világháború között bálteremmé alakult, később pedig a német hadsereg irattáraként funkcionált, akik a háború végeztével felgyújtották az épületet. Ezt követően még egy bombacsapás is eltalálta, és szinte teljesen megsemmisítette. Az 1960-as években új várót építettek, majd felmerült az igény, hogy rekonstruálják az eredetit. A munkálatokért a Hajós Építész Iroda volt felelős, akik 2011-ben át is adták a felújított épületet. Ma már nem váróként funkcionál, helyet ad a vasúti múzeumnak és kulturális eseményeknek.

Fotó: Építészfórum

Az utóbbi időben ugrásszerűen tovább fejlődő gödöllői infrastruktúra megkövetelte, hogy magát a vasútállomást is felújítsák, Hajnal Zsolt és Kendelényi Péter pedig olyan épületet kívántak létrehozni, mely egyben praktikus, egyszerű és illeszkedik az állomás Királyi Váró által meghatározott miliőjébe. Ehhez pedig létrehoztak egy, a látképből kiemelkedő, korba illő kupolát, mely méltó párbeszédet folytat neoreneszánsz párjával. Bár a kupola kifejezés ilyen építményre való vonatkoztatása nem evidens, mégis, talán megengedhető, hiszen egyrészt kupolaszerű funkciót tölt be, másrészt egy már meglévő párjaként épült fel. Mindkettő kiemelkedik sík környezetéből, egyértelműen uralva nemcsak az állomás arculatát, de annak közvetlen környezetéét is. A parkból visszapillantva nem is látunk mást, csak a horizont fölé emelkedő kupolákat. Innen jól látszik az is, hogy a fekete, enyhén ívelt hogyan ellenpontozza az állomás fehérségét.

Fotó: a szerző

Az állomás robosztus elemeit megtöri és szinte könnyeddé teszi a fényjáték, mely az üveg tetőszerkezeteknek köszönhetően a nap folyamán bejárja és napfénybe borítja a vágányokat és peronokat. Éjjel a fűtött váró meleg fénye és az üreges dobba helyezett lámpák emelik ki a sötétből, futurisztikus látványt adva a szinte felemelkedni kívánó kupolának és az áttört, szétterülő térnek.

Fotó: Török Tamás

Az épület homlokzata is említést érdemel. Funkcionális, minimálisan díszített sík felület, melyen a Gödöllő vasútállomás felirat olvasható hátulról finoman megvilágítva, fölötte egy, az épület formáját visszhangzó, áttetsző, négyzet alakú órával. Ismét érdekes a fény felhasználása, ugyanis a különböző napszakok mintegy visszatükröződnek a homlokzat felületen, szinte beolvasztva azt az égbe. A lemenő nap épp szemből festi rózsaszínre, megjelenítve rajta a park fáinak széltől mozgásban tartott sziluettjét. Az épület így a fény felhasználásával folyamatosan változik környezetével összhangban, ezzel is feloldva és dinamikussá téve a sematikus, minimalista konstrukciót.

Fotó: Török Tamás

A szürke falfelület tagolását az elemek illesztési pontjai adják, melyeket egy négyzetrácsos tengelyen látszólag találomra elszórt, a falba fúrt lyukak díszítenek. Ez az átlyuggatott díszítés a szemlélőben akaratlanul is felidézi a háborúban szitává lőtt házfalak képét, mely talán egyike lehet a neoreneszánsz kupolával folytatott dialogikus pontoknak, hiszen épp a háborús károk sorozata semmisítette meg szinte teljesen az eredeti épületet, és épp a kupola volt az, amit 2011-ben a semmiből kellett, csupán képek és leírások alapján újra felhúzni. Ezt az érzetet erősíti az is, hogy az elszórt lyukak domináns és egyetlen díszítőelemként foglalnak helyet mindenütt a fal felületein – hiszen minden más falon megjelenő elem konkrét funkcióval rendelkezik –, rezonálva a kortárs háborús emlékművek gyakran letisztult és direkt jelképrendszerével. Talán nem volt a tervezők szándéka egy ilyen asszociációt létrehozni a szemlélőben, de ez még akár érdekesebbé is teheti az épületet, hiszen az alkotás önálló élete a befogadó fantáziájának megmozgatásával kezdődik meg igazán. 

Nyitókép forrása: Török Tamás

Fekvőkép forrása a főoldalon: Török Tamás