2009-ben járunk, a Bar-Noar-i mészárlás estéjén. Egy ország figyeli döbbenten, ahogyan rendőrök érkeznek egy Tel Aviv-i LMBTQ bár épületéhez, amelyben egy férfi tüzet nyitott a szórakozó tömegre. A lövöldözésben két fiatal életét vesztette, többen súlyosan megsebesültek. Ez a megrázó esemény válik Itai Segal drámájának gyújtópontjává.

A darab cselekménye egy kórházban kezdődik, ahol megismerjük Dvorit, az idős vallásos asszonyt, akinek fia, Yehonathan megsebesült az ámokfutásban. Dvori nem érti, hogy kerül Yehonathan egy LMBTQ közösségbe, és nem tudja elfogadni annak a lehetőségét, hogy fia a saját neméhez vonzódik. Dvori a kórházban összetalálkozik egy ismeretlen fiúval, Daviddal, akiről szavak nélkül is kiderül, hogy Yehonathan szerelme. David mellett feltűnik a színen Tamar, akit Yehonathan feleségének szánnak. Ezzel egy különös szerelmi háromszög rajzolódik ki a fiatalok között: az egyik oldalon a szenvedélyes David, Daniel Litman pazar alakításában, a másik oldalon a kötelesség hangja, Tamar, Naya Bienstock érzékeny megformálásában, közöttük pedig a vívódó Yehonathan, akinek szerepébe az Unortodox című sorozatból ismert, Amit Rahav bújt. Amikor Yehonathan hazatér a kórházból, a híres izraeli komika, Orly Silbersatz alakította Dvori kétségbeesésében egy rabbival szövetkezve úgynevezett áttérítő terápiára küldi Yehonathant.

A fiú kálváriája ekkor bontakozik ki igazán: Yehonathan, noha érzéseit megtagadni nem tudja, mégis úgy határoz, elfojtja David iránti mély vonzalmát, és végigmegy a kötelességtudat kövezte keserves úton. Döntését tehetetlen vívódások, hangos szóváltások közepette Daviddal is megosztja.

Az előadás megrázó pillanata az „áttérítő terápia”, amelyen kifinomult zsarolással és testi fenyítéssel igyekeznek az „Örökkévalónak tetsző útra” terelni Yehonathant. A rabbit alakító Uri Hochman magatartása valósághűen tükrözi az érzelmi manipuláció rétegeit. Kezdetben negédes kedvességgel próbálja rábírni Yehonathant mássága felszámolására; majd, lévén, hogy ez nem éri el a kívánt hatást, arra utasítja a fiút, hogy David személyéhez kapcsolódó, szeretetteljes élményei felidézésekor fizikai erőszakkal büntesse magát. 

A fokozódó értelmetlen agresszió után az előadás meglehetősen valószínűtlenül zárul. Yehonathan visszatalál Davidhoz, amely döntését apja, Aharon, kifejezetten támogatja, az édesanyja pedig, bár kezdetben visszakozik, tudomásul veszi. A darab hitelességét ez a pozitív kicsengés mindenképpen rontja, ugyanis amíg az események sora – még az áttérítő terápia drasztikussága is – jól megfeleltethető az izraeli valóságnak, az esetek többségében egy vallásos családnak igen küzdelmes elfogadni valamely családtagjuk eltérő életmódját, szexualitását.

Ami a színpadképet illeti, kifejezetten kevés, minimalista díszlet használata jellemzi az előadást, gyakorlatilag egyetlen állandó díszletelem-csoport a színpad négy oldalában elhelyezett székkompozíció, amely a helyiségek határait jelöli. Ezzel szemben érdekesebb a nagyobb történetszálakat elválasztó villózó bulifények használata, amely Yehonathan poszttraumás stresszére, és két énjének összeütközésére utal. Az előadás zeneileg ugyanakkor gyakran elcsépelt, már-már a giccs kategóriáját súrolja.

Az izraeli Habima Nemzeti Színház kereskedelmi színházként egyaránt műsorra tűz klasszikus darabokat, musicaleket és izraeli drámákat. A repertoár javarésze szórakoztató céllal születik, ezért nem olyan meglepő a happy end jellegű befejezés, ugyanakkor vélhetően nagyobb hatást ért volna el a cselekmény, amennyiben a szinte hiperrealisztikus ábrázolás nem hazudtolja meg önmagát. Moshe Kepten nem hoz túl sok rendezői újdonságot a színre, jóllehet egyes jelenetek, köztük David és Dvori interakciója, egészen sziporkázóra sikerültek. A drámában azonban jóval több lehetőség nyílik, mint amennyit Kepten valójában kihasznál a színpadon.

Az előadás milyensége persze nem befolyásolja a téma aktualitását. A vallásos és a szekuláris élet összefeszülése, a homofóbia és a kirekesztés valós problémák az izraeli LMBTQ közösségekben, amelyekre a színháznak is reflektálnia kell. Mindazonáltal, a néző mindenképpen hazaviheti magával azt a súlyos tanulságot, hogy bár a vágyak elfojtása időnként jó megoldásnak tűnik, előbb-utóbb kegyetlen árat fizetünk érte. A személyiség halála az érzelmek elpusztításával kezdődik.

Itai Segal: The One My Soul Loves
Szereposztás:
Yehonathan: Amit Rahav
David: Daniel Litman
Dvori: Orly Silbersatz
Aharon: Yigal Sade
Tamar: Naya Bienstock
Rabbi: Uri Hochman
Rendőr: Amos Buaron
Dramaturg: Moshe Kepten és Shahar Pinkas
Zene: Lior Ronen
Díszlettervező: Eran Atzmor
Fénytechnika: Avi Yona Bueno
Jelmeztervező: Oren Dar
Rendezte: Moshe Kepten
Bemutató: 2021. 12. 24.
Tel Aviv, Habima Nemzeti Színház
Fotók: Or Danon