PRAE.HU: Mikor és hogyan indult a Pagonyban a pedagógusok és iskolák számára létrehozott módszertani program?

2017-ben kezdtem el a Pagonynál dolgozni, már majdnem húszéves tanári múlttal. A tanári tevékenység során évről évre egyre meghatározóbb tapasztalatom lett, hogy milyen erős szándék van a tanárokban arra, hogy a kerettantervi szűk mederből megpróbáljanak kilépni úgy, hogy azt ne érezzék elfecsérelt időnek. Arra, hogy úgy dolgozzanak a gyerekekkel, hogy az olvasás ne csak annak legyen alárendelve, hogy jól sikerüljön a középiskolai felvételi és az érettségi. Az irodalomórák valójában arról szólnak, hogy olvasunk, beszélgetünk, gondolkodunk, gyakorlatias és személyes dolgokról is, és arról, hogy hogyan tudjuk mindezt univerzalizálni. Egy irodalmi mű megértése akkor jöhet létre, ha először kialakul az olvasó és a mű között egyfajta személyes viszony.

A tananyagban szereplő művek többsége nem olyan nyelvi stílusú szöveg, amellyel a gyerekek könnyen tudnának azonosulni – ez sem a gyerekeket, sem a műveket nem minősíti. Egyre nagyobb a szakadék a gyerekek kulturális tapasztalata és a tananyag között, és kérdés, hogy ezt hogyan lehetne áthidalni. Nem arra gondolok, hogy majd a kortárs alkotásokon keresztül eljutnak a klasszikusokig, mert ez nem ennyire egyszerű. Van ez az olvasat is, és ennek van helye, de azért nagyon meg kell gondolni, hogy kik azok a szerzők, és mik azok a könyvek, amiket a gyerekeknek odaadsz, amikkel megkínálod őket. Láttam, hogy a tanárok között mindenhol ugyanazok a kétségek, szándékok, problémák és feladatok fogalmazódnak meg, és mindenki bevallja, hogy hetedikben A kőszívű ember fiai mellett, helyett, inkább ezt vagy azt szokta tanítani. De miért kell, hogy emiatt bárki rosszul érezze magát? Nem egy mindent szétromboló lázadásról van szó, hanem arról, hogy hogyan lehet az élet egy borzasztóan fontos szegmensét, azaz az irodalmat, az olvasást, és az ezen keresztüli önmegértést úgy bevezetni az irodalomórákon, hogy a kimeneti szabályoknak való megfelelés is meg tudjon valósulni, de a gyerekek számára is élmény legyen az óra.

Bennem ez a gondolat már nagyon régen megfogalmazódott, a Pagony tulajdonosai, és a Tilos az Á akkori főszerkesztője, Péczely Dóra pedig ismerték a tevékenységemet, és elhívtak egy-két eseményre. Nekik is régi szándékuk volt, hogy valahogyan eljuttassák az általuk kiadott könyveket a közoktatásba, és ez a két út találkozott 2017-ben. Elkezdtünk együtt dolgozni, és a semmiből létrehoztunk egy elég kiterjedt projektet, ami lefedi az alsó és a felső tagozat, valamint a középiskolás korosztály igényeit. A munka során felmerült, hogy oktatási segédanyagokat kellene előállítani, amik hasznosak lehetnek a tanárok számára. Ehhez a saját, sok év alatt kialakult, nagyon különböző iskolákhoz tartozó tanári kapcsolataimat használtam. Így indult el mindaz, ami most már a kiadói honlapon egy önálló, a pedagógusoknak szóló menü, korosztályosan és tematikusan összeállított oktatási segédanyagokkal, és olyan cikkek gyűjteményével, ami az oktatásban dolgozókat szakmailag érdekelheti. Csupa olyan anyag kerül föl, ami már ki lett próbálva nem egyszer, nem kétszer. Az elittől és az alternatívtól kezdve, a hagyományos állami iskolán keresztül a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó intézményekig nagyon sokféle iskolatípust megismertem, és mindenhol ugyanazzal a szándékkal és ambícióval találkoztam. Ugyanakkor a pedagógusok kicsit elveszetten érzik magukat, mert nagyon nagy a gyerek- és ifjúsági könyvekből a kínálat, és nagyon változó minőségűek ezek a könyvek.

PRAE.HU: Kikkel dolgozol együtt ezeken a projekteken?

Mindig feltüntetjük, hogy az adott munkát ki készítette: különböző iskolák kiváló magyartanárai és tanítói. Koósné Sinkó Judittal, az ELTE Tanítóképző Karának a mesterpedagógusával rendszeresen dolgozunk együtt, és én rengeteget tanulok tőle, elképesztően nagy tudású, intelligens, érzékeny előadó, aki nagyon empatikus a gyerekek, a hallgatói felé. Örülök, hogy ennek a munkának a kapcsán rajta kívül még sok más, kiváló embert ismerhettem meg, akik mind tágítják a horizontomat. És látom, hogy milyen fantasztikus munkát végeznek a tanárok erejükön felül, csak mert azt szeretnék, hogy a magyaróra élmény legyen, hogy olyan szövegekkel találkozzanak a gyerekek, amiket tovább tudnak vinni magukkal.

A kiadón belül folyamatosan egyeztetek a szerkesztőkkel, a marketinges kollegákkal, hiszen fontos, hogy ez a tevékenység látható legyen, hogy minél több emberhez jusson el, ezenkívül beszélek a szerzőkkel, illusztrátorokkal. A kiadón kívül pedig a pedagógusokkal, a Magyartanárok Egyesületével, és a Magyar Gyerekkönyv Fórummal (HUBBY).

PRAE.HU: Milyen részei vannak a programnak?

Organikusan alakult ki a munkánk a Pagonynál, mint egy fa, növekedett. Lett először egy kommunikációs fórum, a tanároknak szóló, heti rendszerességű, szakmai tartalmú hírlevél. Emellett elkezdtünk arra is figyelni, hogy az év végi jutalomkönyvek, valamint a könyvtári rendelések esetében olyan konstrukciókat hozzunk létre, amin keresztül a nagyon minimális pénzből gazdálkodó iskolák is hozzá tudnak férni Pagony-könyvekhez. Később készítettünk olyan pályázatokat, amelyek tematikusan beilleszthetők a tanári munkába, de közben kortárs irodalmi műveket emelnek be. Ezek sokszor kreatív pályázatok, amelyekhez az általunk megadott könyvek inspirációként szolgálnak, kérdésként vetik fel, hogy egy adott témát hányféleképpen lehet feldolgozni. A legutóbbi pályázatunkra például az alsó tagozatosok kitalálhatták és megírhatták egy rövid történetben, hogy hova utazzon a Két kis dínó a sorozat legújabb részében. A felső tagozatosoknak a hős-tematikát kínáltuk föl, a középiskolásoknak pedig egy formai szempontú versíró-pályázatot hirdettünk. Ezek az egyes gyerekeket is megszólítják, de a tanár adhatja egy egész csoportnak is kreatív feladatként. A digitális oktatás idején indítottuk el a Kapu című online könyvklubot, az első negyedévben heti két, ősztől pedig kéthetente egy élő adással. Aztán tavaly tavasz végére azt éreztem, hogy mindenki megtelt a digitális, különösen a vizuális tartalmakkal. Most áthangoltam ezt a dolgot, és februárban elindult a Pagony podcast-csatornája, ami egy kicsit tágabb közönségnek szól, a beszélgetések nem annyira szakmai, vagy nem kifejezetten csak módszertani kérdéseket járnak körül. Eddig nyolc-tíz beszélgetést készítettünk, azok nagyon-nagyon jó élmények voltak. Emellett tematikus és korosztályos rendhagyó irodalomórákat, és író-olvasó találkozókat szervezünk.

PRAE.HU: Az egész program alapvető célja az olvasás népszerűsítése. Miért annyira fontos, hogy szeressenek olvasni a gyerekek?

Jogos kérdés, ezt én is fel szoktam tenni magamnak. Számomra az olvasás a nyolcvanas években azt jelentette, hogy újabb és újabb világokat ismerhetek meg, sokkal többféle mintát, emberi magatartást, lehetséges összefüggést, alternatívát, mint a saját életem mindennapjaiban. Nekünk még alapvetés, hogy az olvasás a világ, és benne saját magam felfedezését is segítő folyamat, meg izgalom és kaland. A könyv olvasása egyrészt húsba markoló, testet-lelket átjáró élmény, másrészt meg az absztrakciót segítő és fejlesztő tevékenység.

Úgy érzem, nem igaz, hogy a gyerekek manapság nem olvasnak, csak éppen mások az olvasási szokásaik. A kezükben lévő okostelefonon rövid szövegeket olvasnak, azon belül is átlinkelhetnek bármikor, bárhová, tele van minden képekkel, ez egy abszolút másik olvasási kompetencia és stratégia, mint az, hogy ott van egy könyv, amit kötelező olvasmányként megkapnak, nem értenek és ezért kudarcélményként rögzül bennük. Mert messze van a történet, messze van az a nyelvi horizont, de kötelezőként végig kell olvasni. Az igazi kérdés, vajon hogyan lehet ezt a két világot találkoztatni egymással?

Az nem érv egy könyv mellett, hogy azért kell elolvasni, mert kötelező. Nem kell elfelejteni a Youtube-videókat, és nem kell mellőzni semmit sem, ami a kézzel fogható könyv mellé felsorakozik, de fontos, hogy ez is egy létező, és a diák életének a teljességéhez hozzájáruló alternatíva legyen. A szöveg olvasása ráadásul magányos tevékenység, elvonulsz egy sarokba, és aztán ott szomorkodsz tragikus sorsú hősök rémes választásain és elzúg melletted az élet. Persze, akkor mi a fenének pazarold erre az idődet? Félretéve a tréfát, nagyon fontos megtanulni, hogy az ember tudjon egyedül lenni és tényleg magára figyelni. Akkor tudunk jól működni egy közösségben, hogy ha olyan tevékenységeket is tudunk csinálni, ahol tényleg magunkra figyelünk. Persze nem a könyvolvasás az egyedüli módja annak, hogy körbe tudjam magamat rajzolni, de nagyon-nagyon jó lehetőség a befele figyelésre vagy elvonulásra.  A magyartanítás hosszú távú befektetés, egy életre szól, mutatsz a diákoknak egy alternatívát arra vonatkozóan, hogy hogyan tudják gazdagítani az életüket és jobban megismerni saját magukat.

PRAE.HU: Jönnek a podcast adások, a rendhagyó irodalomórák és az újabb pályázatok. Ha valaki csatlakozni szeretne ezekhez, van rá mód?

Természetesen. Egyrészt, ott van a tanári hírlevélre való feliratkozás lehetősége. Másrészt van egy tanári Facebook-csoportunk Pagony és Tilos az Á – szakmai fórum pedagógusoknak néven, ami közös ötletelésre ad lehetőséget. A rendhagyó irodalomórák Pagony exPEDíció névvel feltehetőleg el tudnak indulni most márciusban. Az alsó négy évfolyamnak, évfolyamonként eltérő kerettörténettel készülnek foglalkozások, amelyekre időpontok, idősávok szerint lehet majd jelentkezni. Fontos, hogy a tavaszi félév második felében, amikor már nagyon nehéz bent tartani a gyerekeket, legyen olyan foglalkozás, amikor kiléphetnek a tantermi körülmények közül, de közben mégis olyan programon vesznek részt, ami a tanár szempontjából sem elvesztegetett idő. A középiskolás csoportoknak olyan kihívást tervezünk, hogy állítsák össze a saját verses gyűjteményüket. Nem kötetben megjelent versekre vagyunk kíváncsiak, hanem bármire: a gyerekek, akármilyen meglepő, nagyon sok verset olvasnak az interneten, rengeteg oldal van, ahol profi és nem profi, különböző tudású és jártasságú költőtől vagy verset írni szerető embertől jelennek meg lírai alkotások. Nézzük meg, hogy a gyerekeknek mi tetszik ebből a kínálatból, és hogyan tudják a kiválasztott műveket összerakni. Ez egy picit szerkesztői munka is: mit mi mellé, mi után raknak, illusztrálnák-e, ha illusztrálnák, hogyan. A projektnek részét képezi az is, hogy az írásbeli és a szóbeli érettségi között, május végén, június elején a pályázatban résztvevő iskolák magyartanáraival személyesen találkozzunk, és egy workshop-szerű, néhány órás műhelymunka keretében megnézzük, hogy milyen szöveggyűjtemények álltak össze, hiszen ez számunkra is fontos információ.

PRAE.HU: A podcast adásokban milyen témákat tervezel és kik lesznek a meghívott vendégek?

A Kapu fókusza téma és módszertan volt, itt inkább szerzők, művek kerülnek a középpontba. Szabó Bori és Berg Judit után a vendégünk lesz még Rojik Tamás, Mészöly Ági, Bojti Anna, Wéber Anikó, Laboda Kornél, Dániel András, Schwehtje Mihály, Dávid Ádám, Molnár T. Eszter, Nényei Pál is.

PRAE.HU: Az egész program címe az, hogy Nincsen lehetetlen – Kortársak és a kerettanterv. Mik azok a módszertani lehetőségek, amiket fölkínáltok a kettő összekapcsolására?

Én az egymásmellettiség és a hálózatosság módszerében látok értelmet. A tanítandó művek kérdésekről, jelenségekről, problémákról szólnak. Nem azt mondod, hogy megtanítom a romantikus elbeszélő költemény műfaji és stilisztikai jegyeit egy alkotáson keresztül, hanem azt mondod, hogy itt van egy történet, egy fiúnak a története. Annak a fiúnak a történetét a 19. századi romantikus elbeszélő költeményen keresztül nem biztos, hogy meg lehet érteni. De ez egy alaptörténet, nézzük meg, hányféle megvalósulása van a filmben, a gyerekkori mesékben, esetleg a konkrét, általuk nézett sorozatokban. Ott van mellette az a 19. századi romantikus elbeszélő költemény, amiben ugyanez a történet szerepel, de akkor annak csak egy részletét nézem meg, kiemelem például azt, hogy miért gyújtja fel a zsiványoknak a házát, vagy bármit. Úgy tudod ezt találkoztatni, és közel hozni a diákokhoz, hogy a téma, a jelenség felől közelíted meg, és odateszed a kötelező mellé még mindazt, ami a kortárs kultúrában megvan. És nem valamin keresztül látsz valamit, hanem együtt tudod látni ezeket.

Azért, mert valaki elolvassa Sepsi László regényét, az Ördögcsapást, még nem biztos, hogy megérti a Faustot. De ha a két műből egy-egy részletet egymás mellé téve elkezdjük elemezni, hogy ki az a Faust és mit akar, aztán a Sepsi regényben kik azok a srácok és mit akarnak, ki ad a Faustnak ajánlatot, mire szerződnek, a kortárs regényben ugyanez hogy jelenik meg, akkor látható lesz egymás mellett a kettő, és sok minden máris szépen kirajzolódik. Például, hogy mi az a 18. század végi világkép, értékrend, amit a Faust bemutat, és mi az a 21. századi, magyar, vidéki, kicsit kilátástalan, eléggé szűk látókörű világ, amiben a regény főszereplői mozognak. A diákok pedig eldöntik, hogy nekik melyik tetszik, melyik szólítja meg őket. Hiszen a kultúra és az irodalom nagyjából mindig ugyanazokról a dolgokról szól, csak mindig egy kicsit máshogyan. Ezt azért érdemes szem előtt tartani. Így értem én ezt a találkoztatást.

Fotó: Vörös Szilárd