Gáspár-Singer elsőként arra volt kíváncsi, hogy melyek azok a kapcsolódási pontok és közös érdeklődési körök, amik alapján a vendégek példaképet választottak maguknak. Papp-Zakor elmondta, hogy annak ellenére, hogy nincs kettejük között nagy életkorbeli különbség, felnéz Hidas Juditra, és tanul a gesztusaiból. Szereti a műveiben, hogy képes finoman és empatikusan kezelni a groteszket, valamint közös bennük, hogy mindketten fontosnak tartják a családdal kapcsolatos problémákat, illetve az identitáskérdéseket. Hidas inkább egy ösztönös kötelék alapján döntött Kaffka Margit mellett, hiszen elmondása szerint rá jó érzés visszaemlékezni, annak ellenére, hogy úgy szocializálódott, hogy a nőknek nem sok szerep juthat az irodalomban. Amellett, hogy a dzsentrivilág társadalmi közegét mutatta meg, Kaffka sokat foglalkozott a női sorsokkal is, így utólag több ízben is megkapta a feminista jelzőt. Hidas szerint azonban, amikor először olvasta a szövegeit, nem a nőiséggel kapcsolatos kérdésekre fókuszált, mégis érezte, hogy közel áll hozzá az, amit Kaffka képvisel.

Az ilyen irodalmi találkozások mindig emlékezetesek maradnak, még akkor is, ha csak utólag jövünk rá, hogy mit is kerestünk valójában.

A Jedermann színpadán megjelenő három női nemzedéket ezúttal a családok elbeszélhetőségének lehetőségei is összekapcsolták: Kaffka a nagycsalád egységén keresztül mutatta be a dzsentrivilág hanyatlásának időszakát, Hidas és Papp-Zakor pedig felteszik a kérdést, hogy mi történik, ha a társadalom legkisebb egysége már nem jelent biztonságot és stabilitást. Gáspár-Singer ezzel kapcsolatban arról kérdezte a két írónőt, hogy hogyan látják a kortárs családot, és milyen szerepet tölt be ez a könyveikben. Abban mindketten egyetértettek, ahhoz, hogy valamely témából történet születhessen, szükséges, hogy magánemberként is kapcsolódni tudjanak hozzá, így nyilvánvaló, hogy a családi problémák nem csak irodalmi szinten foglalkoztatják őket. Papp-Zakor szerint a család olyan „miniuniverzum”, ahol lecsapódnak a társadalomban megjelenő kérdések, ezáltal lehetségessé válik, hogy ezen a kicsi egységen keresztül akár az egész emberiségről gondolkodhassunk. Hidas elmondta, ha a könyvei nem is mindig ezt tükrözik, optimista a családokkal kapcsolatban: az általa fókuszba helyezett kommunikációképtelenség nemcsak az a tényező, ami gátolja az emberi kapcsolatok működését, hanem az is, melynek feloldásával ezek a viszonyok normalizálódhatnak.

Szerinte a régi tabuk megszüntetése által el lehet mozdulni egy kiút irányába, és a hosszú éveken át megoldhatatlannak hitt konfliktusokat is rendezni lehet.

Gáspár-Singer szerint mind Papp-Zakor Majd ha fagy című regényében, mind Hidasnál, a Boldogság tízezer kilométerre novelláiban fontos szerepet kapnak a nőkkel szemben támasztott elvárások, a megfelelési kényszer; és az „üvegplafon jelenség” is bekúszik a szövegekbe. Ezzel kapcsolatban Hidas elmondta, érdekes tapasztalat volt a főszereplő bukdácsolásán keresztül arról gondolkodni, hogy a saját nehézségei hogyan kapcsolódhatnak a feminizmushoz, hiszen bár nem érezte magát elnyomva, előfordult, hogy akadályokba ütközött. Szerinte van olyan, hogy az ember nem veszi észre, nem tudatosítja, mitől szenved, pedig a társadalmi elvárások olyan belső parancsokat generálnak, amelyeknek nem könnyű megfelelni. A következő, őszre várható regényében egy nagyobb családi közegbe lép, ahol erőteljesebben érzékelhetők a generációs minták, és azt próbálja megmutatni, milyen lehetőségek vannak a kitörésre, az elvárások alól való felszabadulásra.

Az elvárások a Majd ha fagy Anitájának az életében is hangsúlyosan jelen vannak, és összekapcsolódnak az identitásképzés problémájával is. Papp-Zakor szerint két ellentétes irányú dinamika figyelhető meg: egyfelől folyamatosan tágul az identitásunk, mert egyre inkább imperatívusszá válik az, hogy mindenkivel képesek legyünk együttérezni; másfelől viszont bizonyos szempontból be is szűkül, hiszen ahogy humánetológusok is rámutattak, „egyszemélyes csoportidentitások” vagyunk.

Az együttérzéssel kapcsolatban az állatokra is érdemes gondolni: a regényben megjelenő kutya is érző lény, és fontos kérdés, hogy a szereplők mennyire tudják közel engedni őt magukhoz, képesek-e helyet találni számára a világukban.

Gáspár-Singer ezen a ponton arra is kíváncsi volt, hogy hogyan kerültek a regénybe dinoszauruszok, és mi a funkciója a szerepeltetésüknek. Papp-Zakor szerint az ember ma nehezen tudja értelmezni a saját státuszát, hiszen nem érzi magát „történelmileg indokoltnak”. Évszázadokon át élt az a meggyőződés, hogy a világunk meghatározott terv szerint működik, és létezik egy felsőbb erő, ami irányítja azt; a dinoszauruszok felfedezésével azonban ez az elképzelés megingott, és talán az ember természethez való viszonya is megváltozott. A Majd ha fagy Ervinje az őstörténetből kiindulva próbál értelmet adni a saját életének, és rájön, hogy hiába vagyunk a „teremtés koronái”, az elértéktelenedett emberi történelem is végződhet úgy, ahogy a dinoszauruszoké: mi is eltűnhetünk a Föld színéről.

A továbbiakban Gáspár-Singer az Ervin leveleibe beszivárgó irrealitás és a valóság ellentétezésével kapcsolatban arról kérdezte a két írónőt, mennyire kell a külvilág eseményeinek megjelenniük a fiktív térben, illetve milyen eszközök lehetnek a szerzők segítségére. Hidas például a gazdasági válság problémájával foglalkozik Seb című könyvében, Papp-Zakor a 2015/16-os menekültválságot ábrázolja, mely során az érkező csapatok mint „koszos sárkányok hordája” jelennek meg. Hidas szerint a hétköznapi életre való reflektálást nem lehet megúszni, az elbeszélés módját azonban körültekintően kell megválasztani, hiszen könnyen didaktikussá, közhelyessé válhat a szöveg. Elmondta, hogy hozzá az „ironikus elemelés” gesztusa nem áll annyira közel: inkább a cselekmény hátterébe helyez valamely társadalmi problémát, erre azonban a szereplők nem feltétlenül reagálnak, és semmiképp sem kezdenek el politizálni. Papp-Zakor is egyetértett abban, hogy – ahogy ő fogalmazott – a vákuumba felfüggesztett történetnek nincs tétje, bár hozzátette azt is, hogy erre csak az orosz irodalommal való találkozásakor ébredt rá, hiszen úgy nőtt fel, hogy az irodalomnak nem sok köze van a valósághoz. Hidas ezzel kapcsolatban hozzátette, a mai napig eldöntetlen kérdés, hogy milyen mértékben érdemes teret adni az aktualitásnak a művekben, és míg egyesek patikamérlegen méregetik, mennyi fér bele, másoknál nincs ilyen határ. Ezek után egy részletet hallhattunk Hidas készülő regényéből, mely egy felbomló házasság jeleneteibe nyújtott betekintést a fridzsider elrendezésétől a külön szennyesen át a beesett arcig és az émelygésig, míg végül kibukik a vallomás: „én nem ilyen anyát, nem ilyen apát és nem ilyen családot akartam”.

Gáspár-Singer az elhangzott szöveggel kapcsolatban arról kérdezte a két szerzőt, hogy mennyire tartják női témának a családi traumákat, illetve hogy van-e bennük valamilyen gát, amikor ezekhez a problémákhoz nyúlnak. Papp-Zakor bevallotta, hogy némi félelemmel közelít a szerelemhez és az érzelmességhez mint irodalmi témákhoz, azonban – ahogy ő fogalmazott – az nem ördögtől való, ha a nők reflektálnak az irányukban megjelenő társadalmi nyomásra. Elmondása szerint ő már régóta nem akar ez elől elmenekülni, és nem zavarja az sem, ha a szövegeiben ezek a kérdések vannak túlsúlyban. Hidas nem tartja a családot kimondottan női témának, szerinte inkább az az érdekes, hogy ezen a közegen belül hova helyeződnek a hangsúlyok, hogy merre billen a szerző szimpátiája.

Egy írónak tisztában kell lennie azzal, hogy mindennek két oldala van, és meg kell látnia az ellenkező tapasztalatokat ahhoz, hogy hiteles tudjon maradni, és valami újszerűt alkothasson.

Gáspár-Singer szerint az igazán bátor nők képesek független és szabad életet élni, azonban az nem magától értetődő, hogy mindannyian erre vágyunk, és ezért küzdünk. Papp-Zakor főhősével például előfordul, hogy csupán annyit szeretne, hogy az ágyban fekve nézhesse a plafont. A szerző szerint ez egy teljesen legitim vágy, és mindenkinek jogában áll így érezni, még akkor is, ha a társadalom állandó nyomást helyez ránk, és azt sugallja, hogy minden pillanatban akarnunk kell valamit. A továbbiakban a Majd ha fagy egy részletét hallhattuk, melyben Anita az erkélyen dohányzik, aztán készülődni kezd (a test tökéletlenségeit még a csipke sem fedi el), végül pedig a szokásos reggeli rituálé részeként bejelenti, hogy gyűlöli a munkáját.

A beszélgetés végéhez közeledve Gáspár-Singer visszatért Kaffka Margit alakjához, és ezúttal Papp-Zakort kérdezte arról, hogy mit jelentett számára a megidézett előd. Az írónő elmondása szerint viszonylag későn találkozott először Kaffka műveivel, azonban rögtön megfogta a bennük megjelenő gyönyörű és felszabadító prózanyelv, valamint az, ahogy Kaffka teljesen friss tekintettel képes a világra nézni, és leépíti a kliséket, valamint visszaszolgáltatja az emberi méltóságot. Gáspár-Singer szerint Kaffka új nőtípust hozott be az irodalomba: a dolgozó nőt ábrázolta, aki bár a Színek és években még nem tud kiteljesedni, az Állomások című regényben már komoly fejlődésen megy keresztül. Érdekes kérdés ezzel kapcsolatban, hogy mennyit változott azóta a világ, és hogy mit mond el számunkra az, hogy a ma fennálló problémák már száz évvel ezelőtt is léteztek. Hidas szerint nem kell feltétlenül pesszimistának lennünk emiatt, hiszen Kaffka óta sokat javult a nők helyzete, ami mára a közbeszéd részét is képezi. Az írók feladata pedig ezzel kapcsolatban az, hogy folytassák, amit Kaffka elkezdett, ugyanakkor képesek legyenek továbblépni és valami többet mutatni.

Fotók: Oláh Gergely Máté