PRAE.HU: Milyen közösségi zenei jelenségekhez kötődsz, felhasználod-e valamely nép zenéje vagy a populáris műfajok motívumait, vagy ezek milyen más módon hatnak rád? 

A könnyűzene akaratlanul is hat mindannyiunkra, hiszen elkerülhetetlen, hogy a hétköznapokban találkozzunk vele. Kocsmában, üzletekben, szórakozóhelyeken, de a közösségi médiában is folyamatosan jelen van, leginkább alattomosan a háttérben, esetenként tolakodóan. Ez nyilvánvalóan indirekt módon is hat a mai zeneszerzőre munka közben. Ritka, hogy tudatosan építek be ilyen jellegű elemeket egy kompozícióba, de volt már rá példa. Az éjszakai klubélet közösségi zenei élményéből a techno, a tucc-tucc felsejlik például a Diminished Suite egyes tételeiben, kérdés, hogy akad-e olyan hallgató – rajtam kívül –, akinek a darabot hallgatva pogózni támad ettől kedve, vagy ez az utalás teljesen felismerhetetlen marad. De a három akkordból építkező könnyűzenei irányzatokkal tréfálkozik Tritonalis Trióm is, igaz, címéhez híven három különböző hangnemben egyidejűleg történik a “sikamika” (H-dúr, C-dúr es Desz-dúr). Ott a rockzenéből ismert be-beszólogatások is helyet kapnak, “yeah, a’right” és egyebek, van benne virtuóz gitárszóló, repetálás, minden, ami egy slágerhez kell.

A népzene másképp foglalkoztat, bár kérdés, hogy itt mennyire beszélhetünk még közösségi zenei jelenségről, hiszen ez a zenei terület ma már Európában jóformán halott. A népieskedő, félig-meddig könnyűzenei irányzatokat nagyon ízléstelennek tartom, ezekről jobb tudomást sem venni. Újabban fedeztem viszont fel a Polyphony Project hihetetlenül gazdag archívumát, amely frissen gyűjtött és dokumentált ukrán népdalokat tartalmaz, ezekből már írtam darabot hegedűduóra Try pisni címmel. Ezekben az eredetileg is polifon népdalokban leginkább az előadásuk őszintesége fogott meg, de a maguk nyersességében egytől egyig gyönyörűek. Ez hatalmas anyag, ami csak arra vár, hogy megtalálja útját a komolyzenébe. Remélem, más zeneszerzők is hozzányúlnak majd. Magyar népdalfeldolgozásaim is vannak (például a Hungarian Fragments), ezek elsősorban talált dallamként kezelik a népdalokat, amikkel aztán szabadon lehet játszani, de vezérfonalként mégis jelen vannak, ahogy mondani szokás, viszik a kezet. Igazán hálás velük a munka.   

PRAE.HU: Milyen előnyt és milyen hátrányt látsz abban, hogy a magyar közösséghez tartozol, és felhasználod-e ezt az identitást valamelyik művedben?  

Három éve élek Németországban, természetesen magyar zenész és szerző vagyok az itteni környezetem számára, amiből itt eddig semmiféle hátrányom nem származott vagy legalábbis nem vettem észre. Magyarországon talán abból származhat az embernek hátránya – a zenei életben is –, ha nem eléggé magyar, vagy inkább: nem eléggé magyarkodó. Ez igen szomorú. Persze van olyan darabom, ami valamiképpen a magyar történelemhez köthető (például a (M)aradi szvit), de olyan is van, amelyik a finn történelemhez kapcsolódik (Talvisota) vagy franciaországi terrorcselekmény áldozatainak állít emléket (Passacaille). Az európai (zenei) közösséghez tartozás jóval fontosabb számomra, mint az, hogy történetesen Magyarországról jövök.

PRAE.HU: Kiknek komponálsz, van-e célközönséged, milyen társadalmi réteget, esetleg csoportot szólít meg a zenéd? 

Elsősorban saját magamnak komponálok. A végső értékítélet mindig az enyém, nekem kell, hogy tessék, amit írok. Persze van egy elképzelt közönség, akivel már a munkafolyamat alatt is kommunikál a darab. Gondolok itt váratlan fordulatokra, félrevezetésekre, tréfákra, sokkolásra, feszültségre, ilyenkor elképzelem a hallgató reakcióit. Hogy ez a hallgató ki lesz, lesz-e egyáltalán, azt sosem lehet tudni. Tapasztalataim szerint a budapesti kortárs zenei koncerteken nagyjából ugyanazt a negyven arcot lehet látni, néha véletlenül betéved még valaki. Más helyszíneken más a közönség, fesztiválokon fesztiválközönség, vidéki városokban vidéki közönség, külföldön a külföldi közönség. A zene azt fogja megszólítani, aki meghallgatja, akinek van rá füle, de az már nem az én dolgom. Hogy kinek mit mond a darab, arra sincs hatásom. Onnantól kezdve, hogy a darab elkészült, elvégeztem a munka rám eső részét, a többi már az előadók feladata. A koncerteken többnyire úgy alakul, hogy nem figyelem a közönség reakcióit, mert ott meg azzal vagyok elfoglalva, hogy az előadó vagy előadók hogyan szólaltatják meg a darabot.  

PRAE.HU: Mennyire vagy befogadó az európain kívül eső zenei rendszerekkel, szerinted hozhat-e minőségi változást a harmadik világ (tiers monde) egyéni és közösségi zenéinek európai importja?  

Az európai zenei kultúrában felcseperedve és benne működve engem a harmadik világ zenéje kevéssé talál meg. Valószínűleg nem is értem, mert nagy a kulturális szakadék közöttünk. Talán nem is akarom érteni, mert rengeteg megérteni való van még az európai zenében, legyen az régi vagy új. Azt sem gondolom, hogy minőségi változásra lenne szükség az európai komolyzenében. Az európai komolyzenében nincs válságban, fantasztikus szerzők vannak, szépen folytatják az évszázados zenei hagyományt, az újak sokat kommunikálnak a régiekkel, a harmadik világ zenéinek programszerű importjára ebből a szempontból szerintem nincs szükség. Az európain kívül eső zenei rendszerekben bizonyára van potenciál, de egy európai szerző jó esetben egy igazán egzotikus anyagból is európai zenét fog írni. Hogy a könnyűzenében mi a helyzet, arról sajnos fogalmam sincs.