Elsőként Vásári Melinda, a kritikarovat szerkesztője köszöntötte a jelenlévőket, majd bemutatta a kerekasztal-beszélgetés résztvevőit: Pintér Kitti Ferencz Mónika Búvárkodás haladóknak, Szűcs Anna Emília pedig Láng Orsolya Személyes okok című kötetéről írt kritikát. Ágoston Enikő Anna a tanulmány műfaja felé elmozdulva vizsgálta Závada Péter Gondoskodását, míg Margócsy István a lapszám Tandori-blokkjának egyik szerzőjeként a Felplusztulás, leplusztulás című posztumusz kötetről írt. A kritikusokat Nagy Hilda, a Holtsáv rovat szerkesztője kérdezte, aki előre jelezte, hogy nem titkolt szándéka a provokálás. Ennek megfelelően az elsőként megszólított Pintér Kitti szövegéből rögtön egy negatív elemet idézett, miszerint Ferencz Mónika kötetében „unásig ismételt freudi szokásrend” alapján kerülnek felszínre az egyén traumái, majd arra kérte a szerzőt, hogy fejtse ki ezt az álláspontot. Pintér szerint a szervezőelemként megjelenő toposzok, metaforák, illetve a tudatalattiba való belemerítkezés, az „előbukfencező” álom motívumai mára túlhasználttá váltak, nem adnak semmi újat az olvasónak. Kihangsúlyozta azonban, hogy nem ez áll a kritika fókuszában, hiszen alapvetően pozitív véleménnyel van a kötetről. Érdekesnek találta például a nyelvi struktúrát: ahogy a kollektív nyelv szembeállítódik az egyén nyelvével, és ahogy az erőszaktétel nemcsak a versek tartalmában jelenik meg, hanem magában a nyelvben is felfedezhető. Nagy szerint ma azokról a kötetekről születnek túlnyomórészt pozitív kritikák, amik kilépnek az egyén magánmitológiájából; így felmerül a kérdés, hogy van-e a kritikusokban valamiféle elvárás ezzel kapcsolatban. Pintér elmondta, hogy a Búvárkodás haladóknak verseiből nem tűnt el teljesen az egyéni panasz hangja, azonban ezek az elemek, a társadalmi üzenetekkel együtt, inkább búvópatak-szerűen bukkannak fel, és eredetiek tudnak maradni.

A továbbiakban Ágoston Enikő Anna szövegével ismerkedhettünk meg közelebbről, mely szerint Závada Péter kötetében „[a] nyelv maga válik a gondoskodás geometrikus eseményévé”. Ágoston szerint a Gondoskodás folyamatosan ismétlődő kompozíciókból, geometrikus formákból épül fel, a nyelv pedig ezeket a formákat mozgatja, és tölti fel különféle módokon, miközben felülírja a konvencionális jelentéseket. A kritika szerzője kitért arra is, hogy bár a versek számos filozófiai-esztétikai szöveget vonnak be intertextuálisan, ezek felfejtése a megértésnek csak egyik lehetséges útja, amely akár még szűkítheti is a hermeneutikai teret.

Szerinte a verseknek az utalások ismerete által szerzett impulzusok nélkül is működniük kell, mert egy szöveg akkor van kész, ha az olvasó kapcsolatba tud vele lépni, ez a kapcsolat pedig mindig egyedi.

Az intertextualitás Szűcs Anna Emília Otthonos függés című szövegében is előkerül a kulturális térképzés egyik fontos elemeként. Az otthonosság kialakítása azonban nemcsak a szövegek közti kapcsolatok és a címben jelzett intimitás által valósul meg, hanem „a szövegelemként is funkcionáló környéket jelölő markerek” segítségével is. Szűcs a kritikájában megfejtette, hogy pontosan hol járnak a versekben megjelenő karakterek, bár ezt csak lábjegyzetben fűzte hozzá a szövegéhez, hiszen – ahogy ő fogalmazott – az ilyesmit nem szép dolog kitalálni. Negatív véleményt a kötetkompozícióval kapcsolatban fogalmazott meg: szerinte a szövegek nem igényelnék a két ciklus erős szembeállítását. Ez alapján Fehér Renátó ajánlója is túlzottan a versek közötti párbeszédre, az osztottságra, a „másikra” irányítja az olvasó figyelmét, korlátozva ezáltal a befogadás szabadságát.

Szűcs szerint egy kötet akkor jó igazán, ha megmarad a „bújócskázás játéktere”, ha több megfejtés van, és fel lehet fedezni, hogy meddig nyílnak ki, és hol zárnak le a szövegek.

A kritika-kerekasztal zárásaként Nagy Margócsy Istvánt kérdezte a szövege középpontjába állított Tandori-jelenségről. A szerző szerint Tandorihoz nehéz bármilyen szempontból is hozzányúlni, mert egyrészt egy elképzelhetetlen nagyságú zseniről van szó, másrészt mindenki fejében él az a belátás, hogy az életművet „úgysem lehet végigolvasni”. Éppen ezért Tandori egészéről csak víziónk lehet: ez a „tandoriság”, ami képes valóként leírni azt, ami nincs, miközben „légkalapáccsal veri szét” a nyelv konvencióit. Margócsy szerint ennek eredményeképpen nagyszerű művek jöttek létre, ugyanakkor keletkeztek olvashatatlanok is, amit nem könnyű kimondani, hiszen Tandori lepergeti magáról a kritika gesztusait. Az egyedi műalkotást feloldja a kontextusok halmazában, és ugyanúgy prezentálja a legcsodálatosabb verseket, mint a legrosszabbakat. „Mint esőcsepp hullik le róla a kritikai szempont”. Szabatos kritikát írni Tandoriról pontosan ezért válik csaknem lehetetlenné: az életének utolsó heteiben összeállított Felplusztulás, leplusztulás című kötettel kapcsolatban is legfeljebb értelmezési gesztusokat tettek eddig az életmű többi darabja felől közelítve. Margócsy szerint az is fontos kérdés, hogy hogyan tekintünk erre a kötetre: az életmű folytatásaként, lezárásaként vagy megkoronázásaként olvassuk, esetleg a búcsúzás lenyomatát látjuk benne.

Az ő szemében ezek a versek egy hatalmas jellem, egy varázsló próbálkozásai arra, hogy egy utolsó tűzijátékot kibocsáthasson magából, melynek eredményeként törmelékek jönnek létre.

Az est második blokkja előtt Vásári Melinda megemlítette a lapszám művészettel és filozófiával foglalkozó részeit is, külön kiemelve Balogh Kristóf Józsefet, akinek a munkáiból vetítést is láthattunk a teljes program alatt. Ezek után Kőrizs Imre, a szépirodalmi rovat vezetője vette át a szót, aki Egressy Zoltánnal, Lukács Flórával, Masri Mona Aichával, valamint Petrik Ivánnal beszélgetett a folyóiratban közölt szövegeikről és jelenlegi munkáikról. Elsőként Petrik Ivánhoz fordult, és a Nővérsérülések - elkerülésére szolgáló oktatólakosztály című kötetéről, illetve a próza- és a versírás különbségeiről kérdezte a szerzőt. A Nővérsérülésekkel kapcsolatban Petrik elárulta, hogy a nem mindennapi cím egy angol kurzuson elkövetett fordítási hibából született, ami pedig a gondolatok formába öntésének módját illeti, szerinte a legfontosabb különbség az, hogy prózát következetesebben kell írni – a vers „máshogy jön”. Ezúttal a lapszámban megjelenő, Kittenberger-hatás című szövegből kaphattunk ízelítőt, melyből megtudhattuk, hogy egy részegen hazatérő ír férfi és egy a Dél-kínai-tengeren elsüllyedt katamarán között „valós és közvetlen összefüggés” van, ahogy még számos más, világbeli dolog is egymásból logikusan következik. „Ha minden igaz. És miért ne lenne az?”

A továbbiakban Masri Mona Aichát hallhattuk, akinek ősszel jelenik meg a regénye a Jelenkor Kiadónál. Bár ezúttal versekkel szerepel a lapszámban, elmondása szerint számára a próza sokkal otthonosabb terep, hiszen elég egyetlen mondat, és folyni kezd belőle a szöveg, míg a versek esetében gyakran érzi azt, hogy „ellopták a szavait”. A felolvasás megkezdése előtt a kontextus megértésének érdekében a szerző elárulta, hogy református lelkipásztorként is dolgozik, majd ironikus felhanggal hozzátette, hogy nem kell ettől megijedni. Ijedségre valóban nem volt ok, nevetésre viszont annál inkább, ugyanis megtudhattuk, hogy még a „tisztelendő anyával” is megeshet, hogy azt mondja egy prédikációban, hogy segg, pedig „a segg nem oké nem ihletett”.

Az evangélium ugyanakkor „nehéz eledel” is lehet, és néha olyat is kell mondani, hogy „persze hogy eltemetném a papát”.

A versek után ismét próza következett: Egressy Zoltán ezúttal egy zalai néni hangján szólt hozzánk, és beszélt többet között a régi időkről meg a Béla papáról, aki alapvetően „jó ember vót”, csak egyszer vágta orrba a házasságuk elején.

Zárásként Kőrizs Lukács Flórához fordult, akinek tavaly jelent meg első kötete, az Egy sanghaji hotel teraszán. A fiatal szerző elmondta, hogy az ebben helyet kapó szövegek a Kínában megtapasztalt sokféleség impulzusaiból születtek, most azonban új képek és benyomások gyűjtésén dolgozik. Ezúttal a John Galt megállítja a világ motorját című verset hallhattuk tőle, amelyben „[a] fröccsöntött gekkók és krokodilok öntudatra ébrednek”, de az végül rejtély marad, hogy ki is az a John Galt.

Az már az este során nyilvánvalóvá vált, hogy a frissen megjelent lapszám (2022083) minden rovata érdekes és sokszínű szövegeket vonultat fel, azonban még mindig számos írás maradt, amiről a bemutató során nem esett szó. Olvashatunk például verseket Géczi Jánostól, regényrészletet Márton Lászlótól, filozófiai esszét Takács Dánieltől, és a kritikarovat is tartogat még izgalmas szövegeket.

Fotók: Oláh Gergely Máté