„A szövegek érzéki dimenziója és annak a szöveg működésében, az olvasóban és az értelmezésben betöltött szerepe áll a könyv középpontjában.” Ezzel a mondattal kezdődik Vásári Melinda tanulmánykötete kijelölve a szempontokat, amelyek alapján három kortárs, mára már klasszikussá vált magyar szerző: Mészöly Miklós, Ottlik Géza és Nádas Péter műveit elemzi. A tárgyalt művek: Mészöly Miklós esszéi, illetve a Film című kisregény, Ottlik Géza két regénye, a Hajnali háztetők és a Buda, valamint a Valencia rejtély című rádiójáték, és Nádas Péter nagyregénye, a Párhuzamos történetek.

A különböző érzéki és jelenlét-hatások együttesét a német esztétikában és filozófiában gazdag múltra visszatekintő Stimmung (hangulat, hangoltság, közérzet, atmoszféra) gyűjtőfogalmon keresztül tárgyalja Vásári Melinda, amely „érzéki és értelmi megismerés közötti átmenetként, vagy azok harmonizálásaként képes e folyamatokat összehangolni, közöttük kapcsolatot teremteni”. A zenéhez kapcsolódó szó eredeti jelentése szerint egyszerre használatos a hangszerek hangolására, a zenei hangolás rendszerére, a zenei temperálás szinonimájaként, valamint az adott hangszer hangolás utáni állapotának jelölésére. Fogalomtörténete Kanttól kezdődően Schilleren, Hölderlinen, Nietzschén és Heideggeren át vezet napjainkig, egészen Hans Ulrich Gumbrecht latencia fogalmáig. Mint a kötet végén kiderül ennek jelentése: „… nem vagyunk képesek a múltat magunk mögött hagyni, így az a mindennapok „hordalékaként” („potyautasként”), eredetét vesztve, a maga elrejtettségében a jelenünk része marad.” Pont ebből fakadnak a tárgyalt művek narrációs nehézségei. A történelmi múlt akarva-akaratlan meghatározza jelenünket, ugyanakkor meg is bénít kibeszéletlenségével és kibeszélhetetlenségével együtt. Mészöly a Warhol kamerája - a tettenérés tanulságai című esszéje nyomán rekonstruálja regényében, a Filmben az amerikai popart mesterének kísérletét. Warhol egy, az Empire State Buildinggel szemben felállított kamera segítségével rögzítette az épület előtt zajló eseményeket, gépiesen és tökéletes érintetlenségében ragadva meg a valóságot. Mészölynél is objektív tárgyiassággal követhetjük végig az idős házaspár útját a Moszkva tértől Csaba utcai lakásukig. Ám Mészöly nemcsak tetten éri a valóságot, de el is tér tőle, amennyiben története egyszerre mozog térben és időben, diakrón és szinkron síkon, a jelenben és a múltban. Ehhez hasonlóan Ottlik mindkét regényében az elbeszélő, Bébé (Both Benedek) festőművész számára az elbeszélés legfőbb nehézsége: miként lehet megírni a nyers valóságot? Létezik-e, elmesélhető-e egyáltalán ez a bizonyos nyers valóság? Végül Nádas regényében a narrátor kapcsán Radnóti Sándor szavait idézve: „az epikus hideg, kutató és részvételen tekintetéről” beszélhetünk, ahol a mindentudó elbeszélő kénye-kedve szerint oszt meg vagy hallgat el tényeket az olvasóival.  

Ebben a tekintetben fontos szerepet kap a tanulmányokban annak vizsgálata, hogy „más médiumok, mint vizualitás, a film, a fotográfia, a zene, valamint más szimbolikus rendszerek, mint a matematika vagy a fizika hogyan vannak megjelenítve a szövegekben, milyen szerepet töltenek be, és milyen viszonyban állnak a szöveggel, mint médiummal.” Mészöly A tonalitás és atonalitás közérzetéről című esszéje Bartók kapcsán az einsteini fizika modern zenére gyakorolt hatását elemzi. Míg a Filmben a jelen eseményeinek személytelen elbeszélői perspektíváját Mészöly a kamera objektív tárgyiasságát próbálja meg a szövegben érzékeltetni, addig a múlt darabjait (Martinovicsék vérmezei kivégzése, egy századfordulón lezajlott gyilkosság és a II. világháború zsidóüldözése) archív, dokumentatív jelleggel régi fotók, újságkivágások, feliratok, egy visszaemlékezés, egy régi kalendárium, egy jegyzőkönyv, sőt egyik saját művéből származó intertextus formájában idézi meg. A Hajnali háztetőkben egy festményen keresztül bontakozik ki Bébé és Halász Petár több évtizedes barátsága, bár Ottlik főhőse számára egy a barátjáról készült fotó jobban megragadná a valóságot, mint az általa létrehozott kép. Ahogy a Budában a valóság megértésének eszközei: Medve „ingyen mozija” miszerint egyszerre vagyunk kívülálló nézői és szereplői saját életünk filmjének, Bébé soha el nem készülő képe és egy a mohácsi hajóúton (utalás az Iskola a határon záró képére) készült fotó nagyítása. A Budát és a Valencia rejtélyt az érzések meghatározhatatlanságának vonatkozásában Heisenberg határozatlansági relációjának alkalmazása kapcsolja össze: „minél biztosabban meghatározzuk az elektron egyik tulajdonságát (a helyzetét), annál kevésbé tudunk valamit a másikról (az impulzusáról)”, azaz soha nem tudjuk megmondani egyidejűleg egy elektron esetében, hogy hol tartózkodik, illetve mekkora az impulzusa. Ezt Ottlik regényeire lefordítva megállapítható, minél jobban törekszenek hősei a valóság megismerésére, annál távolabb kerülnek tőle. Végül a Párhuzamos történetekben a szereplők leginkább valamelyik domináns érzékük: látás (fényviszonyok), hallás (hangok), szaglás útján érzékelik a valóságot, régmúlt helyszínek, terek emlékeinek felélesztése révén értik meg önmagukat, illetve ezek újrafelfedezése által ismernek rá múltjukra.  Ahogy a tanulmánykötet címe, a Nádas regényéből kiemelt Hangzó tér, az idő térbelivé válására, a Jean-Luc Nancy által hangzó jelenre és a szintén hozzáköthető hangzó eseményre, a közös időben létező hang egyidejűségére utal. Nádas nőalakja, Gyöngyvér magát hangzó térnek nevezve egyszerre érzékeli a hangokon keresztül a jelent és a múltat. Az éjszakai égboltot megidéző borítót is a Buda főhősének, Bébének szavai ihlették, aki „egyszínű kobaltkékségként” próbálja meg a megragadhatatlant megjeleníteni.

Végül érdemes kitérni a Mészöly-esszéket tárgyaló Az abszolúttól a relatívig, a tonalitástól az atmoszféráig című fejezetben található filológiai pontatlanságra. Vásári Melinda külön esszékként tárgyalja Mészöly A tonalitás és atonalitás közérzetéről című esszétanulmányának három alfejezetét: Spekuláció és természet, A valóság tettenérése, Adjektívum és numerale. Ez egyrészt megtévesztheti a Mészöly-életműben kevéssé járatos olvasókat, másrészt az egységes egészből önkényesen kiragadott részek óhatatlanul is megmásíthatják az eredeti szerzői gondolatmenetet. 

A tanulmánykötet új szempontokból megvilágítva vizsgálja Mészöly Miklós, Ottlik Géza és Nádas Péter életművének egy-egy szeletét. Így egyaránt érdekes és hasznos olvasmány lehet az ezen életművek kutatóinak éppúgy, mint a téma iránt fogékony nagyközönségnek.