„Apám könnye fekete.” – kezdi a felolvasást Székely Zoárd. Az első felolvasott mondatból akár arra is következtethetnénk, hogy Zoárd – hasonlóan a Kötetlenül eddigi vendégeihez – versírással foglalkozik, ez azonban nem így van, a 10. beszélgetésen először szerepelt prózaíró alkotó. És Zoárd folytatta készülő regénye részleteinek felolvasását, a történet egyre inkább átvette a vezetést, helyszínek, szereplők, belső monológok váltak láthatóvá a hallgatóság számára.

„Apám könnye fekete. Előveszek egy használt zsebkendőt és letörlöm az arcáról.”

– folytatja Zoárd. Nehéz megszólalni egy olyan felolvasás után, amely köntörfalak nélkül szól halálról, bántalmazásról, menekülésről. Első regényének megírásához 2021-ben Móricz-ösztöndíjat kapott. Az irodalmi út felé a slam poetry terelte. Florencia arra kérte Zoárdot, hogy fogalmazza meg, számára mit jelent, jelentett a slam. Egy szegedi országos slam találkozó során a „választás” hívószóra kellett szöveget írnia – az időkorlát, a téma, a pontozás nyomásának ellenére a színpadi jelenlét és a saját gondolatok előadása jelenti számára a legnagyobb szabadságot.

Érettségire való készülés közben ráakadt egy slam videóra, ennek hatására nézett jobban utána a műfajnak. Kezdetben nehézséget jelentett számára a slam zárt világa, de 2013-tól rendszeresen fellépett előadóként. Gyakran politikai témákat is megmozgatott, de miután ezeket elhasználtnak érezte, elkezdett a szépirodalom felé nyitni – próbált olyan szövegeket írni, amelyek személyes vonatkozásúak.

Jelenleg úgy gondolja, még sokáig nem fog slam szöveget írni, regénye befejezése a legfontosabb. Kortárs szépirodalmat viszonylag későn kezdett olvasni.

Elsőként a képregények ragadták meg a figyelmét, Zoárd szerint a magyar képregénykiadások is sok szempontból közelítenek a szépirodalom minősége felé. Angol nyelvű képregények gyűjtésébe kezdett, amely az anglisztika szak elkezdésével is párhuzamban állt, de a szépirodalom közben háttérbe került.

Az egyetemen megismert Bukowski és Vonnegut után nyitott a kortárs magyar szerzők felé. Bartis Attila A vége című regénye volt az egyik első, amely megragadta a figyelmét. Zoárd szerint ez a regény mindennél többet adott neki, nemcsak azonosulni tudott a főhőssel, hanem olyan belső folyamatokat nyitott meg benne, amikről még ő sem tudott. Bartis Attila mellett többek között Esterházy Péter, Nádas Péter, Krasznahorkai László művei hatottak rá leginkább.

2021-ben a Móricz ösztöndíj elnyerésével még inkább azt érezte: az írás felelősség. Elmesélte, hogy a határidők még inkább arra sarkallták, hogy az írás folyamatosan jelen legyen a mindennapjaiban. Az eredmény kihirdetésekor éppen édességeket vásároltam egy üzletben, a többi vásárló csodálkozva nézte, ahogy örömködök a csokoládék között – jegyzi meg Zoárd.

„Vajon milyen életünk lett volna, ha minden másképp alakul?”

Úgy érezte, úgy kell teljesítenie, mint még soha azelőtt. Mentorával, Bartis Attilával hosszú idő után vette fel a kapcsolatot, azóta folyamatosan konzultálnak, dolgoznak a készülő anyagon. Zoárd szerint ha az ember ír, akkor kötelessége csodát tenni, újat mondani. Ez nem becsvágy, inkább a műfaj tisztelete – mondja Zoárd.

Zoárd eredetileg családregényt szeretett volna írni, amelyben a marosvásárhelyi magyarok helyzetét mutatja be a Ceaușescu-diktatúrában, az írás folyamata azonban úgy alakult, hogy módosítania kellett terveit. Először a gyász öt lépése (tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás) által akarta strukturálni a regényt, később egy két részes szerkezetet vázolt fel, melynek címe: Anyám könyve, Apám könyve – végül úgy döntött, hogy inkább nem tagolja ilyen formában a regényt.

„Nagyobb hangsúlyt fektetek olyan élményekre, amelyekről senkivel nem beszéltem egészen a közelmúltig, többek között ezért nehéz haladni az írással, mert így törnek elő az emlékek” – meséli Zoárd, regényének munkacíme: Nem akárkinek. Személyes emlékekből épít, amelyek a privát térből érkeznek, egy regény mégis testet adhat nekik.

„(…) minden tiltakozás és erőfeszítés ellenére mégiscsak apám fia vagyok, az ő mérgező vére csordogál az ereimben.”

Az f21 portálra hosszú ideig írt rövid, szórakoztató történeteket – első ilyen cikkében írta: „Gyűlölöm a nagyvárosokat.” Zoárd 2020-ban mégis Budapestre költözött, amely hatalmas fordulatot jelentett számára. Szombathelyhez képest teljes más világ, új perspektívák nyíltak meg előtte.

„Ha itt tölteném életem hátralévő részét, akkor se érezném, hogy beilleszkedtem” – mondja Zoárd. Hogy ez a váltás az írásmódját hogyan változtatta meg, nem tudta pontosan megfogalmazni, de szerinte felerősített olyan elmeállapotokat, amelyek nem jöttek volna elő ilyen könnyen Szombathelyen.

Nemrég Erdélyben töltött hosszabb időt, ahol sokat haladt készülő regényével. Családja marosvásárhelyi származású, 1988-ban költöztek át felmenői Magyarországra. Rokonainak nagy rész ma is a határon túl él, ezért a múltban is sokat jártak Romániában. Zoárdot az kezdte foglalkoztatni, hogy újra felfedezze gyökereit, regénye befejezéséhez is ez adja a legfőbb inspirációt.

Fotó: György Alida, Szabados Attila