Megtudtuk, hogy a szerző egy Tar Sándor-monográfián dolgozik elsősorban, ez a kötet egy sikeres pályázat és az elmúlt évek kritikáinak eredménye. A kritikai „termés” jóval szélesebb körű volt eredetileg, de egyrészt a papírhiány, másrészt a kiválasztott tematika leszűkítette a most megjelent szövegek körét. Ezek ugyan, mint említettem, nagyon különbözőek, de képesek párbeszédbe lépni egymással. A címadó jereváni rádió eredendően Selyem Zsuzsa Moszkvában esik című művéről írt kritikában idéződik meg, de Deczki Sarolta úgy érezte, ez a motívum jeleníti meg leginkább azt a másfajta beszédmódot, amire a jelenben is szorítkoznunk kell. A jereváni rádióval kapcsolatos viccek bemutatják, mit is hallgatunk el, másítunk meg, nem csak nyelvi-kulturális, hanem politikai okokból. De hogyan mutassuk be ezek működését? Talán a legjobb, ha hozzátoldok pár viccet a beszámolómhoz, itt is van egy az esemény felvezetőjeként:

A Jereváni Rádiót megkérdezik:

- Mi a kommunizmus előnye más rendszerekkel szemben?

Jereváni Rádió válaszol:

 - A kommunista rendszer előnye az, hogy képes leküzdeni mindazokat a nehézségeket, amelyek más rendszerekben elő sem fordulhatnának.

Visy Beatrix a megírás körülményein túl arra volt kíváncsi, segíthet-e az irodalom a múlttal való szembenézésben. Deczki Sarolta igennel válaszolt, de hozzáfűzte, hogy ehhez az kellene, hogy ne csak egy szűk réteg olvasson, és a közmédia is tegyen azért, hogy a nagyközönség megismerjen bizonyos szerzőket. Abban mindketten egyetértettek, hogy a múlttal való szembenézés és a szépirodalmi minőségű szövegek írása nem mindig halad kéz a kézben, sokszor az előbbi kerekedik felül az utóbbin. Nádas Péter Világló részletek című nagyregényét emelte ki a szerző, mint ennek a két szempontnak maximálisan megfelelő művet.

Nem csak itthon van igény az irodalmi múltbanézésre. Deczki Sarolta a cseh, lengyel, szlovák irodalmat is tanulmányozza, részt vett konferenciákon, beszélgetéseken. Úgy véli, Magyarországon kevés olyan kritikus van, aki fontosnak tartja a közép-európai irodalmat, bár földrajzilag ebbe a régióba tartozunk, mégis erre van a legcsekélyebb rálátásunk. Ő viszont úgy éli meg, hogy ez a világ eleve bennünk van, nem lehet belőle kibújni. Részéről egy tudatosan vállalt misszió is, hogy igyekszik itthon jobban népszerűsíteni a környező országok kortárs irodalmát, hiszen minőségben nem különbözik a nyugat-európaitól. Feszültségek, kiábrándulások nehezíthetik a művek objektív megítélését, de nem tudjuk kikerülni egymást a szomszédos országokkal, ezért irodalmi szempontból is kezdeni kellene valamit a helyzettel. Ezzel összefüggésben egy újabb vicc:

A Jereváni Rádiót megkérdezik:

- Igaz a hír, hogy Svájcban is lehetne kommunizmust építeni?

Jereváni Rádió válaszol:

- A hír igaz, valóban lehetne Svájcban szocializmust építeni. De minek?

Továbbra is a térségi irodalomnál maradva, Visy Beatrix arra volt kíváncsi, mennyire tematizálják tudatosan a szerzők ezt a kelet-európaiságot, közép-európaiságot. Deczki Sarolta megfigyelése az, hogy a szerzőknél ez nem téma, mégis kirajzolódik egy kulturális lenyomat, és ezt a kritikusok feladata észrevenni, megfigyelni. Ha már megfigyelésről esik szó: nem lehet elmenni amellett, hogy a kötetben érdekesen alakult a nemek aránya a szerzők tekintetében. A szláv szerzők esetében a nők vannak többen, míg a magyarokról szóló kritikákban egyedül Selyem Zsuzsa az, akiről szó esik a férfiak között. Ez Deczki Sarolta szerint azért alakulhatott így – habár egyáltalán nem tudatosan –, mert itthon inkább a szerkesztők kérik fel arra, hogy miről írjon, és talán tematika vagy minőség okán hullottak ki a női szerzők. Elhangzott a provokatív kérdés, hogy akkor ezek szerint másutt a nők bátrabban választják a történelmi traumákat, a múlttal való szembenézést témaként, míg itthon inkább a saját sors a meghatározó a nők esetében? Nincs konkrét válasz, a szerzőtől elhangzik Tompa Andrea és Selyem Zsuzsa neve, a közönség soraiban pedig diszkrét tippelgetés (súgás!) indul további magyar szerzőkre. Ez a téma lóg a levegőben, valóban nagy felelőssége van a kritikusoknak abban, hogy mennyire kísérik figyelemmel a külhoni és itthoni női szerzőket, hiszen a térségben több nő kapott irodalmi Nobel-díjat az utóbbi években megérdemelten. A bemutatón érzékelhető volt, ez a téma önmagában is megérdemelne egy konferenciát vagy tanulmányt. A következő téma előtt jöjjön egy újabb vicc!

A Jereváni Rádiótól megkérdezték:

- Igaz-e a hír, hogy Majakovszkij öngyilkos lett ,és mik voltak utolsó szavai?

A Jereváni rádió válaszol:

- A hír igaz, Majakovszkij valóban öngyilkos lett. Utolsó szavai ezek voltak: Elvtársak, ne lőjetek!

Mindig érdekes, mit olvas a kritikus, mi foglalkoztatja éppen. Deczki Sarolta a Tar Sándor-monográfia kapcsán beleásta magát a szociográfiába, és napjaink úgynevezett szegénységirodalmába, ez pedig nyilván a szakmai életen túl a lelki életre is rányomja a bélyegét. Felidézte, hogy egy konferencián úgy szólította fel az előadókat a szekcióvezető, hogy következzék a „nyomor-depi- és egyéb irodalom”. Ebből szeretne a későbbiekben kitörni, például Rejtővel is foglalkozni kíván, aki szórakoztatóbb módon dolgozza fel ezt a témakört. A mai magyar irodalom érdemei közül a magyar krimit emelte ki, szabadidejében ezzel foglalkozik. Baráth Katalin, Kolozsi László, Kondor Vilmos és Molnár T. Eszter mind olyan szerzők, akikre érdemes figyelni. Nem tartja magát csak prózakritikusnak, líráról és színházról is kellett kritikát írnia, de ezeket kirándulásként, kísérletezésként éli meg, mivel nem ez az elsődleges terepe. Deczki Sarolta könyve olyan, mint egy nyomozás leirata. A Műút ezen kiadványa bolyongásra hív a különböző szerzők és tematikák közt. Ezt a bolyongást nehezíti kicsit, hogy a kötetben nincsenek oldalszámok a tartalomjegyzékben, de erre is van egy jó Jereváni Rádiós vicc:

 A Jereváni Rádiót megkérdezik:

- Mi a különbség a lábtörlő és a forradalom között?

A Jereváni Rádió válaszol:

- Semmi. Mind a kettő a küszöbön van.

A beszélgetésről készült felvétel hamarosan megnézhető lesz a Műút oldalán.

Fotók: Oláh Gergely Máté