Az ÉS irodalmi blokkja egy hosszú Goya-esszével indul Bacsó Béla tollából, a lírai vonalat pedig Hevesi Judit két verse kezdi, amelyek zaklatott, őrülettel átitatott világot vázolnak fel az olvasó előtt. Ilyen témánál mindig nehéz elvonatkoztatni az etikai vetülettől és a művet minőségére lecsupaszítva vizsgálni, kizárva a felébredő szánalmat. Az ábrázolt tér megközelíthetetlenségéből adódóan egyetlen kritikám, hogy míg a német szóhasználat az És te jól alszol? című versnél a „Frau K” mondókaszerű visszatérése okán hangulatteremtő hatással bír, addig ez számomra az Elbocsátásban inkább kizökkentően hatott, mintsem új értelmezési síkot vezetett volna be.

A Tárcatár rovatban Jenei Gyula Termelési regények című írásával elmélkedik az írói attitűd szubjektumtól való elvonatkoztatási lehetőségeiről, (spoiler: nem lehetséges), ezt követi Berta Ádám Az Alpok túloldala című írása jópofa csattanóval, de a szöveg egésze mégsem üt akkorát a lap többi írásához viszonyítva.

Nyirán Ferenc prózájában (Levelek Junilkának, Első levél) az elbeszélő levélformában, ismétlődő megszólításokkal próbál enyhíteni az állandó önreflexióban összpontosuló önzésén, amit egy nála fiatalabb hölgy, Junilka iránt érzett vagy nem érzett érzelmei okozta lelkiismeretfurdalás tovább fokoz, egyedül az utolsó bekezdésben felbukkanó humor enyhít az utólagos önmarcangoláson. 

Istók Anna gyönyörű költői képekkel teletűzdelt kisprózája következik, ami az olyan húsbavágóan ismerős kijelentésekkel sem fukarkodik, mint „amit ő, ami neki, ami vele, érte, szerinte. A közösségi platfomon nincs te, és nincs neked. És akkor felteszed azt a kérdést rólam. Nem magadról. Rólam.”. Nevezhetnénk modern romantikával átitatott társadalomkritikának is. 

Kustos Júliánál frappánsan egy tengeri kagyló elbeszélői szemszögéből tárul elénk a világ és a determinált élet rövidsége, míg a halál Nagy Tímea írásának is meghatározó motívuma, ám nála könnyebb és fájdalmasabb azonosulási lehetőséget jelent az idősebb rokonok „átsurranása a másik kertbe”. 

Molnár T. Eszter négy verse a Tudós-nők ciklusból származik, tipikus feminista témaválasztásként jellemezhetné a felületes olvasó, mivel négy rendkívüli, természettudományos körökben nem elhanyagolható eredményeket elért női tudósról ír. Ám Molnár T. nemcsak, hogy egyáltalán odairányítja a reflektorfényt a szélesebb körben kevéssé ismert és elismert tudományos szakemberek életéről szóló előadás színpadára, hanem meg is forgatja a játékteret, versszövegein át most a backstage néz felénk, egy tudományos póztól való megfosztás történik, mindegyik nőalak esetén életük valami emberibb szegmensét helyezi előtérbe, az egy-két jelzővel megrajzolt jellemek élőnek hatnak. Leemeli őket a piedesztálról, vagy esetenként a katedráról, s így bebocsátást nyer alakjuk az irodalom vonzáskörébe.

Angyalosi Gergely kritikája a Főleg szeress – Albert Camus és Maria Casarès levelezése című könyvről szól, olyan megkapóan, hogy elolvasása után azonnal elmerülnék az algériai származású író és beteljesületlen szerelmének levelezésében. Hasonló érzést keltett Visy Beatrix Németh Zoltán Tektonika című verseskötetéről írt kritikája. Ebben a címhez igazodva különös hangsúlyt fektet a rétegek, a felszíni- és felszín alatti struktúrák világmozgató hatására, amely a kötetben inkább egyfajta kollektív sors-központúságot eredményez, felülkerekedve az egyéni sorsokon, és így újdonságot jelentve a költő életművében.

Az Ex Libris rovatban Deczki Sarolta a kortárs cseh irodalomról fest körképet Jáchim Topol, Pavel Byrcz, Jan Novák és David Zabranský művein keresztül, ezután Huszár Ágnes François Kersaudy művét, Gregor Lilla Deczki Sarolta és Vásári Melinda a magyar próza jelenéről szóló könyvét kritizálja, Gervai András pedig Zsindely Ferenc író 1941-1946 között íródott, újonnan megjelent naplójához fűz kommentárt.