Gyakran elképzelem a jelenünket, ahogy harminc év múlva látja majd a fiam. Elképzelem, ahogy rátalál egy 2021-es felvételre. Emberek tüntetnek, emberek maszkban tüntetnek, emberek egymástól távol állva maszkban tüntetnek. Érteni fogja, mi volt ez? Addigra már a maszk olyan lesz, mintha csak egy szemüveg vagy sapka lenne valakin? Fel se tűnik, hogy ott van? Tudja majd, mi az, hogy tüntetni? Egyáltalán mi jobb? Ha tudja, vagy ha nem? Fogunk még kezet fogni vagy puszit adni egymásnak? Elképzelem, ahogy rápillant a jövőből a jelenünkre és mégsem tudom elképzelni, hogy hogyan is festünk kívülről.

Valami ilyesmire kérdezett rá az Athenaeum Kiadó által meghirdetett A világot szétszerelni című pályázat is. 35 év alatti írók és költők szövegeit várták, amelyek rögzítik a jelenünket, és hírt adnak a pillanatnyi káoszról, aminek a közepén állunk. A beérkezett szövegekből a legjobb huszonöt került A világot szétszerelni – NEM lehetséges történetek című antológiába, a zsűri és a kötet szerkesztői Kustos Júlia és Fehér Renátó voltak.

A „nem kell félnetek jó lesz” kétértelműségét megidézve állítják (már ha lehet valami kétértelmű dolgot állítani?) a kötet szerkesztői, hogy NEM lehetséges. A tagadószó áthúzása vajon kettős tagadás vagy annak elvetése? A szétszerelés metaforája nagyon termékenynek bizonyul egy oly korban, ahol nem csak a vírus zárt be a szűk szobáinkba, a képernyők elé, hanem bezárulunk a saját filterbuborékjainkba is. A szétszereléssel kísérletezés megmozgatta a fiatal kortársakat is, több szöveg is hasonló a tekintetben, hogy egy-egy szűk mikrovilágot mutat be és szökésvonalakat keres azokból.

Igen, szétszereli ez a kötet a világunkat, társbérleti szobákat, magányos embereket, groteszk pillanatokat és sötét utópiákat villant fel, versek, prózaversek, novellák, regénytöredék követik egymást, nagyon különböző szövegek villantanak fel nagyon különböző világtöredékeket – gondoltam, mikor először elolvastam a szövegeket. Aztán rájöttem, hogy mégsem lehetséges teljesen a szétszerelés, mert ezek a nagyon különböző szövegek, mégis ugyanabból a tapasztalatból táplálkoznak. A járvány és az ebből fakadó új társadalmi jelenségek, a politikai botrányok, a social media alkotta párhuzamos valóságok és mindaz, ahogy ezeket egy adott generáció megéli, ott húzódnak a szövegek hátterében, mintha mi sem lenne természetesebb. Nem emelik ezek a szövegek témájukká azt, amit már mindannyian ununk, hanem olyan organikus részként épülnek be, mint akár a maszk az arcunkon, ha most behunyom a szemem, meg nem mondom, hogy volt-e rajtad maszk vagy sem, amikor legutóbb láttalak.

Nem csak a világjárvány jelenlététől annyira mai ez a kötet. „Azt hiszem, túl sokat gondolok a főbérlőmre.” kezdődik Gáspár Sára Balkániak című novellája, számomra ez a kötet legerősebb kezdése, benne egy egész, lakhatással, felnövéssel és önállósodással küzdő generáció sóhaja 2021-ben. A szövegben sehol a pandémia, járvány vagy covid szó, amelyek közül legalább az egyiket biztosan minden nap kiejtjük, ellenben benne van minden, ami ebből fakad. „Tizenöt órákat alszom naponta, mióta bezárt a munkahelyem. … Már beletörődtem a kiváltó okokba, de az indulatok megmaradtak bennem.”

A „kiváltó okok” a legtöbb szövegben csendesen megmaradnak a háttérben, és csak az „indulatok” kerülnek elő, de ezek sem igazán hangosan, nem dühösen, nem moralizálnak ezek a szövegek (ami külön erényük, mert nehéz úgy bemutatni a jelenünket, hogy ne akarjunk valamiféle értékítéletet is belecsempészni), egy igazán dühös szöveg sincs a kötetben, van azonban jó sok gúny, irónia, rezignáltság és mélabú. „fiatal vagyok és fáradt, de legalább értem, hogy miért vagyok még itt” énekli Szabó Benedek és a Galaxisok és valahogy így vannak ezek a szerzők is, csak mintha a 2020-as évek annyira abszurdak lennének, hogy már azt sem értjük mit keresünk még itt.

Az egyik világrész, ahová több elbeszélő is elkalandozik az a gyermekkor, Erdődi-Juhász Ágnes Nem beszél és Havala Bence Csend című novellájában is a gyermek nézőpontjából a szavak kettős jelentést kapnak. „Félek elaludni, mert lehet, hogy én is úgy maradok” (Nem beszél, 49.) – mondja a kislány, miután anyukájától megtudja, hogy nagymamája végleg elaludt. A „szar”, a „Korcs”, a „Büdös Banya”, a „leszopni” szavakat használja a gyermek elbeszélő a Csend című novellában, aki előtt a szavak „felnőtt” jelentése ismeretlen, így azok a legtermészetesebb módon épülnek be a szókincsébe, ahogy aztán a durva szavak mellett a felnőttektől ellesett durva cselekedetek is. Gyermekkori emlékből bontakozik ki É. Tóth Judit Ebéd közben című verse is. „Mindig azt mondták / »evés közben csendben kell / maradni«” Érdekes párhuzam, hogy mindhárom szövegben megjelenik (az előző kettőben címszerűen is) a hallgatás és a beszéd hiánya.

Más elbeszélők az utópisztikus világokba való menekülést választják. Rögtön az első novella, Bali Péter szövege egy bizarr világot mutat be, ahol talán már örökké életünk része a vírus, az utazó egy menekült kiszolgáltatottságához hasonlóan próbál eljutni Németországba. Az utópiák közül a leghidegrázósabb mindenképp Borsik Miklós szövege, amelynek nagyon erős képi világa egy kihalt világot ábrázol, ahol emberek saját halott anyjukat húzzák magukkal vissza az agglomerációból a főváros felé. Groteszk high-tech világok is megjelennek, például Szegedi Melinda Okos! című szövegében, ahol az elbeszélő már menekül a túlságosan is okosnak bizonyuló fogkeféje elől. Hordós Boldizsár Ármin nevű hősének pedig egy úgynevezett generálblokkolót építenek be az agyába, ami segít szabályozni az érzelmeit.

Kakukktojásként, tipológiailag jól elkülönülve (hosszában szedve) áll Bass Judit Marsyas-molinók című verse, amely a mitológia világába menekül, Marsyas szatír mítoszát írja át, aki itt egy önmagát pusztító, az igazság tudásába beleőrülő prófétaként jelenik meg. A szöveg egyre fokozódó és dühöngő ritmusa is megállíthatatlanul a pusztulás felé sodorja Marsyast. Szintén mitológiai titokzatosság övezi a kecskét a hegy tetején, amelyet a Capricornus című novella elbeszélője szeretne lefotózni.

És vannak olyan szövegek is, amelyek nem menekülnek sehová, és azzal vetnek számot, hogyan lehet túlélni, ha nem menekülünk, hanem maradunk a karanténunkban, egy-egy szűk albérleti szobában (például a Balkániak vagy a Kapucsengő, a Corvin-negyednél (Kenyéren és vízen), vagy Kelet-Európában (Orosz utakon nevetek az orosz utakon).

Érdemes még megemlíteni a kötet szuggesztív borítóját is, amely Soós Nóra Egyenes labirintus című festményének a felhasználásával készült. A Teremtő és Ádám helyett itt a lebegő nőalakok próbálják megérinteni egymást. Vagy talán ugyanaz az alak egymást követő pillanatfelvételeken, ahogy lebeg a térben? Egy olyan térben, ahová mintha különböző világok rétegei csúsznának egymásra.

És hogy akkor mit is művel ez a kötet a világunkkal? Ahogy a jó szövegek, szétszereli és atomjaira bontja mindazt, amit eddig gondoltál, de mégis világokat teremt.