PRAE.HU: Milyen közösségi zenei jelenségekhez kötődsz, felhasználod-e valamely nép zenéje vagy a populáris műfajok motívumait, vagy ezek milyen más módon hatnak rád? 

Nem teszek különbséget populáris és nem populáris zene közt. Minden hat rám, akár jó, akár rossz élményt is értünk alatta. A rossz élmények is gazdagítanak, mivel azokhoz is kapcsolódni fog egy érzés (mitől lesz jó valami, például); beépül az alkotó tevékenységbe.

Gyakran elgondolkodom a populáris, vagy például a gamelán zene hallgatása közben, jól hallgatom-e. Kell-e, hogy figyeljem koncentráltan, összefüggéseket, struktúrákat keresve, vagy pedig úgy kell-e hallgatnom, ahogy stílust vagy nyelveket tanul az ember; hogy szokássá, természetessé váljon? Már ez a probléma is megnehezíti a válaszadást kérdésedre, mivel nem tudom, mi alapján mondhatom azt: ez és ez hatott a zenémre. Utánozni vagy felhasználni valamit nem ugyanaz, mint a hatása alatt lenni. Használtam már fel Depeche Mode-ot, gregoriánt, de nem valószínű, hogy erre bárki rájönne. A felhasználás így inkább a tudatosabb hasznosítás kategóriájába tartozik, nem pedig a hatás alatt levés kategóriájába.

Stílusát tekintve (ha egyáltalán van ilyen) talán a természet adta zenei élményeket szoktam mostanában gyakrabban beépíteni a zenei folyamatokba. Nem tudnám azt mondani, hogy nem történt meg még ez a populáris műfajokkal kapcsolatban, mert a hatások mindig inkább zenei élményekként csapódnak le végül, amelyek gyökerezhetnek bármiben, amit nehéz lenne visszafejteni, és lehet, hogy nem is érdemes. Emiatt sem tudom kettéválasztani, hogy klasszikus vagy populáris zenei hatások vannak rám nagyobb hatással. Például a következő átfedések miatt: Weill és Schubert, Albert Einstein Bizottság és Jeney, a Rammstein és Bach, – végtelen a sorozat; mindenki maga érzi, mi mivel rímel olykor. Ennek köszönhetően rengeteg hangzás-emlékkép felidéződés és a semmihez nem köthető, vadonatúj tartalmú-gondolkodást tartalmazó zenék váltakozása színesíti a mai koncertéletet, ezért a zenehallgatás és az előadás is időről-időre egyre koncentráltabb, illetve elvonatkoztatottabb figyelmet igényel.

PRAE.HU: Milyen előnyt és milyen hátrányt látsz abban, hogy a magyar közösséghez tartozol, és felhasználod-e ezt az identitást valamelyik művedben? 

Az alkotó tevékenységben elsősorban érzéki és másodsorban szakmai értelemben látok előnyöket és hátrányokat (és az is szubjektív megítélés tárgya), így a kérdés e részére nem tudok válaszolni. Az utóbbi időben Zrínyi Miklóst olvasva találtam meg azokat a szavakat-mondatokat, amelyek a magyarsággal kapcsolatos, Zrínyiéivel rokon gondolataimat fogalmazzák meg. Magyarként valószínűleg jobban meg tudom ragadni írásainak lényegét, több közös van bennünk, mint amennyi egy más nemzetiségű embernek lehet. Így aztán a létrejövő megzenésítés is kétségtelenül „magyar” lesz, tehát végső soron elmondható, hogy ez egy előnyös szituáció egy pl. mexikói szerzővel szemben – kérdés, hogy ez mit számít? Ez a természetes.

A darab elkészült, de még nem érett meg a bemutatóra. Vannak nagyobb akadályok, amelyeket nehéz kikerülni (pl. Kurtág Bornemiszája), de emiatt ezt a helyzetet nem tartom hátrányosnak, csak egy nehéz vállalkozásnak, amihez muszáj felnőni. A párhuzam nyilvánvalóan adott a régies nyelv miatt, de a szöveg teljesen másról szól.

PRAE.HU: Kiknek komponálsz, van-e célközönséged, milyen társadalmi réteget, esetleg csoportot szólít meg a zenéd? 

Egy könyvet azért olvasok el, egy koncerten elhangzó darabot azért hallgatok meg, mert valami újat keresek. Aki csak azt keresi, hol talál valami ismerőset a világban, amellyel könnyen azonosulhat, azt célközönségnek hívják. Elsősorban magamnak írok; ez az alkotás és a fenti szolgáltatás közti különbség. (Szolgáltatni is jó és izgalmas dolog, de most nem erről beszélünk.) Ha előadásra kerül egy darabom, jobb szeretem, ha a hallgatóság inkább közönség, mint célközönség. Ezt az ideális közönséget nem feltétlenül lehet behatárolni egy társadalmi rétegbe, mert az új zenei koncerteken való megjelenés csak egy döntésen múlik, nem pedig a szociális-társadalmi háttéren. Természetesen a kortárs zene közönségét nevezhetjük akár célközönségnek is, de az nem mondható el, hogy a zene kizárólag nekik szól. Az annak fog szólni, aki ott lesz. Számos darabom valószínűleg sosem lesz bemutatva, én mégis örülök, hogy elkészültek. Ez esetben én magam is lehetek célközönség, az alkotási folyamat közönsége. Ha sikerül a véletlennek valamivel meglepnie, vagy egy-egy ötlet, struktúra kidolgozásakor és visszahallgatásakor hirtelen működni kezd a darab, ugyanúgy élménynek könyvelhető el, mint ahogyan egy jó előadó is megteremti a művet az interpretáció alatt. Ha így tekintjük, az alkotó tevékenység olyan, mint egy próbafolyamat. Vagyis, ha van előadóművészet, akkor szintén van: alkotóművészet.

PRAE.HU: Mennyire vagy befogadó az európain kívül eső zenei rendszerekkel, szerinted hozhat-e minőségi változást a harmadik világ (tiers monde) egyéni és közösségi zenéinek európai importja? 

Teljes mértékben befogadója vagyok bárminek, amiben találok valami érdekeset, vagy egyszerűen csak jól telik az idő, amíg tart. Ha ez a kérdés arra vonatkozik, hogy mi történne, ha ezekből az elemekből minél több jelenne meg a mai művekben, azt nem tudom, mivel ez szerintem kizárólag a szerzőkön, a darabokon és nem utolsósorban az előadókon múlik. Ha arról van szó, egyáltalán lenne-e értelme ezekből minél többet bemutatni, széles körben, eredeti valójukban (tehát az import szót kihangsúlyozandó) koncerteken, médiában stb.: ebben biztos vagyok, hogy igen, de én úgy látom, hogy a jelenleginél többre sajnos nincs valós igény. Ez viszont nem jelenti azt, hogy aki akar, az ne férhessen hozzá ahhoz, amihez szeretne. Csak a kíváncsiságon múlik és az akaraton. Így mi, akik erre szomjazunk, maradunk – mai megfogalmazásban – fogyasztói e (félek ettől a szótól, de ha valamire igaz, akkor az ez:) tartalmaknak.