Mesterházy Balázs Penészes isten című verses regénye a hasonmás-történetek sorába tartozik. A németül Doppelgängernek nevezett jelenség első irodalmi megjelenése E.T.A. Hoffmann Az ördög bájitala című regényéhez köthető. E mű érdekessége, „hogy először alkalmazza a nyomán oly közkedveltté vált hasonmásmotívumot az emberben működő jó és gonosz elvnek, vagy talán még inkább a tudathasadás érthetetlen jelenségének szemléletes – szimbolikus ábrázolására”. (Halász Előd: A német irodalom története) Mesterházy Balázs a pályája kezdetén, a 90-es években irodalomtudósként a német romantika: a fiatal Goethe, Novalis, Hoffmann műveinek filozófiai és irodalomelméleti kutatásával foglalkozott. Ám, ha akár a hoffmanni minta, akár az őt követő hasonmástörténetek, Poe William Wilsonja vagy Babits Gólyakalifája nyomán próbáljuk meg értelmezni Mesterházy verses regényét, zsákutcába jutunk.  

A történet egy Kaposvár melletti kis faluban, Töröcskén játszódik. Az itteni Pszichiátriai és Addigtológiai Intézetbe kerül be a drogfüggő fiatal újságíró, a regény főszereplője és egyben elbeszélője. Így a kórházi élet mindennapjairól szóló könyv, mint objektív beszámoló,  felfogható a kezelés részét képező terápiás notesz naplószerű folytatásának, kiegészítésének. A magát Mesterházynak nevező hős: „Szobatársam ronda kis /mesterházy…” (34. Állig ér a menny V. Őszikés) egy idősebb vidéki mérnökemberrel kerül egy szobába. A főhős által magában Töröcskének becézett tudathasadásos Réthesy-Máz Andor némelykor Dumpf Endre költőnek képzeli magát. A kezdeti idegenkedés után valamiféle barátság, cinkosság alakul ki a két igencsak eltérő ember között. A végig tárgyszerűen, a valóságot logikus rendben megjelenítő történetben csak az utolsó, IX. Patográfia fejezet verseiben szembesülünk a ténnyel: egy hasonmás-történetet olvastunk. A szobatárs valójában nem is létezett, csak a főszereplő képzeletének szülötte. Az alapszituáció tehát inkább emlékeztet a játékelmélet megalkotásáért Nobel-díjjal kitűntetett amerikai matematikus, John Forbes Nash életrajza alapján készült Egy csodálatos elme című filmre, mint a klasszikus hasonmás-történetekre.

Az értelmezés kulcsát egy a Penészes isten megjelenése kapcsán készült interjúban (Rácz I. Péter: Öröm az abszurdban. Népszava, 2022. január 15.) vélhetjük megtalálni. Mesterházy Balázs Tandori Dezsőhöz hasonlóan nagy rajongója Eminemnek, „ritmikája, dikciója óhatatlanul a nyelvére áll”. Olyannyira, hogy feketék uralta rap és hip-hop műfaját fehérként meghódító zenészről két tanulmányt is írt: I just murdered the alphabet – Eminem jegyzetek (Iskolakultúra, 2004. 5.) és Holy wack unlyrical lyrics (Laikus olvasók? a nem professzionális olvasás értelmezési lehetőségei).

Eminem szövegei folyamatos én-imitációkra épülnek. Az első tanulmány címéül választott Most öltem meg az ábécét idézet a rapper The Slim Shady bemutatkozó lemezéről (1997) való. Itt jelenik meg először Slim Shady személye, Eminem egyik alteregója, a némi komikummal átszőtt erőszakos, sötét dalok szerzője. De Eminem is a rapper egyik alteregója, ahogy igazi énje, Marshall Mathers is annak tekinthető. Mindezt alátámasztja The Marshall Mathers (2000) és a The Eminem Show (2002) albumok címválasztása, illetve, hogy szívesen szólítja meg önmagát vagy beszél önmagáról Mr. Mathersként, illetve Marshallként.  A Penészes istenben is jelen van ez az én- és névimitáció. A Réthesy-Máz Andor név ugyanis a főhős (Mesterházy) nevének anagrammája. Ha már Eminem: a rapper valódi nevének kezdőbetűiből alkotta meg művésznevét, amelynek többféle olvasata lehetséges: M and M, Me and Me, M in My. Így adódik a lehetőség, hogy ennek mintájára a Réthesy-Máz Andor névből létrehozzuk a görög mondás, szólás jelentésű RéMA mozaikszót. Ezzel már el is érkeztünk a kommunikációelméletből ismerős téma-réma kettőséhez. Ahogy a közlésfolyamatban a téma hordozza az állandóságot, a már ismert információt, míg a réma az újdonságot, a még nem ismert tudást, úgy képviseli a regényben a magát Mesterházynak nevező hős az objektív valóságot, vele szemben pedig az alteregó Réthesy-Máz a szubjektivitásra épülő fikció világát. Sőt a hasonmásnak magának is van egy alteregója, a Parti Nagytól átvett Dumpf Endre költő. Az ő figurája a Grafitneszben tűnt fel első ízben, majd a Létbüfé című kötetben is felbukkan Parti Nagy költői alakmásaként. Ez utóbbi kötet két szempontból is kapcsolódik Mesterházy verses regényéhez. Egyrészt mindkét mű kórházi közegben játszódik, másrészt annak ellenére, hogy Réthesy-Máz saját önálló nyelvezettel bír, Dumpf Endre-i szösszenetiben visszaköszönnek a létiparos Parti Nagy hasonmás verseinek hangulatai. De míg a romantika hagyományait folytató hasonmás-történetekben, ahogy a populáris kultúra részét képező, leegyszerűsítő világképpel operáló Eminem szövegekben az alakmások a lét világos és sötét oldalának, a jó és rossz párharcának leképezései, Mesterházynál a főhős és alteregója egymás ellentéteiként: fiatal – öreg, fővárosi – vidéki, humán értelmiségi (újságíró) – mérnökember valójában egymás kiegészítői. Együtt alkotnak egy egységes egészet. A Réthesy – Dumpf alteregó-kettős is csupán a romantika teremtette és máig ható tisztes polgár (Réthesy) és bohém művész (Dumpf: „Endrét jól ismeri, nem ír ő, / csak lóversenyezik meg iszik.” 37. Őszikézek V. Őszikés) ellentétpár archetípusának megtestesülései.

A feketére és fehérre osztott világ feltételezné, hogy létezik ördögi gonoszság és isteni jóság.  Ám ahogy Mesterházy a Penészes istenben leírja, hősének legnagyobb problémája, ami végül a drogfüggéshez vezetett, az Istenben való hit hiánya: „Megélted, tényleg igazából, fizikailag átélted/a nemlétet, a gondolatot, hogy nem vagy és majd / már nem leszel sohasem. Hogy az, hogy voltál / egyáltalán, az is csak véletlen, ráadásul mindez / senkit sem érdekel. Az univerzum közömbös, / és csak illúzió, hogy bárminek, pláne egy személynek/folytatása volna, és úgy múlunk el, mintha/soha nem is lettünk volna. Egyedül vagyunk.” (5. Ontológiai szüzesség I. Becsekk). A már említett interjúban a cím értelmére vonatkozó írói válasz még keserűbben fejezi ki az ember magára maradásának tragikumát: „Ez nem a biblia haragvó vagy segítő istene. A jobbik eset az, ha esetleg nincs is. S ha volt is, már régen elmúlt – elengedte a kezünket, egyedül vagyunk.” Továbbgondolva Mesterházy szavai nyomán eszünkbe juthat Nietzsche  Imígyen szóla Zaratustra című művének elhíresült kinyilatkoztatása: Isten halott. Az istennel való találkozásélményében ezért csak a tudathasadásos elme én-imitációja, Réthesy-Máz részesül: „… hogy egy nyári hajnalon, / nyitva volt az ablak, és látta istent a kertben, / ahogy oson, gúnyos mosollyal surran a falnál, / hogy a bőrét fehéres penész lepi, haja is / alig van már, és hogy kacag. hogy mutogatja / a farkát, és integet neki, hívja, hogy menjen, / de ő azt mondja, még nem akar, még marad,…” (18.Isten a kertben III. Töröcske). A látomás kísértetiesen hasonlít Ady A Sion-hegy alatt című verséből ismert torzonborz, foltozott kabátú  öreg koldusistenéhez. Azzal a különbséggel, hogy Adyban még él a vágy, hogy a gyermeki hitét felnőttként ismét átélje: „Csak nagyszerű nevedet tudnám.” és nem azért nem megy vele, mert nem akar, hanem, mert felnőttként nem találja meg a hozzá vezető utat: „S én ülök / Sírván a Sion- hegy alatt”. A Penészes isten hőse viszont már gyermekként szembesült isten hiányával, mikor egy filmélmény hatására tudatosul benne, az élet mindenkire egyaránt vonatkozó végessége: „Akkor értettem meg, hogy a halál végleges. / Öröklét nincsen, csak föld van,/ kukacok, só és elmúlás.” (4. Volt egyszer egy Vadnyugat I. Becsekk)

Mi marad akkor vigaszként a létbe vetett ember számára? – kérdezhetnénk joggal. Az alkotás, a művészet töltheti csak be ezt az űrt, ez magyarázza azt, hogy a kötet címadó versének (34. Penészes isten VI. Mélypontélmény) nem az istenhit, nem is az istenkeresés a témája, hanem a regény formai és tartalmi vízióját fogalmazza meg.  A könyv külalakjának leírása olyannyira érzékletes és pontos: „…sőt nyomdailag is milyen szépen / meg lehetne oldani, hogy a szövegecskékhez, / szösszenetekhez illusztrációnak képek jönnének. / Én tusrajzra gondolok, ha fekete- fehérnek képzelem”, hogy Károlyi Zsuzsa tusrajzai szinte szöveghűen adják vissza az írói elképzelést. A borítóra is Károlyi Zsuzsa egy festménye került, egy bepólyált emberi brüszt. Csak a gyolcson itt-ott átütő vér jelzi eleven voltát. A kép megértéséhez kulcsot adhat Margócsy István hátsóborítón található mini esszéjének részlete: „Mesterházy Balázs (…) verses regényének alapélménye és végkövetkeztetése: létezésünknek szabadnak kellene lennie, ám a szabadságunknak mind testi (orvosi) meghatározottságunk, mind nyelvi- megnyilatkozási meghatározhatatlanságunk gátakat szab, s miközben a szabadság formáit keressük és váltogatjuk, egyre szorosabbra fonjuk magunk köré a hálót: „amikor azt hisszük, épp szabadulunk, csak lakatjainkat igazítjuk meg.” (59. Búcsú IX. Patográfia)

De a borítókép értelmezhető a verses regényszerkezet, felépítése felől is. A kilenc fejezetre osztott kötet hatvan versből áll. Nem kerek tíz és nem kerek száz, a fejezetekben található versek száma is változó négytől tízig. Hiányzik a harmónia, a szimmetria rendje. „Minden Egész eltörött.” - panaszolja Ady a Kocsi-út az éjszakában című művében, a nietzschei életfilozófiát versbe öntve. A világ darabokra hullt, a mű is csak torzó lehet, akár egy mellkép.

Tartalom szempontjából viszont a versben beígért írói program beteljesületlen marad: „… amit Törecsek írt… / Ezeket akartam valahogy elrendezni, / de aztán rájöttem: egyszerűen a megírás, / a kirakás időrendjében rakom össze őket. / Amikor megcsináltam, azt láttam, ez működik is így: / a tematikus bontásnak nem lett volna/semmiféle plusz hozadéka,….” A objektív tárgyias költészet felülkerekedett a szubjektív énközpontú lírán. Mint azt Visy Beatrix is megjegyzi kritikájában: Mesterházy „…nem hagyta élni a benne lévő poeta natust a poeta doctusszal szemben.” (Az is bolond, aki poétává? Élet és Irodalom, 2021/47.) Pedig érdekes lett volna látni Dumpf Endre szösszenetei tükrében, ahogy a köznyelvi normalitástól való eltávolodáson keresztül megmutatkozik a személyiség szétesésének folyamata. Mondhatni, ahogy Dumpf Endre-i réma legyőzi a racionális főhős Mesterházy témáját. De erről a sajátos nyelvi világból leginkább csak a főhős narrációja alapján kaphatunk tárgyszerű, már- már tudományos igényű képet (25. Disszonancializál és 30. Fehérlófia IV. Törecsek, 54. Abrakadabra, törökös VIII. Abrakadabra).

Mesterházy Balázs verses regénye „Szent dilis költőietlen költemény” ( Eminem: Buissnes, a The Eminem Show album nyitó száma). Ha hajlandóak vagyunk elengedni a művel szemben támasztott hagyományos, klasszikus irodalmi elvárásainkat, ki tudunk lépni a komfortzónánkból és hagyjuk magunkat sodortatni a szövegtől, akkor sikerülhet megtalálni az utat a regény befogadásához. Sőt élvezni is fogjuk a könyvet.