A csúnyaság, ami az undort és iszonyt kényszerítő erővel váltja ki, nem esetleges vonása a Teremtménynek, hanem a lényegéhez tartozik. Teológiai szinten azért, mert perverz teremtés révén jött létre, a tiltott határt átlépő demiurgosz keze műveként. Filozófiai szinten pedig azért, mert Mary Shelley így teszi kérdésessé a modern előfeltevést, miszerint az embert az tenné emberré, hogy ésszel bíró állat. A Teremtmény hiába eszes lény, hiába tanul meg beszélni, hiába lesz szemtanúja egy kiegyensúlyozott családi közösség működésének, hiába tesz szert történelmi és kulturális ismeretekre: mindez semmivé foszlik, amint az emberek szembesülnek a megjelenésével. „Az én gonoszságom a rám kényszerített s utált magány gyermeke” – vonja le a tanulságot, és tehetetlen haragjában végül hasonló magányra kárhoztatja a teremtőjét is.

A regény kerettörténetében az északi sarkvidéken rekedt expedíciós hajó kapitánya, Robert Walton szembesül Frankenstein történetével, majd levonja a tanulságot, lemond a sarkkörön belül rejtőző utópisztikus világ felfedezéséről, és visszafordul. A Katona József Színház előadása megtartja ezt a kerettörténetet, Walton (Elek Ferenc) és Frankenstein (Bányai Kelemen Barna) találkozásával indít, és nyilvánvalóan kezdenie kell valamit azzal a helyzettel, hogy Walton kapitány regénybeli döntése – voltaképpen a fausti alku visszautasítása – nem drámai döntés, mi több, a lehető legdrámaiatlanabb. Hajós Zsuzsa színpadi adaptációja csavar egyet a kapitány figuráján, önbizalomhiányos, félszeg karaktert formál belőle, egy nagyra nőtt és szorongó gyereket. Így a döntését is más megoldás helyettesíti: az egyik matrózról kiderül, hogy nő, ráadásul terhes, és a darab lezárásaképp világra hoz egy csecsemőt a jégbe fagyott hajón. Ez a keretezés kissé kényszeredettnek hat, annál is inkább, mert különösebb magyarázatot nem kapunk sem arra, hogy miért szivárgott be egy nő a hajó legénysége közé, sem arra, hogy a teszetosza Walton egyáltalán miért vállalkozott a veszélyes felfedezőútra.

A tér látványvilága (Giliga Ilka munkája) a hajót formázza, a közönség alig-szemmagasságból látja a többosztatú színpadot, az atmoszféra hideg és nyomasztó. Ebben a környezetben kel életre Victor Frankenstein története, és kel életre maga a Teremtmény is Rába Roland szuggesztív alakításában. Ez az alakítás legalább annyira testszínházi, mint pszichológiai: a meztelen óriáscsecsemő világra jövetelének etűdje színtiszta játék a testtel, de a Teremtmény folyamatosan fenyegető jelenléte, egyszerre suta és kimért mozgása is minden alkalommal feszültséggel tölti meg a játékteret. Meglehet, a nagydarab, meztelen test közeli látványa a nézők jó részét kizökkentheti a komfortzónájából, de ez így is van rendjén: hiszen a regény legfőbb mozgatója épp az a kényszerítő erő, amely minden szereplőt kipenderít ebből a komfortzónából, és ehhez aligha volna elegendő egy Boris Karloff-gumimaszk.

Rába rendkívül koncentrált, helyenként bravúros játéka az origója ennek az előadásnak. Azonban a környezete, a világ, mely nem akarja őt befogadni, és amelyet ezért porig rombol, sajnos leválik erről az alakításról. Ez nem a színészi játékon múlik: Pálos Hanna Frankenstein feleségének, Elizabethnek a szerepében, Bezerédi Zoltán, Szécsi Bence és Tóth Zsófia pedig a többszörös szerepekben (ők alakítják a matrózokat, a Frankenstein-család, illetve a De Lacey-család tagjait) alapos munkát végeznek. A probléma talán az, hogy maga Mary Shelley regénye nem csupán nagyszabású modernitáskritika, hanem épp annyira moralitásjáték is, ahol Victor és a Teremtmény játszmájának az elszenvedői jobbára pasztellszínű zsánerfigurák. Ezen a zsánerszerűségen pedig a színpadi adaptáció sem változtat, és így a romantika kisrealizmusa furcsán idegen közeg marad a Rába-féle Teremtmény drabális és agresszív jelenléte mellett. Az ő tragédiája átélhető, míg a többieké megmarad a tanulság illusztrációjának.

Hajós Zsuzsa: Teremtmények
Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján
Játsszák:
Bányai Kelemen Barna
Bezerédi Zoltán
Elek Ferenc
Pálos Hanna
Rába Roland
Szécsi Bence
Tóth Zsófia
Dramaturg: Fekete Ádám
Látvány: Giliga Ilka
Jelmezkivitelező: Böhm Katalin
Zene: Baráth Bálint
Hang: Wirth Tamás
Fény: Lohár Antal
Súgó: Fejes Vera
Asszisztens: Hornung Gábor
Rendező: Tárnoki Márk
Bemutató: 2021. december 17.
Katona József Színház, Kamra
Fotók: Horváth Judit