Florencia kérésére Réka a készülő kötetéről kezdett mesélni, főként arról, hogy miért az Ultraibolya címet választotta. Saját bevallása szerint a késői pályakezdés miatt az elmúlt négy-öt év verstermését válogatta össze, de nagyon figyelt rá, hogy ne csak a kötet- és bemutatkozás kényszere miatt kerüljenek bele a művek mindenfajta szervezőerő nélkül. Az Ultraibolya című verset csak nemrég, Herbert Anikó Otthonka című sorozatába írta, ekkor ébredt rá a szó különböző jelentésrétegeire, különösen a látás és a sugárzás viszonylatára. Kissé impresszionista kötetet szeretne, de a versek sorrendje a folyamatos szerkesztés miatt még korántsem biztos.

Rékát jelenleg az is érdekli, hogy hogyan lehet egy verseskötetet a dráma felől megközelíteni, hogy olyan szerkezetet keressen, amivel izgalmasabb párbeszédbe léphet a könyv az olvasókkal. Folyamatosan kísérletezik a műfaji határokkal, ugyanakkor örömmel tölti el, hogy egy verseskötet is önálló egységekből áll össze hasonlóan egy színdarab struktúrájához.

Nem hisz abban, hogy a különböző profilokat (színházi munka, költői tevékenység) ki lehetne kapcsolni akkor, ha éppen egy másik szcénán belül tevékenykedik. Sokszor kérik fel színházi munkára úgy, hogy tudják, versekkel is foglalkozik. Szereti hallgatni a hangzó verset, az élőbeszéd jellegű szövegeket, a zeneiség, a szöveg és a hangzás kölcsönhatásai is nagyon fontosak számára.

Florencia arra volt kíváncsi, hogy hogyan viszonyul a színházi visszajelzésekhez költőként. Réka úgy gondolja, hogy a színház csapatmunka, egymás megjegyzéseiből pedig folyamatosan tanulnak, szerzőként számára ez különösen fontos még akkor is, ha kezdetben ezek feldolgozása nehézséget okoz. Ha vannak is olyan sorok, amik nem működnek igazán, akkor lehet rajtuk változtatni, ami megnyugvással tölti el.

A nagyközönség és az olvasók bevonása előtt Réka általában a rendezőnek vagy a színészeknek mutatja meg szövegeit, de a szűkebb baráti kör véleményét is szívesen fogadja. A versről szóló diskurzus folyamatosan része mindennapjainak, de líraműhelyekre sosem járt. Elmesélte, hogy a világjárvány előtt tervezte, hogy csatlakozik egy versműhelyhez, azonban a vírus közbeszólt.

Ezt követően Réka Lazúr című versét olvasta fel, amellyel a Hévízben debütált majd a Kikericsek című szöveg következett. Ezekből is érződött a korábban megfogalmazott impulzív-impresszionista jelleg.

Réka elmesélte, hogy az olvasni tanulás nagyon nehéz folyamat volt számára gyerekként, de végül rájött, hogy ez által egy új világ nyílhat ki számára, ezért szenvedélyes olvasásba kezdett, minden otthon megtalálható könyvet kézbe vett a pöttyösektől a csíkosakig.

József Attilával, Kosztolányi Dezsővel és a Szép versekkel is így találkozott. Majd jött az írás és a naplók, a mindennapok szavakba foglalása. Első versének az Egy bogár halála címet adta – szerinte ezzel már gyerekként megelőlegezte az öko- és biopoétikai kereteit. Tizenegy évesen megrendeztem a János vitézt, melyet végül, színésztársak hiányában, kvázi monodráma formájában adott elő a közönségnek – jegyzi meg nevetve Réka.

A szentesi évek váratlan fordulatot jelentettek számára, de nagyon meghatározó időszakként tekint rá vissza főként a színház közösségi élmények és a drámapedagógiai módszerek miatt, mégis bizonytalan volt abban, hogy hol szeretné folytatni tanulmányait. Végül a pécsi bölcsészkarra jelentkezett, ahol háttérbe szorult az írás és a színház világa is.

Később az ELTE-n folytatta tanulmányait, ekkor kezdte el hiányolni a színház által nyújtott közösségi világot, ezért a Tűzraktérhez fordult, újra belevetve magát az előadásokba. Az egyik előadáson Tóth Krisztina Szilveszter című versét mondta el egy Szentivánéji álom adaptáció keretén belül, mivel társaival szabadon alakították a szövegkönyveket. Ebben az időben sok verset olvasott Rakovszky Zsuzsától is.

Ezzel párhuzamosan a Károli Egyetemen színháztudományi szakon kezdett újabb tanulmányokat, nemrég pedig az SZFE-n fejezte be a doktori iskolát. Disszertációját az Orfeo művészeti csoport bábelőadásainak rekonstrukciójából írta – a több mint három évig tartó kutatás témáját az 1969-1975 között keletkezett felnőtteknek szóló bábelőadások vizsgálata képezte, amelyek nagy részéről sem video, sem hangfelvétel nem készült. Az előadásokat így interjúk és a nagyon korlátozott számban rendelkezésre álló vizuális anyag segítségével rekonstruálta.

Ezt követően Ez című monodrámájából olvasott fel, amelyet a Nyílt Fórum pályázatára írt. A darabot 2020 augusztusában Szentendrén felolvasószínház keretein belül adták elő.

A személyes történetet a női fókusz határozza meg, de számos más témából is merít. Fontos volt számára hogy a verseit is be tudja építeni a monodráma szövegébe. A munkafolyamat során sokat gondolkodott a hagyományos dialógusok kimozdíthatóságán, az univerzális mondanivalón és a lehetséges megjelenítési eszközökön.

Réka ezen kívül szerzője az 5mondatok nevű Instagram profilnak is, ahová rövid, csupán öt mondatból álló szövegek kerülnek ki. Kihívást jelentett a formából adódó sűrűség és megragadhatóság, valamint az, hogy a hogyan lehet kilépni a terápiás mondatok határain túlra. Az 5mondatok szövegeit Forrai Ferenc Négyszöglet című kiállításán is felolvasták Simon Mártonnal, akivel egy mozgó performansz keretein belül fejenként 88 verssel kapcsolódtak az alkotásokhoz.

Réka jelenleg a szombathelyi Weöres Sándor Színház dramaturgja, de emellett több projektben is részt vesz, többek között bábelőadások, monodrámák előkészítésében és társszervezője a Dokuhét nevű programsorozatot is. Végül az Umbra és a Fréz című versek hangzottak el, majd az est kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

A szerző fotóival