PRAE.HU: Mondhatni „reneszánsz” ember vagy, hiszen nemcsak zenészként, zeneszerzőként, művészeti íróként, hanem az utóbbi években kurátorként is megcsillogtattad a tehetségedet. Mióta végzel művészetközvetítő tevékenységet és mi indított erre?

Hízelgő a reneszánsz ember titulus, de minél többet olvasok, egyre inkább belátom, hogy milyen keveset tudok. A képzőművészet iránti érdeklődés a családomból ered, ugyanis szüleim is gyűjtők voltak, százötven kortárs képünk van otthon, azaz megszoktam, hogy képek lógnak a falon. A gyűjteményhez később körülbelül száz képpel én is hozzájárultam, amikor kiállítás megnyitón való közreműködésemért cserébe, többnyire ajándékba kaptam alkotásokat. A kiállítások létrehozása abból a kíváncsiságból fakad, hogy általam kultivált adott művészek között, akik nem ismerik egymást, létrejöhet-e művészi alkotásuk révén egy sajátos kommunikáció.

Engem személy szerint nem a kész mű interpretálása érdekel leginkább, amikor kiválasztom az alkotót és a művet, hanem az alkotói attitűd és az alkotás létrehozásának folyamata.

PRAE.HU: Milyen kiállításokat szerveztél eddig, melyek azok a kurátori munkáid, amelyeket fontosnak vélsz, és miért?

Ez volt az ötödik kurátori munkám az utóbbi két évben, nem számítva a 90-es évekbeli egyestés kiállításokat. 2019 őszén indult a kiállítás sorozat a Vipassaná 1 & 2  című 7-7 kortárs magyar és nemzetközi művészt bemutató csoportos kiállításokkal. A Vipassaná szó buddhista meditációs állapotot jelent, és leginkább tisztánlátásnak lehet fordítani. A Vipassaná kiállításokon az érdekelt, vajon a képzőművészek és a látogatók tudják a műveket önmagukban, összehasonlítás nélkül látni. A kísérő rendezvényeken élőzenés akciófestészet performance-okat szerveztem. A képekre reflektáló zenei improvizáció alkalmával egyszerre születik meg a hang-kép struktúra, és sem a zene, sem a képzőművészet nem kerül követő szerepbe.

2020-ban a  Graphic Score című két kiállításból álló projektem úgynevezett grafikus kottákat[1] mutatott be a nagyérdeműnek.

PRAE.HU: Hogyan kerültél közel a grafikus kottákhoz, miért volt számodra fontos a bemutatásuk?

A grafikus kottákhoz a hetvenes évek végén, gimnazistaként kerültem közel, amikor Iannis Xenakis sztochasztikus kompozícióit megismertem. A Graphic Score kiállításban az érdekelt, hogy ha elismert kortárs zeneszerzők munkáit nem koncertteremben, hanem kortárs galériában állítom ki, milyen lesz a kották fogadtatása a képzőművészek részéről, akik nem feltétlenük tudják azokat olvasni, csak vizuális objektumként viszonyulnak hozzá.[2]  A másik szál, hogy a grafikus kottára lehet komolyzenei darabokat írni pontos utalásokkal, de mellette mégis olyan, mintha nyitva hagyná a kompozíciót[3] az interpretáció irányába az előadó számára, tehát az előadót értelmezővé, kvázi „társzeneszerzővé” teszi. A kiállításhoz kapcsolódó koncertsorozaton kiváló zenészek szólaltatták meg a kiállított műveket, illetve más darabokat is.

PRAE.HU: Milyen projekt követte a Graphic Score kiállításokat?

2021 nyarán Hollai Krisztina: Persona című kiállításának kurátori munkáját vállaltam el. A közös ezekben a projektekben, hogy valamennyi kiállítás vallási vagy művészetfilozófiai kérdéseket vetett föl, és közös gondolkodásra hívott. Általában én vagyok a kezdeményező fél és magam hívok meg alkotókat, majd válogatok a művek közül, kivéve Hollai Krisztina esetében. Úgy vélem, hogy egyéni kiállításnál a művek kiválasztása és szelektálása, csoportos kiállítás esetén a nagyobb merítés jelentik a fontos szempontot a szelekcióban (a Graphic Score esetében huszonöt művész vett részt, nagy részük elismert külföldi zeneszerző). Számomra az is jelentős, hogy a kiállítók száma páratlan legyen, és az, hogy megközelítőleg egyenlő arányban szerepeljenek nők és férfiak. Lehetőség szerint megpróbálom egyazon kiállításon a Kossuth- és Munkácsy-díjas művészek mellett a fiatal generáció pár alkotóját is bemutatni, s külön öröm, ha segíteni tudom őket a szakmai szcénába való beilleszkedésben.

PRAE.HU: Mi adta az Új Szakralitás kiállításának ötletét?

Úgy éreztem, az uralkodó doktrína és az Ars Sacra sorozat keretek közé szorítja a szakralitásról vallott gondolatainkat. A szakralitás szó számomra nem a már megvalósított műre vagy művészi produktumra, azaz nem a végtermékre, hanem a belső, személyes vívódásokkal teli útra vonatkoztatható, amelyben az alkotás létrejön.[4] A világ nyitott. Szerettem volna olyan folyamatokat bemutatni, amelyek nem vindikálódnak egy félreértelmezhető magyarázat miatt. Nyilván nincs „új” szakralitás, a fogalom és a hozzá kapcsolódó rítusok is egyidősek az emberiséggel, jelen kiállítás azonban nem egy vallási körhöz kapcsolódó művekre fókuszált, hanem az alkotói folyamatok, a létezés apró örömteli rezdüléseit más és más módon meg- és felmutató műveket helyezett egy térbe 

Új szakralitás, Art9 Galéria, 2021: enteriőrkép. Fotó: Dóra Attila

Új szakralitás, Art9 Galéria, 2021: enteriőrkép. Fotó: Nagy Zopán

Szurcsik József: Éjjeli tájkép hat holddal. Új szakralitás, Art9 Galéria, 2021. Fotó: Nagy Zopán

Új szakralitás plakát

PRAE.HU: Milyen nehézségek merültek fel a kiállítás létrehozásakor? 

Ismerve a helyet, egy név alatt két külön galériában összesen három terem, kilenc művészt kértem fel két-két alkotással. Az alapprobléma az, hogy ha meghívok nagy és nem olyan nagy neveket, ők miképp viszonyulnak majd egymáshoz. Felülírhatja-e a koncepció az egyéni érdeket? Konszenzusra törekedvén, végiglátogattam a művészeket, s válogatni igyekeztem a munkák között. Volt, amikor sikerült, s volt, amikor csak a befejezett munkát láttam, előzetes egyeztetések nélkül. Sajnos valószínű, hogy ellenségeket is szereztem, mert például volt olyan kiváló művész barátom, akit egy bizonyos összeférhetetlenségi okból kifolyólag kihagytam, és azt sem értették, miért is fontos annyira nekem a négy nő és öt férfi aránya, illetve az, hogy amikor már kialakult a kurátori koncepció, akkor már képtelen vagyok a változtatásra.

PRAE.HU: Hogyan kapcsolódtak a kiállításhoz más társrendezvények és művészeti médiumok?

A hangsúly a közösségépítésen és a párbeszéden van. Zeneszerző vagyok, buddhista teológusi végzettséggel. Zenészként nem meglévő zenékből, hanem képekből inspirálódom. A nappalim falát a szerint rendezem át hónapról hónapra, hogy milyen képeken szeretnék épp meditálni, miközben komponálok. Egy világban élünk, a filozófiai, művészettörténeti, zenei, esztétikai válaszokkal (helyesebben kérdésekkel) – ugyanarra reflektálunk. Számomra a meditáció, a komponálás, sőt talán a zenélés is egymást kiegészítő komplementer fogalmak.

S felettébb érdekes tapasztalás a közönség reakcióit látni, hogy ugyanaz a zene más képek előtt másképp hangzik, azaz ha nagy néha drome zenét játszunk, a látvány megváltoztatja a befogadóban a hallás érzékenységét.

PRAE.HU: Milyen volt a kiállítás fogadtatása? Min változtatnál a következő ilyen munkádnál?

Már annak örülök, hogy megtörtént, sikerült. A reklámhoz nem ártott volna képzett szakember. Türelmetlen is vagyok. Ha megálmodok egy kiállítási koncepciót, azt szeretném minél hamarabb megcsinálni, ezért aztán nem várok pályázati kiírásokra, végigviszem külső segítség nélkül, és nem jut minden részletre időm. Szükség lenne konkrét szerződésekre, biztosításra. S remélem, vége lesz egyszer a járványnak, ami azt is jelenti, hogy több emberhez eljutnak majd a kiállítások.

PRAE.HU: Mik a távolabbi terveid művészként és kurátorként?

Jelen pillanatban kurátorként elfáradtam, de ha kipihentem a kurátori feladatokkal járó viszontagságokat, valószínűleg ismét csinálok majd kiállítást. Mivel sorozatokban gondolkodom, ahelyett hogy újabb és újabb koncepciót találjak ki, lehet, hogy lesz harmadik a Vipassanából vagy második a Graphic Score-ból. Utóbbit, a Graphic Score második felvonását, 2021 elején szerveztem, és bőven maradt olyan anyag, amit még nem tudtunk kiállítani: pár képzőművész eredeti munkáján kívül hihetetlen mennyiségű és minőségű grafikus kotta érkezett a világ minden tájáról. Minden azon múlik, hogy találok-e megfelelő kiállítóhelyet. Zenészként és zeneszerzőként viszont folyamatosan dolgozom az év minden napján, s ez így is marad, remélem.

A kiállításon szereplő művészek: Gyenes Zsolt, Hollai Krisztina, Kalmár János, Ladik Katalin, P. Boros Ilona, Révész Ákos, Závorszky-Simon Márton,Vincze Petronella

Fotók: Dóra Atilla jóvoltából

[1] A grafikus kotta fogalmáról bővebben Ligeti György: Új notáció – kommunikációs eszköz vagy öncél? In Ligeti György válogatott írásai, vál., ford. és jegyzetekkel el. Kerékfy Márton, Rózsavölgyi és társa, 2010, 197‒209.

[2] Vö „A tárlaton szereplő legtöbb alkotás a klasszikus értelemben vett kották felépítését és tipográfiáját vette alapul, hiszen ezek egyfajta keretként alkalmazzák a hangjelölések szokványos szerkezetét és a grafikai elemek konceptuális kompozíciójának használatával teszik láthatóvá, illetve olvashatóvá a hangokat. Lásd: Kovács Kristóf (Sajnos Gergely): A hangok koincidenciája, Graphic Score a MAMŰ Galériában In: Újművészet, (Kunszt rovat)  2021. febr. 24.  A hangok koincidenciája - ÚjMűvészet (ujmuveszet.hu)  Letöltés ideje: 2021-12-31

[3] A grafikus kotta ilyetén meghatározása kínálja magát az Umberto Eco-féle „kézben tartott rendezetlenség” fogalmával összevetni. „Arra kell törekedni, hogy a lehetőségeket mezőbe foglaljuk, hogy a választás szabadságával felruházott használó elé kerülő nyitott formát formativitás-csírák felügyeljék.” Zene és információ In Umberto Eco, Nyitott mű, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998., 166.

[4] A kiállításról szóló kurátori reflexió a Dróton olvasható. Letöltés ideje: 2022-01-18