Különös élmény volt, ahogy Viktor és Dominik elkezdte a felolvasást, Jut valami munkacímű szövegeikből a Szappan című novellával indítottak. Felváltva olvastak, mintha két narrátor szólalna meg, akik mégis azonos tudásanyaggal rendelkeznek. Novellájukból sejteni lehetett, hogy a Kovács ikreket a szociografikus és lélektani ábrázolás egyaránt érdekli, amelybe helyi-területi sajátosságokat is visznek. Sőt, ez az első felolvasás előrevetítette az est hangulatát: humoros, groteszk, mégis kíméletlenül őszinte szövegeket hallhattunk, nem lehetett kibírni nevetés nélkül. Főleg, ha a szerzőpáros egy-egy karakter hangján megszólalva elkezdte énekelni, hogy: „Álmodozz, álmodozz, Marika…”

Florencia először arról kérdezte Viktort és Dominikot – akik a magyar alapszak elvégzése után az ELTE színháztudomány szakán diplomáztak és jelenleg a doktori disszertációjukon dolgoznak –, hogyan találkoztak először az irodalommal. Viktor úgy fogalmazott, hogy az alakformálás kívánsága ösztönözte őket, családtagjaik rendszeresen mondtak nekik meséket, magyartanár édesanyjukkal pedig rendszeresen járták színházba, operába.

A párbeszéd volt az a szövegtípus, amely a kezdetektől velük volt: kiskorukban egymással is diskuráltak, amit ebben az időben írtak szintén párbeszédes formájú volt. Nyolc éves korukban kezdtek el azon gondolkozni, hogy ha az, amit leírtak, színházi előadás lenne, melyik szerepbe kit osztanának.              

Elmesélték, hogy első írásuk egy operalibrettó inspirációjából született negyedikes korukban, amely egy karácsonyi mesejáték formájában valósult meg. A szövegeikben jellemző néprajzi-szociografikus vonások dédnagymamájuktól erednek, aki gyakran mesélt mezőföldi anekdotákat az ikreknek. Szerintük ez az alapélmény még akkor is jelen van a műveikben, amikor azok fantáziából, megformáltságból építkeznek. Ehhez kapcsolódik az is, hogy korábban népdalénekléssel is foglalkoztak, szerintük a zene ismerete „anyanyelvük lett”, mely ösztönösen jelen volt a mindennapjaikban.

A gyerekkorukban hallott helyi vonatkozású történeteket keretrendszerként fogják fel, nem szeretnének csak helyi jellegzetességeket ábrázolni, hanem általános emberi vonások megjelenítésére törekszenek.

Szóba került, hogy mi az, amit olvasnak, mi inspirálja őket. Viktor és Dominik úgy fogalmazott, hogy ők tulajdonképpen mindenevők, folyamatosan olvassák a kortárs magyar műveket, hiszen így tudják megérteni, hogy az átfogó témák hogyan jelennek meg a 21. századi művekben. Szerintük fontos, hogy megértsük, hogy a 20. század traumáit hogyan vannak jelen az újabb generációk műveiben. 

Éppen ezért klasszikusokat is olvasnak, ezekben találják meg az újragondolás lehetőségeinek gyökereit. Kiemelték Dosztojevszkij és Thomas Mann szövegeit, az Egyesült Államok déli gót irodalmát, valamint Illyés Gyula művét, a Puszták népét. Dominik elmesélte, hogy évekkel ezelőtt, amikor kórházban volt, Ferge Zsuzsa szociológiai tárgyú műveit kérte a szüleitől.

A szociografikus vonalat egy ponton mégis el kell engedni – vallja Viktor és Dominik –, különben a szöveg túlságosan fárasztó, didaktikus lesz.

Az alkotási folyamatra sokan kíváncsiak lehetnek, Viktor és Dominik azonban a legtermészetesebben tekint arra, ahogy írnak: egyik ír, a másikuk fel-alá járkál a szobában, befejezik egymás mondatait, ötleteit, majd cserélnek – hasonlóan ahhoz, ahogy gyerekként beszéltek, írtak. Kezdetben Dominik foglalkozott a szövegek társadalmi, Viktor a lélektani vonatkozásával, ez ma már felváltva történik. Külön is publikálnak, világos volt számukra, hogy a tudományos diskurzusban önállóan kell teljesíteniük, jelenleg a doktori disszertációjukon dolgoznak, Viktor a reformkori intrikus ábrázolásmódot, Dominik Czakó Zsigmond műveit kutatja. A szépirodalmi művek írásával kapcsolatban úgy látják, hogyha külön publikálnának, akkor a szövegekből éppen a másik hiányozna.

Egy-egy drámai mű megírásakor 3-4 hónapon keresztül dolgoznak, kész és félkész szövegeiket gyakran mutatják meg ismerőseiknek, barátaiknak. Az első mégis mindig az ötlet, ez dönti el, hogy milyen műfaja legyen a megírandó szövegnek. Az első komoly verseny, ahol megmérettetek 2018-ban volt, Arany János Éjféli párbaj című balladáját dolgozták fel Bérnász című művükben.

Jelenleg a Radnóti Színház írói rezidencia-programjában is részt vesznek, ahol sokat tanulnak dramaturgoktól, a színház belső működéséről. Évek óta a kecskeméti People Team tábor résztvevői, ahol alkotói műhelyt vezetnek, igyekeznek a fiatalabbakkal egy minél informálisabb és szabadabb diskurzust kialakítani, hogy a művek a közös elemzés során fejlődjenek. Nézőként, olvasóként nem a műfaj, hanem a hangulat ragadja meg őket, figyelemmel kísérik az irodalmi lapokban megjelent műveket, és hetente több alkalommal járnak színházba

Viktor és Dominik ezt követően három műből is felolvasott részleteket, amikről maguk is meséltek néhány szóban, hogy a közönség megértse a szövegek kontextusát. A Mintapinty című monodrámájuk egy kispolgári környezetben élő nő, Molnár Zsóka történetét mutatja be. A művet 2018-ban Oláh Zsuzsa főszereplésével, Szabó K. István rendezésében a debreceni Csokonai Színházban mutatták be.

Molnár Zsóka történetéből a szerelem és a születés részleteit olvasták fel a szerzők: „Apám a mandula, anyám a gyulladás” – hangzott Molnár Zsóka egyik visszaemlékezése.

Plüss című drámájuk Shakespeare Lear királyának két karakterét, Regan hercegnőt és Cornwall fejedelmet emeli 21. századi kontextusba. Viktor és Dominik elmondta, hogy az ilyen típusú munkafolyamat során az eredeti művet sokszor elolvassák, majd ezt külön-külön minden szereplő szemszögéből megismétlik, és felteszik maguknak a kérdést, hogy mi történne, ha például Regan hercegnő lenne a Lear király főszereplője? A felolvasás egyik legemlékezetesebb mondata Cornwall fejedelemhez köthető: „Azt hiszed, hogy bátran élni annyi, hogy egy dögben turkálunk?”

Florencia az utolsó felolvasás előtt jövőbeli terveikről kérdezte a szerzőket. Kiemelték, hogy meglévő szövegeikből már össze tudnának állítani kötetet, de túl széttartónak és sokfélének éreznék, ezért a jövőben egy szorosabb koncepción kell dolgozniuk. Viktor és Dominik végül Jégtorta című drámájukból olvastak fel, mely emlékezetes lezárása volt a Kötetlenül sorozat 7. alkalmának.