Az előadó 2010-ben a Liget Műhely Alapítványnál jelentette meg a Frankensteintől a zöldekig (A gép és kritikusai) című könyvét, mely a technológiakritika néhány híres személyének munkásságába vezeti be az olvasót. Szegedi előadásnak ez a tanulmánykötet képezte a kiindulópontját, de a filozófus természetesen a könyvében korábban írtakat tovább is gondolta. Egy napjainkban nagyon aktuális és népszerű témáról értekezett, és rögtön néhány fogalom tisztázásával indított. Ilyen fogalom például az ökológia, ami az élő szervezetek és környezetük viszonyának szabályszerűségeit leíró tudomány. Ha az ökológiára gondolunk, egyből a természettudományok jutnak az eszünkbe, pedig létezik humán és politikai ökonómia is. Az előadás témája ehhez kapcsolódóan az ökológiai szenzitivitású kultúrkritika története volt. Az ökológia tudománytörténeti és eszmetörténeti fenomén, amely a szervezetek és a környezet illetve az ember és a természet viszonyára vonatkozó nézetrendszerként is definiálható.

Az első név, akit – mint hivatkozási alapot – az előadó megemlített, Ernst Haeckel német biológus volt, akitől az ökológia elnevezés származik (és aki Darwin tanainak németországi megismertetésében sokat tett, maga is saját származástant dolgozott ki). Haeckelnél a természet- és a társadalomtudomány keveredett. A természettudományos nézőpont a törvényszerűségekre koncentrált, de Haeckel új etikai normák, egy új világkép létrehozását is célul tűzte ki. Így a politikai ökonómia egyik képviselőjének, megalkotójának is lehet tekinteni.

A 19. század végén erős volt az ökológia iránti érdeklődés. A németek a természetet a kultúrával szembeállítva állították a középpontba. A szociáldarwinizmus és Haeckel a természetből eredő értékeket állította kiindulásnak. Kovács Gábor szerint az ökológiai beállítottságú német kultúrkritikának a 19. században kacskaringós története volt. A két világháború közötti időszakot pedig az ökológiai gondolat első virágkorának tekinthetjük. Ekkorra tehető az úgynevezett ökológiai doboz megjelenése. A doboz maga az ökológia, ha kinyitjuk, sok minden van benne: holisztikus szemlélet, technológiakritika, természetvédelem.

Kovács Gábor az 1920-as, 30-as évekre visszatekintve a következőket állapította meg: ebben az időszakban a technológia problémája központi szerepet kapott a németeknél. Voltak technofóbok, akik szerint a modern ember a technológiával valójában leigázza a természetet. A 30-as években nagy teret kapott a biológiai jellegű technikai ösztön. Az erősek és a gyengék biológiai szembenállása mutatkozott meg. Az ember le akarja győzni a természetet, de ez nem lehetséges. Az előadó ezután további a témával kapcsolatban meghatározónak számító személyt említett meg. Például Martin Heidegger, Oswald Spengler, Ernst Jünger mellett Hermann Keizerint, a populáris esszéfilozófia egyik nagy képviselőjét, aki üdvözölte a technika uralta világ gondolatát, hiszen a technika szerinte válasz a meg nem oldott kérdésekre. Az új korszak jellemzője a nagy sebesség, a gyors előállítás. Semmi sem lesz állandó.

Ezután Kovács Gábor áttért az 1960-as évekre – ez az időszak az ökológiai kultúrkritika nagy korszaka volt. Eddig a kultúrkritika konzervatív volt, de a 60-as évektől kezdve egyértelműen baloldalivá vált. Új környezetbarát technológiát akartak. Az 1970-es években pedig megjelentek az állatvédő mozgalmak, megalakultak a természetvédő egyesületek, mint amilyen a Greenpeace. Ezzel az információ korszakába léptünk.

Eljutva a jelenbe az előadó a transz- és poszthumanista koncepciót említette. Ez egy optimista tónus a többihez képest, hiszen végre a technológia nem az ember megsemmisítőjeként jelenik meg. Sokan azt gondolják, hogy az ember és az eszköz, amit használ, könnyen elválasztható egymástól, Kovács Gábor szerint azonban nem. Az eszköz hatással van ránk. Egyre nehezebb különbséget tenni az organikus és a mechanikus közt. A kiborgok mára már nem csak a filmekben léteznek. A technológiai transzhumanizmus a biotechnológia, robotika, génmanipuláció segítségével akar változásokat. A cél pedig a betegségek és a halál legyőzése. Nick Bostrom svéd filozófus, az Oxfordi Egyetem professzora összeállított egy transzhumanista kiskátét, amiben egy új emberi faj megteremtéséről beszél. Ennek két fázisa van. Az elsőben az embert „megjavítják”: ez a kiborg létállapot, de ez csak átmeneti. Utána a tudatot feltöltik a számítógépre. Ezután kedvére dönthet mindenki, hogy marad a gépben vagy  letölti-e magát egy új szintetikus testbe. A poszthumán a végső fázis. Egy mesterséges intelligenciába olvad mindenki. Bostrom elképzelése elindított egy kritikai diskurzust. Főleg a vallások, a kereszténység kezdte el kritizálni ezt a nézetet, és végül pszeudovallásként könyvelték el. Ennek a központi témája tehát az emberi törékenység, öregség megszüntetése.

A mai kor vitatott elképzelései a jövőre vonatkozóan a lefagyasztott holtak feltámasztása vagy a világűr gyarmatosítása – mindezeket eddig csak a sci-fikben láttuk, de ezek a lehetőségek egyre közelebb kerülnek hozzánk, és egyre többen kezdenek el hinni bennük. A múltban voltak olyanok, akik tárt karokkal fogadták a technológiai fejlődést, és voltak olyanok, akik irtóztak tőle. Ez a megosztottság a jövőben is így lesz.

Az előadás – akárcsak a rendezvénysorozat többi előadása – már megtekinthető az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék Youtube-csatornáján.