PRAE.HU: Melyek voltak életedben, illetve az előadóművészi pályádon azok a meghatározó élmények, amelyek fordulópontnak tekinthetők?

Nagyon erős hatások értek már elég fiatalon. A legkorábbi talán az, amikor első díjat nyertem hatodikos koromban egy nyíregyházi zongoraversenyen. Idáig, mondhatni, ez még egy szokásos „jótanuló-jósportoló” karrier. Ám ezt követően pár hónappal történt, hogy felvettek a Zeneakadémia előkészítő tagozatára. Ez a két – összefonódó – esemény indított el a zenei pályán. Az, hogy 13 évesen bekerültem a Zeneakadémiára, drámaian megváltoztatta a látásmódomat, kitágította a világomat. Az Akadémia folyosóin olyan fantasztikus emberekkel lehetett összefutni, mint Rados Ferenc, Kocsis Zoltán, akiket később természetesen tanítani is hallhattam. Nagyon élénk időszak volt.

Aztán tizenhat évesen, az előkészítőről felvettek a Zeneakadémiára, így a hivatalos felvételit két évvel megelőzve, zeneművészeti főiskolás lettem. Pár hónappal a felvételi után talált meg az első „profi” felkérés: Simon Béla barátom és én lehetőséget kaptunk arra, hogy az Országos Filharmónia rendezésében egy-egy koncerten fellépjünk a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, ahol Mendelssohn 13 éves korában komponált a-moll versenyművét játszottuk. Ez fontos bemutatkozási lehetőség volt, komoly koncert a Zeneakadémia nagytermében, tulajdonképpen gyerekként. Egy évre rá, egy bécsi mesterkurzuson ismerhettem meg Schiff Andrást, aki azután meghatározó mesterem és barátom lett a zenében és az életben egyaránt.

A következő nagyon jelentős esemény, amikor a diploma-szerzés évében, 1991-ben megnyertem a zürichi Anda Géza Nemzetközi Zongoraversenyt. Önmagában már az első hely ezen a versenyen óriási elismerés és megtiszteltetés. Nem beszélve a díjjal járó lehetőségekkel. Ezek közül a legrangosabb talán a Salzburgi Ünnepi Játékok volt, ahol az Anda-verseny zsűrielnöke, Végh Sándor dirigálása mellett felléptem szólistaként a Camerata Salzburggal. Játszhattam továbbá egy öt koncertből álló sorozatot a zürichi Tonhalle zenekarával, Horst Stein vezényletével. Izgalmasabbnál izgalmasabb koncertlehetőségeket kaptam, mindezt huszonnégy-huszonöt éves koromban, közvetlenül a végzés után, tehát nagyon jó, vagy inkább szerencsés volt az időzítés is.

A díj része volt az is, hogy éveken keresztül az alapítvány támogatásával menedzseltek. Lenyűgöző közegbe kerültem, mintha egy család részévé váltam volna. Amikor Zürichben játszottam, Anda Géza özvegye, Hortense Bührle meghívására, többször is a csodálatos házukban laktam és Anda stúdiójában gyakoroltam. Az otthonukban körülvett a kultúra, például a gyűjteményben olyan festők műveivel, mint Van Gogh, Renoir, Canaletto és még sorolhatnám. Az, hogy időről-időre ott játszhattam, nagyon inspiráló volt. Ahogy gyakorlás közben rápillantottam Gauguin zongora fölött függő festményére, a mai napig varázslatos élményként idéződik fel bennem. Bár a Zeneakadémián Kurtág és Rados óráin találkoztam már ezzel a szellemiséggel, mégis itt, Zürichben, Andáéknál tapasztaltam meg igazán, hogy a zene mennyire összefonódik más művészetekkel.

PRAE.HU: Azért az tényleg elég különleges, hogy a versenygyőzelem hatására ennyire fiatalon, és egyszerre indult be a koncertezés, ráadásul egy ilyen harmonikus kapcsolaton alapuló menedzseléssel. Ez a legtöbbeknek manapság is nagyon döcögősen megy.

Igen, szerencsés voltam, nagyon odafigyeltek rám, kitüntető, személyes jellegű menedzselést kaphattam. Ez különösen azért örömteli, és plusz, mert valahogy sohasem szerettem volna egy hatalmas cég egyik művésze lenni a százból. Így, és nyilván most élesen fogalmazok, egy árucikk lennék, akinek ki kell termelnie egy bizonyos mennyiségű összeget. A lehetőség mellett a szabadság is borzasztóan fontos. Sőt, a szabad döntés alapvető.  Számomra mindenképpen. Például mostanában azért játszom nagyon sokat, mert egészen egyszerűen úgy érzem, hogy ennek most van itt az ideje, és mert most, ebben a szerepben érzem jól magam. Huszonévesen ezt az önálló művész-létet képtelen lettem volna „csak úgy” kivitelezni. Vagy egyáltalán kitalálni magamnak – kitalálni magamat. Ehhez olyan menedzser-művész partnerségre van szükség, amikor az előadó személyiségét, művészeti és emberi „igényeit” nagyon jól ismerik. A mai napig ez a megfelelő modell számomra, és Körner Tamás személyében ideális impresszárióra találtam. 

Nem mellesleg, van itt egy olyan tényező is, hogy a sikeres koncerthez, vagy „csak” az örömteli zenéléshez a szerző és műve és az előadó mellett, harmadikként, ugye, kell a hallgatóság is. Márpedig a közönség is egy sajátos, mondhatni egyedi jegyekkel bíró szereplő ebben a szcénában. És létezik az, hogy az előadó és a közönség egymásra talál. Márpedig ebben sokat segít a személyes koncertszervezés, impresszálás, ami ezt is figyelembe tudja venni. A pályám indulásának ilyen alakulása ezért is szerencsés volt és hálával tölt el.  

PRAE.HU: Rengeteget koncertezel külföldön, utazol, sok helyütt visszatérő fellépő vagy, művész és közönség, egy-egy város, koncertterem között különleges lehet a kapcsolat. Ez lényegében egy kétlaki élet. Hogyan tudod az ezzel járó kihívásokat kézben tartani?

A családi élet és a szakmai pálya egyensúlya, minden zenész, előadó, vagy általában a művészek számára valóban kihívás. Mondjuk a családi életem is valahogy másképp alakult, nem a megszokott modell alapján. Izával nagyon korán találkoztunk és nagyon korán házasodtunk össze. Így a rengeteg utazást együtt élveztük, mindig meghallgatva egymás koncertjeit. Kislányunk, Liána születése után is fontos szempont maradt, hogy a család együtt utazzon, amikor csak lehetséges, ezért is vállalunk gyakran olyan fellépéseket (főleg fesztiválokon), ahol mindketten játszunk. Egyébként valóban, sokáig több koncertem volt külföldön, mint Magyarországon, de az elmúlt években sikerült itt is egy egyensúlyt kialakítani. Ebben nagy szerepe volt és van a Kamara.hu Kamarazenei Fesztiválnak, amit Izával találtunk ki, és idén már hetedik éve rendezhettünk meg a Zeneakadémián. Számos egyéb olyan projektet tudtam itthon is megvalósítani, amely régi álmom volt, például az öt Beethoven zongoraverseny előadása, vagy Schumann összes kamaraművének bemutatása hat koncerten. A kamarazenélésnek köszönhetően nagyon sok külföldi művészbarátot, közöttük számos világhírű előadót is meg tudtunk hívni Budapestre. Ezzel talán többször tudjuk hasonló élményhez segíteni a magyar közönséget, mint amilyeneket világszerte a koncerttermek látogatói élvezhetnek a vendégművészek hangversenyein. Remélem, az én ottani koncertjeimen is. (nevet)

PRAE.HU: Valóban, a Kamara.hu Fesztiválon sok olyan külföldi előadó szerepelt, akik – legalább is számomra – eddig nem voltak ismertek. A koncertek élménye, a játékuk nyomán viszont nem csak megismerhettük őket, hanem többen közülük a kedvenceinkké is váltak. A hangversenyen tapasztalt hangulat és siker alapján, úgy érzem, hogy bátran beszélhetek többes számban, a közönség nevében is.

Nagyon örülök, hogy ez a véleményed. A fesztivállal az egyik célunk, hogy ezeket az előadókat a magyar közönségnek is bemutassuk. Majd mindegyiküket egészen közelről ismerjük, sokukkal világszerte együtt szerepelünk más fesztiválokon. Híresebbek és kevésbé ismertebbek, sokan közeli barátaink. De talán nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy olyan előadókkal szeretnénk kialakítani egy zenészcsaládot, akikkel közös zenei nyelvet beszélünk. És azután ezen a közös nyelven, a világ számos országából érkező vendégművésszel együtt megszólalni a magyar közönség előtt. A kamarazene, a hallatlanul gazdag és izgalmas repertoáron túl, ezért is egy jó műfaj. Talán egyszerűbb hozzá egy sokszínű zenésztársaságot szervezni, mint mondjuk egy egész zenekart, egy nagy szólistát meg egy világhírű karmestert egy nagyzenekari versenyműhöz. Na jó, csak valamivel egyszerűbb (nevet), hiszen a Kamara.hu zenei vezetése és szervezése is nagyon komplex, és időigényes, és kell hozzá a jó csapat.

PRAE.HU: Izgalmas művek, jó csapat, értő közönség. Meg hát, és ezt a kérdést nem kerülhetjük meg: pénz. Mit gondolsz a klasszikus zene marketingjéről?

Ezt nehéz megfogalmazni. Amit nagyon nem szeretek, az az, amikor a külsőségekkel való machinálás kerül az előtérbe. Ha megnézzük a lemezborítókat, néha egy szépségverseny vagy divatmagazin jut az eszünkbe. Szerintem a jó kommunikáció olyan, amikor tényleg az üzenetre koncentrálnak. Ebből a szempontból talán a legjobb az ECM Records, ők tipikus példája annak, hogyan lehet valami sikeres és figyelemre méltó. Nagy hatást gyakorolnak a mai lemezkiadásra. A legutóbb náluk megjelent lemezem borítójára a kiadó egy Nádas Péter fotót választott. Telitalálat a De la nuit címhez és koncepcióhoz. Az egész egy gondolatot sugároz, és azt erősen bemutatja. Ha a tartalmat úgy jelenítik meg és „reklámozzák”, hogy a tényleges esszencia átjön, akkor az jó marketing.

PRAE.HU: Vagyis művészettel marketingelni a művészetet?

Így van! A Kamara.hu Fesztiválnak részben ezért is lényeges eleme az, hogy minden évben egy-egy irodalmi mű adja a központi „témát”. Ami a szó legjobb értelmében az apropó, hívószó, ha úgy tetszik, reklám. Idén Proust, tavaly Saint-Exupéry, jövőre Virginia Woolf, nos ők és a műveik minden további erőltetett „marketing trükk” nélkül hatnak. Persze, a társítás nem elsősorban ezt a célt szolgálja.

A művészetek között elképesztően sokrétű és izgalmas az átjárás. Ez Izának és nekem nagyon fontos, inspiráló. Ha az ember elolvas egy regényt és figyeli a szálakat, amelyek összetartják, a motívumokat, amelyeket a szerző kibont, a hangokat és csendeket, mindezek (sokszor meglepően) vonatkoztathatóak a nagy zenei opusokra is. Annyi áthallás van!

Ezért mi tudatosan keressük ezt a kulturális átjárhatóságot. Maga a fesztivál zenei programja nyilván eleve az adott irodalmi mű köré épül. Ezen túlmenően a koncertek mellé számos más eseményt is szervezünk, beszélgetéseket írókkal, színészekkel, Iza gyerekprogramjait, ahol a képzőművészet is jelen van. Egyébként ezt, mármint a képzőművészetet, tervezzük beemelni a felnőtteknek is. Olyan sok, szabad szemmel is jól látható kapcsolódás van! Gondoljunk csak olyasmire – hogy a vizualitásnál maradjunk – mint Ingmar Bergman operafilmje, a Varázsfuvola. Ó, hát milyen példák vannak: Beethoven és Goethe „együttese”, vagy, (figyelem, kamarazene!) Kurtág rengeteg darabjának irodalmi ihletettsége. Vagyis ez talán több is, mint ihletettség, hiszen azok a művek olyanok, mintha az irodalmi előd-darab folytatásai lennének – zenében.  

PRAE.HU: Visszatérve egy kicsit a kamarazenére, mint műfajra. Mit jelent a kamarazene a közönségnek? És mit az előadónak?

Kezdjük talán az előadók felől. A zenészeket gyakran beskatulyázzák, hogy te szólista vagy, te meg kamarazenész. Némelyik ügynökségnél, amikor fel akarnak építeni egy nagy szólistát, óva intik őt a kamarazenéléstől. Ez egy mesterséges fal. A magam tapasztalatából szólva, szerencsés vagyok, mert a pályám kezdetétől megtaláltak a fontos kamarazenei lehetőségek, és ezek mégsem akadályozták a szólista karrierem alakulását. Például huszonéves koromtól kezdve a csellórepertoárt olyan óriási művészekkel együtt tanulhattam, mint Perényi Miklós, Boris Pergamenschikow, később pedig Steven Isserlis. Ezek megkerülhetetlen és kihagyhatatlan darabok, életművek, minden zenei előadó számára. Hogy társművészeti példát hozzak: miért is „kedvelnénk jobban” egy terjedelemben nagyobb, más műfajú opust egy irodalmi „kamaradarabbal” szemben? Mondjuk egy Kosztolányi regényt inkább, mint egy József Attila verset?

Ami a közönséget illeti, a zene papíron is létezik – el is olvashatjuk –, de a zene közösségi esemény: kommunikációs forma, s így nem csak az előadóra, hanem a közönségre is szükség van. Koncert közben nem nézek ki tudatosan a közönségre, de érdekel a reakciójuk. A koncerteknek viszont része az is, hogy utána barátokkal és kollégákkal, esetenként a közönség tagjaival is találkozunk. Ez az összetartó erő nagyon fontos.

PRAE.HU: Szerinted van különbség a hazai és a külföldi koncertek közönsége között?

Nagyon örömteli, hogy az elmúlt években Magyarországon is kialakult a kamarazenének egy értő törzsközönsége, akik nyitottak az új, kísérletező program-összeállításokra. A közönség kvalitása nagyon fontos: mennyire nyitott, miként hallgatja a zenét, hogyan reagál rá. Egy koncert rangját nem az adja, hogy hányan mennek el rá. Külföldön például feledhetetlen tapasztalat a londoni Wigmore Hall káprázatos közönsége előtt játszani, amely hihetetlenül értő, művelt. Egész egyszerűen az egy közös élmény, nem külön az előadóé és a közönségé. A nehezebb zenéket, amelyek aktívabb részvételt és koncentrációt igényelnek, nyilván máshogyan hallgatják. A közönség is tanul, építkezik, akár a művész a maga pályáján. Az a jó koncert, ami után a közönség tovább gondolkodik, esetleg újra meghallgatja a darabokat, utánaolvas, megkeresi magának a szerző egy másik darabját is.

PRAE.HU: A kamarazenészek családjáról, és a közönségről szóltunk már. Kik azok a tanárok, mesterek és partnerek, akiktől a legtöbbet tanultál, akik a leginkább inspirálnak?

Az összes tanáromnak nagyon hálás vagyok. A zenei fejlődésemre talán Kurtág György, Rados Ferenc, Schiff András, Végh Sándor és Heinz Holliger voltak a legnagyobb hatással. Őket érzem az abszolút mestereimnek, velem vannak folyamatosan. A tőlük kapott tudással szüntelenül dolgozom.

Előadóként nyilván mindannyian tanulunk egymástól. Nekem a legmeghatározóbb partnereim Perényi Miklós, Steven Isserlis, Tabea Zimmermann, Jörg Widmann, valamint Keller András. És természetesen Iza, aki nem csupán az életben a társam, hanem a zenében is, és sokszor szó szerint, mivel gyakran lépünk fel együtt, kétzongorás, vagy négykezes darabokat előadva. Az ő zenei ítéletében bízom meg a legjobban. Remek kritikus (nevet).

Rendszeresen hallgatok is zenét, és nem feltétlenül csak zongoraművészeket. Kedvenceim Maria Callas, Kathleen Ferrier, Carlos Kleiber, Bruno Walter, Arturo Toscanini, Pablo Casals, Wilhelm Furtwängler és a Busch Quartett. A zongorista-példák Fischer Annie, Alfred Cortot, Artur Schnabel, Sviatoslav Richter, Schiff András és Radu Lupu.

PRAE.HU: Van esetleg olyan fiatal tehetség, akire felhívnád a figyelmet?

Az itthoniak közül nagyon örülök, hogy Fejérvári Zoltán és Palojtay János ilyen szépen járja az útját. A nemzetközi szcénából talán Roman Rabinovichot említeném, akit kétszer is elhoztunk a fesztiválunkra.

PRAE.HU: A fiatalok kapcsán adja magát a kérdés, hogy Te hogyan adod át nekik a tudásodat, tapasztalatodat? Hogyan alakul az akadémiai tanítással való kapcsolatod?

A tanításra sok felkérést, sőt kapacitálást kapok folyamatosan. A sok utazás miatt a Zeneakadémián egy időre abbahagyott tanítást is újrakezdtem az idén. Nagyon szeretem a fiatalok nyitottságát, érdeklődését, kötődését. Rengeteg kurzust tartottam külföldi egyetemeken is, többek között a Yale Egyetemen, a Curtis Institute of Musicban, a Weimari Nyári Akadémián. A Kronberg Akadémián Schiff András megkeresésére vendégtanári állást is vállaltam.

PRAE.HU: Milyen új célok izgatnak?

Remélem a Covid-válság után lassan visszatérhetünk a normális koncertélethez. Több, komoly turné előtt állok, amerikai és európai szólóestek, Fischer Ivánnal és a BFZ-vel az amsterdami Concertgebouw Zenekarával, majd a Chamber Orchestra of Europe-pal való fellépések. Keller Andrással és a Concerto Budapesttel is egy nagy projektre készülünk, a következő két évben a Bartók Tavaszon, Bartók összes zongorára és zenekarra írt művét eljátsszuk. A terv szerint felvétel is készül majd.

Az elmúlt időszak is sűrű volt. Jörg Widmannal és Tabea Zimmermannal úton van közös lemezünk, és a Perényi Miklóssal készített anyag is megjelenés előtt áll. Antje Weithaasszal jövőre folytatódik a Beethoven szonáták felvétele, az első CD már meg is van, és Izával is lesz egy közös lemezünk, francia darabokból. Iza most decemberben megjelent Babar lemeze (Poulenc-Debussy) az elmúlt húsz év hiányosságait pótolja a gyerekeknek szóló klasszikus zene területén.

Nagyon várom a nyári Lofoteni Művészeti Fesztivált, amelynek 2022-ben a művészeti vezetője vagyok. A Salzburgi Ünnepi Játékokon nagy öröm és megtiszteltetés lesz Schiff Andrással Bartók Két Zongorára és Ütőhangszerekre írt szonátáját eljátszani. Izával pedig tavasszal a Wigmore Hallban lépünk fel. Ezen túlmenően szeretnék a már megkezdett utamon tovább haladni, és kedvenc szerzőimnek több művét megtanulni. Eddig Beethoven volt a középpontban, az elmúlt években a kései műveit játszottam el.

PRAE.HU: Van valamilyen hobbid?

Nagyon társasági ember vagyok, a barátaimmal szorosan ápolom a kapcsolatot. Emellett – fiatalkorommal ellentétben –, nagyon szeretek mozogni, futni, jógázni, bringázni. Kislányommal, Lincsivel, sokat kirándulunk és rengeteget beszélgetünk, bolondozunk. Olvasok, sétálok, és mindig elcsábít egy jó mozi. S bár az elején kissé ódzkodtam a házikedvencek állandó jelenlététől, mára a család négylábú barátait is megszerettem.

Fotó: Bach Máté, prae.hu művészeti portál

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Várjon Dénes tapasztalata, miszerint a zenészeket gyakran beskatulyázzák szólistaként vagy kamarazenészként. Némelyik ügynökségnél, amikor fel akarnak építeni egy nagy szólistát, óva intik őt a kamarazenéléstől. Ez egy mesterséges fal. Várjon Dénest a pályája kezdetétől megtalálták a fontos kamarazenei lehetőségek, és ezek mégsem akadályozták a szólista karriere alakulását.