Az estet az egyik szervező, Borda Réka nyitotta meg, aki elsőként szólt néhány szót a Kóspallagi Írótanyáról. A négy éve elindított kezdeményezés legfőbb célja, hogy biztosítsa a megjelenéshez, illetve az irodalmi életbe való bekapcsolódáshoz vezető első lépcsőfokot a legfiatalabb pályakezdők számára, valamint, hogy olyan kapcsolati hálót hozzon létre, ami a tábor után is működtethető. Réka ironikus felhanggal megjegyezte azt is, hogy idén először nem kellett azon gondolkodni, hogy felvágottat vagy zöldséget vegyenek a résztvevőknek, hiszen az adományoknak köszönhetően a tábor ezúttal teljes anyagi biztonságban jöhetett létre.

Ez az összefogás talán reményt adhat az irodalom jövőjére nézve, az összegyűlt csapat pedig újabb bizonyítékként szolgálhat a szervezőknek arra, hogy érdemes folytatni, amit négy évvel ezelőtt elkezdtek.

A köszöntő után Melhardt Gergő vette át a mikrofont, és négyes csoportokra osztva szólította az antológiában szereplő szerzőket, akik először felolvastak, majd röviden válaszoltak néhány kérdésre. Az első blokk Bodor Emese Mikveh című szövegével kezdődött, amely erős mondataival rögtön felkeltette a közönség érdeklődését, és megalapozta az este hangulatát. „Egy érintéstől elszakadt test nehezen veszít a szigorából, a kiszolgáltatottságban vonakodva múlik a szemérem” – hangzott el a szöveg első felében, és nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatal lány prózájában fontos szerepet tölt be a pszichológia, így a felolvasást követő rövid beszélgetésben erről is szó esett. Emese ezzel kapcsolatban elmondta, hogy mindig is foglalkoztatta az irodalom és pszichológia között húzódó határvonal. A következő felolvasó Brutyó Bertalan volt, aki Levertek című versével szerepel a kiadványban. Gergő kérdése a szöveg vizuális megjelenítésére vonatkozott, és arra volt kíváncsi, hogy mi volt a költő célja a különleges tördelés alkalmazásával. Bertalan elmondta, a sortörések elhelyezését és a dőlt betűk használatát kifejezőeszköznek szánta, nem véletlenül határolódik el a többitől például a következő sor: „Elsunnyogott belőlem a türelem”, vagy szerepel más betűtípussal, az, hogy „Vakarnak a hadak”. Ugyanakkor azt is szerette volna elérni a szokatlan versképpel, hogy az olvasók ne soronként értelmezzék, hanem egész szövegként kezeljék a művét. A továbbiakban ismét versek következtek, azonban egész más stílusban. Csapó Kriszta Cicám című szövegében „orgazmus után magányos az ember / vagy még nem eléggé”, a Logofília pedig azt mutatja meg, hogyan lehet „szeretni / szavakat a hangzásuk miatt”. Gergő a nyelvi elemekre adott reflexió témájával kapcsolatban megjegyezte, hogy Kriszta román-magyar műfordítással is foglalkozik, és arra volt kíváncsi, hogy ez az irány hogyan lépett be az életébe. Kriszta elmondta, hogy a nyelvtudását erdélyi származásának köszönheti, a fordítás pedig a kortárs irodalommal párhuzamosan jelent meg, és mára szinte a legfontosabb érdeklődési körévé nőtte ki magát.

A blokk utolsó fellépője Gödri Dániel volt, aki Koldusok csendje című versét olvasta fel. Gergőtől megtudhattuk, hogy Dániel szabadverset is ír, így a rövid beszélgetésben elsősorban a művek formai jellemzőinek megválasztásáról esett szó. Dániel ezzel kapcsolatban elmondta, hogy először rímpárokat keresett, a szabadvershez csak később, főleg Szőcs Géza hatására került közelebb.

A tartalmas és sokszínű első blokk után újabb négy fiatal érkezett a színpadra, és már folytatódott is az este, ezúttal prózával. Király Csenge Katica egy novellát olvasott fel Affinitás címmel, amelyben összefonódott a valóság, az álom és az emlékezet, Gergő viszont elmondta, hogy Csenge versekkel is szerepel az antológiában, és rendszeresen részt vesz líraműhelyeken is. Ezzel kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy mit adhat egy ilyen esemény egy fiatal pályakezdő számára. Csenge szerint a műhelyszemináriumok után mindig kicsit levegőbe fújt sóhajnak érződik a szöveg, de ez kell ahhoz, hogy tovább tudjon rajta dolgozni.

Elmondta azt is, hogy számára mind a vers, mind a próza a végtelent jelenti, csupán elképzelhető, hogy léteznek kis és nagy végtelenek is.

A továbbiakban ismét nagy váltás következett, és Kovács Boglárka Régi szerelmeimnek, akik itt hagyták a pulcsijukat és basztak visszajönni érte című versét hallhattuk, amiből megtudtuk, hogy az itt-hagytad-a-pulcsid-líra most egy tendencia a fiataloknál, de persze nem mindenki szeretne tendencia lenni. A felolvasást követő beszélgetésben Boglárka elmondta, hogy a Kóspallagi Írótanya harmadik alkalommal is lehet még újszerű élmény, és természetesen szó esett kicsit bővebben a „pulcsiköltészetről” is. Ezek után Nagy Levente Tamás prózája következett, aki egy századfordulós orosz környezetbe kalauzolta a közönséget. Az inspirációival kapcsolatban elmesélte Gergőnek, hogy fiatalabb korában egyszer véletlenszerűen levett egy kötetet a könyvtár polcáról, amiben szerepelt Csehovtól A csinovnyik halála. Az első reakciója az volt – ahogy ő fogalmazott –, hogy „Mi ez a hülyeség?”, de aztán azon kapta magát, hogy újra és újra elolvasta a történetet, mígnem a saját műveibe is bekúszott ez a tematika. A második blokk utolsó szövege Pásztor Máté Keskenykarimájú ország című verse volt, aminek „Keresztülvinnék az országon egy láda reményt” – sora bizonyára még az est lezárása után is sokunk fejében megmaradt. Gergő a gazdag képhasználatról és a vers keletkezéséről is kérdezte a fiatal költőt, aki ezzel kapcsolatban ironikus felhanggal megjegyezte, hogy kiskorában legtöbbször a Bibliából és a Harry Potterből olvastak fel neki. Elmesélte azt is, hogy amikor a vers keletkezett, épp egy paprikafóliában dolgozott, és sokat hallgatta A ló meghal, a madarak kirepülnek című verset Latinovits Zoltán előadásában. Szerinte a nyomasztó közeg, az őt ért benyomások és a gyerekkori emlékek hatására született meg a bibliai és közéleti utalásokat, valamint szürrealista képeket egyaránt szerepeltető szöveg.

A program feléhez érkezve még mindig számos izgalmas és meglepő mű várt felolvasásra. A harmadik blokkot Németh Eszter kezdte meg Európa kettéhasad című versével, melynek erőteljes és érzékletes természeti képei szinte megjelentek a szemeink előtt. Eszter elmondta, hogy szerinte fontos tematizálni és megörökíteni az élő dolgokban lévő fantasztikus rendet, sőt, ezáltal még olyan problémákra is felhívhatja a figyelmet, mint például a klímaválság.

A rövid beszélgetés során azt is elmesélte, hogy a Kóspallagi Írótanya rengeteg új impulzust hozott az életébe, és ami a legfontosabb: ebben a közegben érezte először azt, hogy van valami tennivalója a világban.

A továbbiakban Németh Zsófiától hallhattunk egy verset, amelyben kiemelt szerepet kapott az intuitív aspektus. Ezután Pászti-Lénárt Flóra következett, aki Visszahódítani a teret című szövegével szerepel a kiadványban. Ebben a versben a közéleti reflexió fonódik össze Budapest megfigyelésével, miközben olyan kérdések merülnek fel, hogy vajon meddig tart lekaparni „a bőrön felejtett nézéseket”. Flóra szerint a városok mindig politikai szempontok alapján strukturálódnak: a közélet állandóan körülvesz minket, nem kerülhetjük el. Számára a tér visszahódítása azt jelenti, ahelyett, hogy mi is felülről, „kukkolóként” tekintenénk a városra, megpróbáljuk a benyomásainkon és tapasztalatainkon keresztül, „sétálóként” feltérképezni azt. A harmadik blokk utolsó szereplője Rapcsák Barnabás volt, aki Ötödjére című művében a félelemről gondolkodik, ami semmi és minden, ami a legnagyobb hatalommal bír, mégsem tudjuk megragadni. Gergő szerint a szöveg szép ívet fut be, Barnabás azonban elmondta, hogy nem volt célja a tudatos szerkesztés, ezúttal nem akarta kontrollálni az érzéseit, egyszerűen hagyta, hogy kiáradjanak. Az a kérdés is felmerült, hogy fel lehet-e dolgozni egy traumát az irodalom segítségével. Barnabás szerint az alkotás mindenképpen fontos támaszt jelenthet, már azáltal is, hogy az írott szöveg kézzelfoghatóvá, ezáltal összegyűrhetővé, elégethetővé teszi a fájdalmainkat.  

Elérkeztünk az est utolsó részéhez, melyben először Szamosvári Bence Feketeáfonya című versét hallhattuk. A fiatal költő az antológiában egy másik művével szerepel, mely a Szajla – Ószajla címet kapta. Ez utóbbival kapcsolatban természetesen szóba került Oravecz Imre is, akinek a házára Bence pont ráláthatott gyerekkorában a nagyszülei szajlai otthonából, ezt azonban csak nemrég tudta meg. Oravecz mellett fontos inspirációként említette még Juhász Ferenc és Nagy László költészetét, de Tandori Dezső, Petri György, Térey János és Terék Anna is a kedvencei közé tartoznak. Ezek után a tábor egyetlen kritikusa, Tóth Dorottya Berta következett, aki a Tajtékos napokról írt filmkritikát Gömbszobácska görbe tükre címmel. A felolvasott részletet óriási taps fogadta. A rövid beszélgetésben felmerült például az a kérdés, hogy mikor van kész egy szöveg, illetve azt is megtudhattuk, hogy Dorottya a filmkritikák mellett foglalkozik irodalommal is, a legfontosabb számára azonban a színház, melyre összművészeti platformként tekint. Az est utolsó fellépője Vigvári Tamás volt Tevagy című szövegével, ami akár szerelmes versnek is tekinthető, de közben mégsem, vagy talán pont „azért nem szerelem, mert annyi más”.

Tamás szerint nincs két egyforma vers, mert mindenki máshogy éli meg az érzéseit, és pont ez a sokféleség teszi az este folyamán elhangzott szövegeket is egytől egyig különlegessé.

Lezárásként Gergő megemlítette még Habony Virágot és Szebedy Bodzát, akik ugyan nem tudtak részt venni a felolvasáson, de szövegeik a többiekével együtt olvashatók az online kiadványban. A program során a közönség számára is bizonyossá vált, hogy izgalmas és értékes szövegek születtek az idei Kóspallagi Írótanyán, és hogy valóban ígéretes nemzedék érkezik az irodalmi életbe.

Fotók: Vörös Szilárd