A színpadkép (díszlet: Pallós Nelli) 21. századi környezetbe helyezi a közel százéves darabot. Így még hangsúlyosabb az ütközés a képzelt középkor és a mai valóság között. A színpadot tévéképernyők uralják: az egyiken a baleset napján készült jelmezes festmény, a többin animált festmény-foszlányok láthatók. A töredezett képek Henrik szétzilált elméjét illusztrálják: emberi arcok elemeikre bontva jelennek meg, régi szerelmének emléke egy felnagyított szem, az ajkak, az áll vonala. Vissza-visszatér az amnéziáját okozó lovas baleset motívuma és a festmények IV. Henrik Canossa-járásáról. A történelmi és a személyes múlt egyaránt szilánkokra tört.

A tévéképernyőket olcsó piros-fekete tüllfüggönyök fogják körbe, vállfákra akasztva. Ez folyamatos emlékeztető a nézőnek, hogy kettős produkciót láthatunk: egy színdarabot a színdarabban, ahol mindenki megjátssza magát. A prominens függönyök utalnak a titkokra is, amit a szereplők takargatni próbálnak. Ahogy a tüll, úgy az ő mesterkedésük is átlátszó.

Luigi Pirandello darabjáról azt tartja a közvélemény, hogy inkább a filozófia, mint a karakterábrázolás van előtérben. Az egyéni felelősségről, társadalmi elidegenedésről merengve a szereplők jellemrajza háttérbe húzódik. Ezen Susán Ferenc rendezése jelentősen finomít. Sok csendes jelenetet csempészett az előadásba, melyek megjelenítik a szereplők viszonyát, belső világát. A bonyolult érveket felépítő, kínos pontossággal szerkesztett mondatok természetes dialógussá formálódnak. Kiemelkedő Matilde (Bozó Andrea) visszafogott játéka, aki pusztán gesztusokkal és mimikával mélyíti el a nő karakterének vívódását. Matilde-ot láthatnánk egy hiú nő kétdimenziós karikatúrájának, aki csak azért tér vissza régi udvarlója házába, hogy megtudja, emlékszik-e még rá tébolyában. Bozó Andrea játékában viszont Matilde szerelme és szánalma őszinte. Gyötri a bűntudat, amiért elmulasztotta az esélyt, hogy Henrik vigasza legyen. Visszavágyódik a múltba, áhítatos nosztalgiája őszintén megható.

Henrik szerepe nagyon testhezálló az őt alakító Kaszás Gergőnek, aki bámulatos precizitással jeleníti meg a komplex karakter aspektusait. Állandó bizonytalanságban tartja a nézőt, mennyire valós Henrik őrülete, mennyire van a tudatában tetteinek. A színészi játéknak összetett rétegei jönnek létre, ahogy Kaszás Gergő játssza Henriket, aki játssza az őrültet és játssza IV. Henriket, aki pedig játssza a bűnbánó uralkodó szerepét. A játék néha meggyőző, néha szándékosan hiteltelen: néha élvezetből, néha kényszerből születik meg az aktuális szerep. Kaszás könnyedén és természetesen lép ki-be a szerepekből Henrik aktuális elmeállapotától függően. Ez személyiséget ad egy olyan karakternek, akiről a néző kevesebbet tud a darab végén, mint az elején. IV. Henrik titokzatos figura, aki bár sokat magyarázza motivációit, egyre kevésbé hiszünk neki. Elengedhetetlen az az emberség, amit Kaszás Gergő a szerep mögé csempész.

A történetet uralják a híresztelések, pletykák, félmondatok és féligazságok. Csalóka az emlékezet, és mindig szubjektív. A balesetet megelőző, húsz évvel ezelőtti eseményeket a szereplők épp olyan sikertelenül igyekeznek rekonstruálni, mint egy kilencszáz éve élt uralkodó életét. A tények képlékennyé válnak. Ez a bizonytalan légkör folyamatos feszültséget szül, mellyel Susán Ferenc rendezése remekül játszik. A jól ütemezett jelenetek és zenei pillanatok (zeneszerző: Romhányi Levente, Balázs István) gördülékennyé teszik a tömény drámaszöveget.

A shakespeare-i áthallások szépen megjelennek. Az őrültet játszó, szerepébe lassan valóban beleháborodó uralkodó képe megidézi Hamlet alakját. A rendezés különösen jól reagál Henrik hamleti kiszólásaira, ahol az őrült hablatyolás tárja fel az igazságot. Elég elcsípnünk a tekintetét egy félmondat után, hogy egy pillanatra teljes bizonyossággal érezzük, hogy átlát a többi szereplőn, csak hogy aztán ismét kételkedni kezdjünk. Henrik játszik a közönséggel: velünk, és minden szereplővel, akit sikeresen a közönségévé tesz.

A darab 21. századra adaptálása felvet olyan kérdéseket, melyeket a 20. századi szöveg nem jár körbe. Henrik áldozatnak látja magát. Nem veszi észre, milyen privilégium adatott meg neki, hogy szolgákkal körbevéve, egy kastélyban élheti egy letűnt uralkodó életét. Hatalma van minden szereplő felett, amit természetesnek vesz. A felső osztálybeli szereplők szerelmi drámája, bűnbánata, vádaskodó viszálya hátterében kétségbeesett szolgák sertepertélnek, hogy a kedvükre tegyenek, és a nekik megszabott szerepet játsszák el. Itt a középkor összekapcsolódik a jelennel. Modern napjainkat, mindennapi kapcsolatainkat is egy feudális viszonyrendszer uralja. Amíg arról vitatkozunk, milyen nemes eszmék irányítsák az életünket, láthatatlan munkások tömege küzd a megélhetésért, mely hűbérúri főnökük szeszélyétől függ. A császárra emlékszünk, udvara feledésbe merült. Vastaps illeti a tanácsosokat és inasokat.

Luigi Pirandello: IV. Henrik
A Zenthe Ferenc Színház előadása

Játsszák
IV. Henrik: KASZÁS GERGŐ
Matilde Spina őrgrófnő: BOZÓ ANDREA
Frida, Matilde Spina lánya: HEGE VERONIKA e.h.
Carlo Di Nollifiatal őrgróf: MÓCZÁR BENCE e.h.
Belcredi báró: MÁTÉ KRISZTIÁN
Dionisio Genoni, az orvos: RÁCZ JÁNOS
Landolfo: FARKAS ZOLTÁN
Harald (Franco) titkos tanácsos: BAKSA IMRE
Ordulf (Momo) titkos tanácsos: KÁNTOR ZOLTÁN
Bertold, titkos tanácsos: KECSKÉS ALEXISZ
Giovanni, inas: ALBERT PÉTER
Díszlettervező: PALLÓS NELLI
Jelmeztervező: PALLÓS NELLI
Dramaturg:  SÁNDOR ZOLTÁN
Zeneszerző: ROMHÁNYI LEVENTE, BALÁZS ISTVÁN
Rendezőasszisztens: KÁNTOR ZOLTÁN
Rendező: SUSÁN FERENC

Bemutató
Szkéné, 2021. december 10.
Fotók: KOMIKA PÉTER