Színházi szempontból az előadás egyszerre puritán és egyszerűségében szimbolikus: a vörösre festett, durva falécekből álló raklapok felstócolva, vörös oszlopokként tagolják a teret, jelezve egy itt és most és egyben bármikor és bárhol lejátszódó történet keretét. A raklapvilágot változatosan használják a karakterek, függőágyat kötnek rá, rámásznak, lemásznak, és tetejükön játszódik az előadás egyetlen tisztán romantikus pillanata is, Sen Te és Jang Szun szerelmének kezdete az esőben, és Kákony Árpád is innen fentről kíséri zenével a történéseket. De az eső csak hang, a dohánybolt csak egy „NYITVA” neonjel, nincsenek dobozok vagy más olyan kellék, amely realisztikussá tenné a történéseket, így a hangsúly a szövegre, dalokra és színészi játékra helyeződik át.

Puritán ez a világ, de még nem kiüresedett: a jelmezek tartalmasan játékosak. Az eredeti három, jó embert kereső isten helyett öt különböző karaktert látunk a színen, a fura plexiüveges sisakok, a gurulós bőrönd, az apokalipszist rejtő laptophátizsák jelentésteli kellékei a mindenféle életkort és más-más attitűdöt megjelenítő, épp ezért még inkább emberi isten-kvintettnek, melyből kiemelkedik Pogány Judit és Csuja Imre játéka. De a „földi” karaktereket is ez az egyszerű, pár jelzéssel dolgozó vizuális karakter jellemzi: Sen Tét és Sui Tát könnyű megkülönböztetni, csak kalapba és kabátba kell bújtatni a lenge, leggingses fiatal lányt, az önzésétől szabadulni nem tudó szerelmes, Jang Szunt is elég csak atlétára vetkőztetni vagy öltönyt adni rá, hogy más-más karakterjegye váljon nyilvánvalóvá. Egyedül a háztulajdonos (Bíró Kriszta) két bottal segített, eltorzított járása sok talán: e nélkül is világossá válik opportunista, vagyonnal bíró és ezért kíméletlen jelleme.

Az előadás hármas fókuszát a három főszereplő remek játéka adja meg: Tenki Réka Sen Te és Sui Ta alakjában is kiváló, legszebb pillanatai azok, amikor a kegyetlen Sui Ta álarca mögül kivillan egy pillanatra Sen Te sebezhetősége. Legtöbbször akkor, amikor Jang Szunról, a szerelméről van szó, és bár jól tudja, hogy nem bízhat benne, a szíve mégis hinne neki. Ebben sokat segít, hogy a közönség is hasonlóan érez: Dóra Béla Jang Szunjának még nyilvánvaló önzésében és gyávaságában is marad annyi emberi, hogy ne veszítse el teljesen szerethetőségét. Akárcsak Vang, a vízárus (Znamenák István), aki ugyan nem jó, de nem is olyan rossz, mint a többi parazitalény Sen Te körül, és végig egyfajta kórusként teremt kapcsolatot a közönséggel: egyszerre sajnáljuk, értjük meg és egyben ítéljük el helyezkedéseit.

Mácsai Pál rendezése jól tudja, hogy nem szabad Brechtet teljesen szaván fogni, és csak az eltávolított, intellektuális befogadást megteremteni: a kíméletlen önzés mellett az esendőség, a tragikus történések mellett a szövegbeli és színpadi humor, a nevetés csak még fájóbbá teszi a tanulságot, hogy a valódi szeretet (és szerelem) is csak áru. (Ez volt a dráma első, szójátékot tartalmazó címváltozata is: „Die Ware Liebe”, vagyis a szerelem-/szeretet-áru, ami kiejtve ugyanaz, mint „Die wahre Liebe”, azaz az igaz szerelem/szeretet). Épp ezért nemcsak az aktuális helyiértéken áthallásos, humoros mondatokon derül a közönség (mit kezdjen Sen Te az istenektől kapott pénzzel: dohányboltot nyit), hanem minden, ami emberi, esendőségében is mosolyt fakaszt. Csuja Imre az asztalos éhes kisgyerekeként, vagy a jószívű szőnyegkereskedő öreg házaspár egyszerre, egy irányba bicegő szürke párosa (Gálffi László, Pogány Judit) tragikomikusan keretezik Sen Te szomorú történetét.

Az előadás megteremt egy billenékeny egyensúlyt eltávolítás és érzelmi közelítés között: az eredeti Paul Dessau-dalok diszharmonikussága, Eörsi Istvánnak gyakran direkt a magyar prozódia ellen dolgozó dalszövegei (a legemlékezetesebb a „Dal a nyolc elefántról”, Csákányi Eszter előadásában) nem segítenek az azonosulásban, viszont a zárókép közönséget megszólító szövegbeli és képi megoldásai erős érzelmi hatást váltanak ki: a végén a lezuhanó függönyt a terhes Sen Te nemcsak magáért és születendő gyermekéért próbálja még egy kicsit megtartani, hanem talán értünk – és a járványtól sújtott színházért is.

Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember
Nemes Nagy Ágnes, Térey János és Kovács Krisztina fordításainak felhasználásával
Szövegkönyv: Ari-Nagy Barbara, Mácsai Pál
Zenéjét szerezte: Paul Dessau
Dalszövegek: Eörsi István
Vang, Vízárus: Znamenák István
Istenek: Csuja Imre, Ficza István, Gálffi László, Józsa Bettina, Pogány Judit
Sen Te/Sui Ta: Tenki Réka
Jang Szun, állástalan pilóta: Dóra Béla
Jang asszony, az édesanyja: Csákányi Eszter
Su Fo, birbély: Borsi-Balogh Máté
Mi Csü, háztulajdonosnő: Bíró Kriszta
Sin, özvegyasszony: Takács Nóra Diána
A nyolctagú család, Munkanélküli, Munkafelügyelő, Dohánygyáriak, Securitysek: Bajomi Nagy György, Dávid Áron, Fedor Bálint, Felhőfi-Kiss László m.v., Jéger Zsombor, Kókai Tünde, Kovács Ildikó, Olesiák László, Szakács Eszter, Tragor Péter, Tukora István Tamás
Nagypapa: Csuja Imre
Lin To, asztalos: Máthé Zsolt
A Szőnyegkereskedő és felesége: Gálffi László, Pogány Judit
A rendészet főnöke: Novkov Máté
Két Bonc: Józsa Bettina, Ficza István
Gyerek: Csuja Imre
Zenei közreműködő: Kákonyi Árpád
Rendező: Mácsai Pál
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Díszlet: Izsák Lili
Díszlet-asszisztens: Radványi Fruzsina
Jelmez: Benedek Mari
Jelmez-asszisztens: Szabó Dorka
Világítás: Baumgartner Sándor
Zenei vezető: Kákonyi Árpád
Súgó: Kanizsay Zita
Ügyelő: Mózer Zsolt
Rendezőasszissztens-gyakornok: Birkenstock Rebeka
A rendező munkatársa: Érdi Ariadne
Bemutató: 2021. december 26.
Örkény Színház
Fotó: Horváth Judit