Kiss Noémi első gyerekkönyvének főhőse Cérnasrác, röviden Cérna, aki Hüvelyk Matyi, Bors Jankó, a népmesék legkisebb fiújának, királyfiának közeli rokona. Cérna „olyan picinek született, mint a légy. Elfért egy tenyérben. Ha ráugrott a kanálra, a kanál pereme nagyobb volt nála.” Később sem lett nagyobb: „Akik találkoztak vele, fogalmuk sem volt róla, hogy létezik. Hogy van ott valaki. Mintha egy tűt ejtettek volna a rojtos szőnyegre.” Csúfolták is rendesen a falubeli gyerekek, így nem csoda, hogy Cérna egy szép napon világgá indult. S hol máshol is lehetne a világ vége, mint az Óperencián túl, ahol az Óriás és a felesége lakik.  Rögtön társa is akadt a nagy kalandban, Lídia, a duci kislány. Neki szintén nagyon elege volt már abból, hogy se nem olyan vékony, se nem tud olyan remekül balettozni, mint az unokatestvérei. Sőt, semennyire nem tud balettozni.

Ahogy a népmesékben lenni szokott, útjuk során Cérnának három próbatételt kell kiállnia. Egy fókakölyköt, Kormorán Márkot és a Bálnát kell megmentenie, akik később segítenek a főhősnek. Aztán, ahogy lenni szokott, elrabolják a királylányt, azaz Lídiát, majd hőseink ki is szabadítják az Óperenciás Óriás és felesége karmaiból, ám a három segítő mellett feltűnik egy hátramozdító is, egy dél-tengeri sellő képében.   

Klasszikus, jól ismert népmesei elemekből és sémákból felépített, kiszámítható történettel van dolgunk. Szinte előre tudjuk, mi lesz a következő lépés, és néhol, imitt-amott, pont emiatt némi hiányérzetünk támad a könyvet olvasva. Várnánk a kalandok folytatását, kíváncsiak lennénk, ki lesz a Sellő következő áldozata vagy  mi lett az Óperenciás Óriásék családi perpatvarának vége, mi történt a bálnák  antarktiszi gyűlésén, és még sorolhatnánk. De mi az a plusz, amiért mégis érdemes elolvasni Cérna kalandjait?

Egyrészt a meseregényben szereplő alakok kidolgozása. Bár jól ismert mesebeli szereplőtípusok, Kiss Noéminak mégis sikerül őket egyénivé, a mai kiskamaszok számára életszerűvé, ismerőssé gyúrni. A duci Lídia sem megy a szomszédba egy kis gonoszkodásért, pedig erősen utálja, mikor őt csúfolják. Ha úgy adódik, ő is szívesen köszörüli másokon a nyelvét, mint például az őt fogva tartó Óperenciás Óriás feleségén. Kormorán Márk bevallottan gyáva ahhoz, hogy segítsen bajba jutott barátján. Persze, azért tessék-lássék megteszi a minimumot, hogy ne maradjon szégyenben, meg a mese is így kívánja, de a félelmét képtelen legyőzni. Az önimádó Sellő, miután begyűjtötte legújabb zsákmányát, rögtön rá is un, sorsára hagyja, és már keresi is az újabb prédának valót. A másokkal kíméletlen, sőt durva Óperenciás Óriás és felesége szinte már túlzott imádattal tud egymáson csüggeni. Az Óperenciás Óriás feleségét bármilyen kis ajándékkal könnyűszerrel le lehet venni a lábáról, amelyek viszont, legnagyobb bánatára sorra eltűnnek férjura feneketlen bendőjében. Mert óriásunk a feleségénél jobban csak a gyomrát szereti.  

A regény nyelvi rétegeinek sokszínűsége szintén kárpótol a történet hiányosságaiért. Jó belefeledkezni ebbe a szövegbe, amely hol lebegően könnyed, hol nyersen karcos, a szerző felnőtt könyveire jellemző egyénien költői nyelvhasználat itt is tetten érhető. Ugyanakkor humorforrásként folyamatosan át meg átszövik a mesét a mai kiskamaszok nyelvi fordulatai, ezzel is segítve számukra az átélést: „Kávéskanálon málnaszörpöt, azt fogtál te!”, „Füllentőmágnest reggelizett, na, böfögd már fel!” vagy  „Elég uncsi a világgá menés a harmadik takarítós kör után…”.

Végül fontos kiemelni Molnár Jacqueline illusztrációit. A tőle megszokott, kicsit groteszk, kicsit bumfordi, de mégis szerethetően kedves rajzok tökéletesen illeszkednek Kiss Noémi meséjéhez, amely, ha néhol szívet melengetően érzelmes is, sehol sem válik érzelgőssé vagy giccsessé.

Képek: Molnár Jacqueline