Tóth Krisztina Fehér farkas című novelláskötetének 16 története különböző traumák hatásait tárja az olvasó elé, amelyekben fontos mozgatórugó a hazugság. A hazugság, ami véleményem szerint korunkat túlságosan is jellemzi. Könnyen előfordulhat, hogy a meglátásom csupán a megtévesztés eredménye, hiszen a hétköznapok hazug jeleiből olvasok csupán. Vajon mi magunk pusztítjuk el a mindennapi apróságok szépségét? A kötet éppen ezért igazságkeresésre invitál. A válaszokat nem a lapok gyors forgatásával fogjuk meglelni. A keserű valósággal szembesülni később van lehetőségünk, miután a sorok között fürgén pásztázó szempár kimerülten felpillant. Talán a Tükörben felcsillanó tekintetben ott bújik valami őszinte és értékes. Az elkövetkező sorokban én magam is keresem az igazságot, az én igazamat, így megpróbálok nem hazudni és épp ezért, nem ígérek semmit.

A kötet novellái provokatívan profán történeteket mesélnek el, amelyek  egyszerűségükből adódóan beszippantják az olvasót. A felvázolt helyzetek mind jól ismertek, ha nem is saját bőrünkön tapasztaltuk, biztos, hogy megtörtént már egy barátunkkal, a rokonsággal vagy épp egy szomszédtól elcsíptünk néhány pletykafoszlányt. Könnyen előfordulhat, hogy az idegenek tulajdonságai azért ilyen kísértetiesen ismerősek, mert mi is rendelkezünk ezekkel a szégyenletes karakterjegyekkel, amiket féltve rejtegetünk.

Több novellában központi témává emelkedik egy ház, annak lakói, a kapcsolatdinamikák, mind az épületek, mind az emberek  vonatkozásában: vad feltételezések és színes mesék, amelyek  női sírás hallatán  bárkiben felmerülhetnek a lépcsőházban a liftre várva, a késztetés, hogy spekulációk segítségével  megfejtsük mások életét a sajátunk helyett (Visszajönnek a gólyák), gyerekkori emlékek megrögzött és értelmetlen keresése hajdani lakhelyeken (Tizenhét lakás). Feldolgozhatatlan traumák végtelen körforgása szédíti az olvasót. Az önmagunk által koholt hazugságok folyamatosan felbukkannak és a karakterekkel való mély azonosulásban könnyen rádöbbenhetünk, hogy mi magunk is saját áldozatainkká váltunk.

A történetek rövidek, egyben lezáratlanok. Megoldásokat nem kínál egyik narratíva sem, csupán hirtelen véget érnek, ellentétben az életet megkeserítő döntések következményeivel. Egyszerű élethelyzeteken keresztül láthatjuk önmagunk rejtegetésének következményeit. A karakterek esendőek, pár oldalon keresztül is végeláthatatlan lelki lenyomatuk lajstroma. Mindez csupán töredéke lehet az igazi, mélyen lapuló romlásnak. A komor lelki tartalmakat azonban többször derűs vagy legalábbis komikus légkörbe burkolja a szerző. Nevetséges és kínos jeleneteket teremt, melyekben végig megbújik valami titokzatos ború. A sorsok tragikusak, a hibák lelepleződnek, amitől a tagadás és titkolózás még megrögzöttebbé válik. A történetekben rálátást nyerhetünk az igazság apró szegmenseire, melyeket a szereplők dühösen tagadnak (Hírhozó) vagy egyszerűen elfordulnak a valóság vakító visszatükröződésétől (A tükör, Hinta).

A címadó novella is a sérelmek és  bántalmazás köré szerveződik. Egy kislányon keresztül kapunk megrendítő és hihetetlenül valóságos betekintést a traumák keletkezéstörténetébe. Kutyaharapást szőrivel... A sok ismerős és hétköznapi élethelyzetet szemlélve, már-már elkényelmesedhet az olvasó. Idegrendszerét a jól ismert és megszokottan idegesítő típusfigurák (Vevők) és az árnyalt, mélyben rejtőző problémák irritálják.

A Fehér farkas című novellát különös éberséggel olvastam, tekintve, hogy a kötet címével kiemelt pozícióba emelkedett. Kihegyezett figyelemmel kerestem az okot (már ha van), hogyan foghatja össze az állatkertbe beszökő kislány és egy farkas históriája a kötet tartalmát. Rossz irányból közelítettem a választ, ugyanis az én igazságom az, hogy éppen eltér a könyv egészétől. A hazugságok hullámzó lágy sodrásában ez egy olyan csapás, ami egyenesen a partra taszít. Számomra ez az a novella, ahol megszületik a hazugság oka. Magyarázatot és megrázó példát mutat fel, hogy miért is kezdődik el az önmagunkat és másunkat megtévesztő  játék. A hazugság megóv, eltemeti azt, ami felemésztené a lelket. A Fehér farkas nem próbálja meg leírni a leírhatatlant, mert nem mondja el a valóságot, hiszen nem is tudná, inkább farkasverembe rejti. A túl mélyre ásott titkok belülről kezdik el bekebelezni az embert, miután már nem marad semmi csak egy üres csontváz, egy a képzelet által megformált hamisság.

Az emberek önmaguk áldozatai. Mindenki elszenvedője az élet kegyetlen valóságának, a biztonságos közeget pedig a hazugságok hálójában teremtik meg. A rejtőzködés során kiszolgáltatott prédákká válnak, lelkük az évek múlásával elsorvad, kapcsolataik megkeserednek, az igazságot pedig legfeljebb másokban keresik, mint éhező ragadozók.

A felforgató hatású történeteket hétköznapi, egyszerű nyelvezettel, rövid, tömörítő, lekerekített formában tálalja a szerző. Az elbeszélés perspektívája változik, folyamatosan új élethelyzetekbe csöppenünk, mégis kíváncsian várjuk a folytatást. Nem a cselekmény izgalma, hanem az elsorvadt lelkek díszes és igényes csomagolása, az „ajándék” türelmetlen, gyors kibontása hajtja az olvasót. A gondosan elfedett tartalom legtöbbször nem különösebben felemelő.