Jurányi. Azt hiszem, nem kis feladat elmondani, ez mit is tesz. Mármint, inkubátorház, persze. Ezt így el lehet mondani. Aztán pontosabban: Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház. El lehet mondani, hogy mikor nyitotta meg kapuit (2012 ősze); hogy egykor iskola volt, felsorolni, hogy otthona 19 alkotó- és vizuális művészeti csoportnak, 24 előadó-művészeti egyesületnek és társulatnak, valamint 8 egyéb civilszervezetnek; esetleg tudatni lehet, hogy található benne iroda, próbaterem, raktár, színházterem, galéria és egy kávézó is.

De hiába sorol az ember információkat, valami hiányérzete marad. Mert nem az a helyzet, hogy ezek az információk nem lennének elegek elgondolni a hely volumenét, akár még a kultúrában elfoglalt jelentőségére is rá lehet érezni számadatok alapján, azonban hogy igazán mi is Jurányi Ház, az valahogy rejtve marad.

Gyülekezünk a lépcső alján, a kezembe egy papírt adtak, annyi van rajta: Gergő. Valaki halálos iramban fut felfele a lépcsőn, szabadkozik, de már csak egy emeletről feljebb. Sokan várunk, feltételezem, ugyanoda. Pár perc a kezdésig. Hirtelen eszembe jut, nem tudom, hova raktam a cetlit. Feltételezem, vigyázni kell rá, hiszen, csak kettő kísérő van: Bánki Gergely és Stefanovics Angéla, úgyhogy kizárt, hogy emlékezőtehetségemben nem bízva nyomták a kezembe. Nem találom, kezdek kissé ideges lenni. Nadrág - első, hátsó, kabát, még egyszer, így körbe, semmi. Végre megtalálom a kabátzsebem kis szakadásában. Berakom a zsebkönyvem lapjai közé, megjön Gergő, ő is sietve, és már vezet is minket felfele. Persze, hogy nem kellett a cetli.

Tehát itt vagyok, azzal a céllal a fejemben, én megmondom, mit jelent: Jurányi Ház. Éppen tartunk felfele, Gergő pedig arról beszél, itt nagyon nem jó késésben lenni, hiszen sok a lépcső, és ahogy haladunk felfele, szemét módon, a fokok elénk vágnak a sorban, egyre többen lesznek előttünk. Arra a kopasz emberre gondolok, aki előbb futott fel.

Első megálló. A negyediken, balra, Bélaműhely. Előtérben („Dzsedi kollégánál”) a „járólapofon”, mellette „hordonka”, „konzerv-hu”, „felni-dob”. Szeméthangszereken szól egy lengyel ballada.

Második megálló. Grotesque Gymnastics. Megtudjuk, hogy kell fejen állni (kezek nélkül) úgy, hogy ne kapjunk olyan hamar sérvet, és hogy mennyi idő után ájul le a rúdról a táncos, ha kollégája kapaszkodás közben elszorítja a nyaki ütőereit.

Grecsó Zoltán. Kapukat keresünk, kitöltjük a helyeket, amelyben a másik nem létezik. „A modern tánc a világ egyik legősibb dolga, csak jelenleg megint divatos.”

Szkéné. Körbevezetnek a „backstage”-ben: a sarokban függönnyel eltakart fél négyzetméteren. Véleményskálát alkotunk. Mi van a megvonásokkal? Alkotói válságban van-e az alternatív színház?

TÁP Színház. A „totális anti-színház”. Sietve vág elénk egy csapat ember: a színészek. Stációk: Felállunk a székekre, csak úgy láthatjuk, a földön mit játszanak a színészek.

Átrium, Mentőcsónak: Holtverseny. Erre a zenére legjobb gyilkolni. Felrepedt szájú, összevert arcú fiatalok. Vidék, drogok, szex, úszás.

 

 

 

 

 

 

 

És puff. Vége. Úgy ment el ez a két óra, ahogy a körülöttünk levők siettek – de úgy látszik, ez már csak így szokásos itt. Vége, és be kell valljam, halványlila gőzöm sincs, mi az: Jurányi. Mármint de, tudom, hogy inkubátorház, a neten biztos fent is vannak fontosabb adatok. És azt hiszem, sejtem, mit jelenthet az, hogy ez a hely létezik. Nem hiába állnak a társulatok hosszú sorokban, hogy próbateremhez jussanak – ennyire kevés a lehetőség. Nem hiába a Facebook esemény neve: Betekintő egy független színházi alkotóbázis hétköznapjaiba. De ez csak szempont, és megint egy-egy szempont lehetne akár bármelyik megálló, amelyben direkt vagy közvetett módon megint ott volt: Jurányi.

Közben pedig újra szól a Bélaműhely, és ahogy a bójakürt dallama búcsúztat, azon gondolkodom, ugyan hogy lehet ennyi mindenről írni. Mert ahogy az ember túlmutat a testén, úgy a Jurányi Ház sem redukálható az épületre, de még csak a benne zajló munkafolyamatok összességére sem. Benne vannak a nézők és színészek, zenészek, artisták, rendezők, szervezők, dramaturgok, egyszóval minden ott dolgozó.

Ha pedig ennyien vannak egy helyen, ott szükségképpen lesz valami több.

És ezt az ember kapiskálja is ugyan, megállapít egy-két összefüggést, és ezeket le is tudja írni címszavakban – alternatív, összpontosul, megvonások, a kultúra mai helyzete, máshol nem lehetne… – ez mégsem elég ahhoz, hogy meghatározzuk, mit jelent ez a szó: Jurányi. És ahogyan egy embert is nehéz megismerni egy délután alatt, úgy ez a két óra is kevés ahhoz, hogy igazán megérthessük mit jelent az elmúlt kilenc év. Hiszen már magában az is kérdéseket szül, hogy lehet egy hely egyszerre otthona, a „totális anti-színháznak”, egy szeméthangszereken játszó zenekarnak, egy modern cirkusz-színháznak, a Szkénének, és megannyi más társulatnak.

Annak, pedig akit ez a válasz nem elégített ki, kérdések maradtak benne, azt ajánlom: üljön be egy előadásra a Jurányiba.

ALT.BP – Betekintő egy független színházi alkotóbázis hétköznapjaiba  – B-ackstage-járat
A „tárlatvezetést" tartja: Bánki Gergely és Stefanovics Angéla
2021. november 21.
Jurányi Ház

Fotó: Gulyás Dóra