Egy A Gucci-házhoz hasonló életrajzi film feladata az volna, hogy ismert neveket hozzon közelebb a nézőhöz, s alakítson ki velük új, intimebb kötődést, de legalábbis a valóságban is megtörtént események hitelével fokozza tovább és tegye átélhetővé a történetben rejlő izgalmat. Izgalom pedig lenne bőven, ráadásul egy, az egész glóbuszon csaknem mindenki számára ismerősen csengő névvel van dolgunk, amellyel kapcsolatban a legtöbben – függetlenül attól, hogy érdeklődünk-e a divatvilág és a luxusmárkák iránt, vagy sem – rendelkezünk valamilyen asszociációval. Ezeket az asszociációkat érdemes lett volna elővenni, megforgatni és újakat ajánlani a helyükbe.

Pompás lehetőség lett volna az elérhetetlen luxus Parnasszusához vadonatúj megközelítést, eddig nem ismert hozzáférést, új fogalmakat, átfogalmazott kapcsolódást adni – a messzit közelhozó mesternek, Ridley Scottnak ez azonban ezúttal távolról sem sikerült.

Történelmi filmjeiben az időben (A gladiátor, Robin Hood, Mennyei Királyság, 1492) és sci-fijeiben (Alien, Szárnyas fejvadász, Prometheus) a térben távollévőt is árnyaltan, markáns miliőteremtő erővel tárta a néző elé, ebből a világteremtő erőből mostanra azonban csak drága és tobzódó díszletek maradtak.

Díszletek, amelyek nem teltek meg élettel, hiába vonultatta fel a rendező az utóbbi évek talán legremekebb szereplőgárdáját a színészlegenda Al Pacinótól és Jeremy Ironstól az új generáció legragyogóbb tehetségének számító Adam Driverig, az átváltozóművész Jared Letóig és a multifunckiós szupersztár Lady Gagáig.

Érthetetlen, hogy ezek a remek színészek, akik egyébként szemmel láthatóan igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy működjön a dolog, mégis miért tévelyegnek kissé bizonytalanul az olasz opera műfajának leghíresebb áriáival aládúcolt, bántóan giccsesre hangolt toszkán vidéki tájban, akárcsak a saját, különben kifejezetten érdekes, egytől egyig komplex és intrikus karakterük bőrében.

Természetesen nem érheti vád a látványtervezést: pazar enteriőrökben járunk, a korabeli milanói és New York-i helyszínek képeslapra illenek, a jelmezek pedig minden képzeletet felülmúlóan pontosak és korhűen tükrözik viselőjük társadalmi rangját.

Az apja által rangon aluli házassága miatt kitagadott Mauritio Gucci fordulatos életén keresztül ismerjük meg a Gucci-divatház sorsának alakulását, amelyet bátran állíthatjuk, hogy a királydrámákból ismert intrikák, cselszövések és családi viszályok öveznek. Ez a sztori a családi viszonyokon keresztül egyszerre lehetne nagyon személyes hangvételű, a tétként minden és mindenki felett álló Gucci márka pedig egy ennél jóval univerzálisabb horizontot is kinyithatna, amellyel könnyebb kapcsolódást is találhatnánk mi, akik nem tartozunk a nagynevű család tagjai közé.

Ridley Scott filmje azonban egyik megközelítésben sem teljesíti ki a benne rejlő lehetőségeket. A közel százhatvan perces film elképesztően hosszú, s miközben sorjáznak az intrikák, a családtagok hátba szúrása, az absztrakt és konkrét értelemben vett hadviselés, pereskedés, börtön, a siker menetelése, újjászületés és csúfos bukások – mégis számos jelenet alatt kaphatjuk magunkat azon, hogy a nem kellően feszesre vett ritmus miatt leül a sztori, elkalandozik a figyelem.

A Guccik családtörténetében benne van a potenciál az ízig-vérig gengszterfilmes megközelítéshez is, ami izgalmas kihívást jelentene a zsáner szempontjából, az érinthetetlen luxusmárkákhoz való közelítés tekintetében pedig progresszív, már-már revizionista szemléletet villanthatna fel. Ám ezek közül egyik sem történik meg a maga teljességében.

Még a rosszemlékű, Az ördög Pradát visel című divatfilmben is értékelendő mozzanat volt, hogy képes volt a világhírű divatmárkák működéséről, azok kulturális jelentőségéről és közízlésformáló erejéről állításokat tenni. A Gucci-ház nézőinek széles tömege számára – akiknek az ismerősen csengő név egyfelől az értelmezhetetlen mértékű luxus önmagáért valóságát, másfelől pedig ugyanennek az olcsón tömeggyártott, kínai piaci hamisítványait jelenti – a film nem tud semmilyen új, érvényes, átélhető megközelítést adni.

Nem kerülünk közelebb a vágy tárgyához, nem értjük meg jobban a működését, de Scott még abban sem teszi érdekeltté a nézőt, hogy akár csak egy kicsit is hajlandó legyen izgulni a divatház sorsának alakulásáért. Pedig abban jócskán lennének váratlan fordulatok.

A Gucci-ház (House of Gucci) – színes, feliratos/szinkronizált amerikai-kanadai dráma, krimi, 157 perc, 2021. Rendező: Ridley Scott. Szereplők: Lady Gaga, Adam Driver, Jared Leto, Jeremy Irons, Salma Hayek, Al Pacino. Forgalmazza a Fórum Hungary. Bemutató: 2021. november 25. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Képek forrása: Fórum Hungary