„The History and You”, ez az idei hívógondolat. Kíváncsian várom, hogy a válogatás nyújtotta összkép milyen viszonyba kerül majd ezzel a címmel – ki ez a „you”, honnan veszi szemügyre a történelmet, és a történelem honnan veszi szemügyre őt, egyáltalán: mit kezdenek/tesznek egymással. Hiszen Francis Fukuyama kihúzta már a szintijét a konnektorból, tetszetős elmélete a történelem végéről, ahogy mondani szokás, ma már történelem. És valahogy azt is nehéz elfelejteni, hogy a történelem végéről szóló gondolatok körülbelül a jugoszláv polgárháborúval, Srebrenicával, a NATO-bombázásokkal egy időben repdestek a fejünk felett. Nehéz, úgymond, odébb hessenteni.

Az este föllépője a Širom zenekar Szlovéniából. Kérdés, hogy lehetséges-e egy ilyen erős hívószó mentén hallgatni bármilyen instrumentális produkciót, bár az est végére úgy tűnik, megpróbálni bízvást meg lehet. A színpadon szőnyeg, azon különféle hangszerek alkotnak még egy szőnyegréteget. A zenekar három tagja, Ana Kravanja, Samo Kutin és Iztok Koren huszonöt-harminc hagyományos vagy épp barkácsolt hangszert szólaltat meg a koncert folyamán a tekerőlanttól a hegedűig, a dobtól a kalimbáig, a balalajka-bendzsó összjátékról nem is beszélve, de szerepet kap a gumicső, az expanderrugó, a rizsszemek zápora és így tovább. Mindez így, leírva valamiféle zenebohóckodás képzetét keltheti, pedig a Širom produkciójától mi sem áll távolabb a harsány magamutogatásnál. A játékos és okos, szellemesen és pontosan felépített kompozíciók hol folkzenei alapokat variálnak, hol repetitív-meditatív, hol experimentális tónust öltenek, és mindvégig erős sodrással viszik magukkal a közönséget. Ahogy a Desiré Fesztivál tájékoztatója írja, a zenekar így jellemzi a saját zenéjét: „folk egy párhuzamos univerzumból”. És valóban: ez a zenei világ mintha a történelem út szélén hagyott zenei kelléktárából épülne föl, a népzenei alapok párbeszédbe lépnek egymással, de nem kötődnek a nemzeti nagytörténetekhez. Mindezt a handmade hangszerek látványa is erősíti – minden játszik, minden megszólal, minden megtalálja a maga helyét a kollázsban. Már megérte eljönni Szabadkára, masszív ünnep, vigyor alakú ráncok a maszkokon.

Éjszaka, záróra után még egy repetitív produkció, a junkie kolléga az éjjel-nappali büfé ablakán derékig behajolva követel egy sört, egyetlen söröcskét, hol könyörög, hol átkozódik, da capo al fine. Nem kap sört, végül kénytelen egy adag kecsapos sült krumplival beérni, duzzogva odébbsétál. Mire ti is megkapjátok a szendvicseket, ő nekiáll lebontani a szemközti kisboltot, a járőr érkezését már nem várjátok meg.