A cím félrevezető: nem a cicák cipelnek, hanem őket cipeli akarva-akaratlanul mindenhová a három testvér: Lili, Marci és Dorka. A Cipelő cicák elsősorban az óvodásoknak szól, de még a kisiskolások számára is szórakoztatható lehet. Két mese a mindennapok megszokott helyszínein játszódik: a gyerekszobában és a játszótéren; kettő pedig a kisgyerekek kedvenc helyein: az állatkertben és a kirakodóvásárban. A gyerekek életének fontos mozzanatai állnak a mesék középpontjában. A Ki fog rendet rakni? örök problémájának megoldása mellett sok hasznos dolgot lehet tanulni Berg Judit cicáitól. Például, hogy ne etessük mindenfélével az állatokat az állatkertben, különben úgy járnak, mint a kenguru bébi, aki megbetegedett a sok csipsztől, és kórházba került… Mint látható, sok mesekönyvhöz hasonlóan a Cipelő cicák sem bírja ki, hogy ne képzelje magát nyomtatott óvónéninek: mindenáron nevelni akarja a gyerekeket, blőd példázatokon keresztül, közben azonban nem szándékosan, de épp a felnőttek tekintélyét kezdi ki.

A négy különálló történet a cipelők csínytevéseiről szól, sok következetességet nem találunk bennük, giccset annál többet. A cipelők varázslatos kis lények, akiket csak a gyerekek látnak, a felnőttek nem. A felnőttek nem látják, ahogy miniatűr zebralovakon kelnek át a cipelők a zebrán, hogy tejszínes, csokis, gyümölcsös süteménnyé változtatják a homokozóban a homoksütiket, de azt igen, hogy a homokozóból zoknifa nő. Éppen ezért a felnőttek hol kétségbeesetten menekülnek, hol tehetetlenül állnak, hol pedig igazságtalanul megszidják a gyerekeket azért, amit valójában a cipelők követtek el. A felnőttek tulajdonképpen idiótáknak vannak beállítva, nincs túl pozitív szerepük. (Ennyit a pedagógiáról…)

A Cipelő cicák ötletét Várnai Zsuzsa textilműves rongycicái adták. Az első „cipelők” macskamintás anyagból készültek, farkukon gyöngyökkel: születésnapi meghívók voltak óvodásoknak. A cicameghívókat a gyerekek ezután mindennap cipelték magukkal az oviba, ezért Várnai Zsuzsa lánya elnevezte őket Cipelő cicáknak. Berg Judit ötlete, hogy mesét írjon ezekről a figurákról, akkor jött, amikor az ő lányai is kaptak a textil macskákból. Végül több kísérlet után Agócs Írisz illusztrátor segítségével született meg a Cipelő cicák a városban című kötet.

Balra: az eredeti cipelők, jobbra: Ciró, Pepe és Lőri

A három rosszcsont cica névválasztása túl direktre sikerült. Marci (aki a történet szerint ősszel múlt el öt éves) hívja fel a mesehallgató és -olvasó figyelmét a cicák nevére: „Most jutott eszembe, figyelj csak! Kimondom egymás után a neveteket: Ciró, Pepe, Lőri. Ciró, Pepe, Lőri. Ha csak az elejét ejtem ki hangosan, mi lesz? Ci – Pe – Lő! Cipelő!” (17) Az első döbbenet után a kételkedés következett. Őszintén szólva nem tűnik valóságosnak a szituáció, hogy egy öt (!) éves gyerek ennyire penge legyen a szegmentálásban. Nyilván ez egy mese, több-kevesebb közzel a realitásokhoz, de ez a magyarázat még akkor is erős lenne, ha a hét éves Lili világosítaná fel a mese közönségét... Ha már muszáj ennyire szájbarágni, legalább egy felnőtt szereplő adná elő ezt az egészet, bár ha csak a hátsó borítón szerepelne mint szerzői vagy szerkesztői kommentár, akkor is nagyon erőltetett volna.

Bizonyára nem véletlenül esett a választás a kötet illusztrátorára, Agócs Íriszre. A fiatal képzőművészt gyerek- és állatrajzai (elsősorban természetesen a cicásak) miatt is kérhették fel a cicás mese illusztrálására. Nekem az egyik kedvencem Agócs, a rajzaiba sűrített vidám-szomorú, mesés-hétköznapi hangulat miatt. Miatta is vártam nagyon a Cipelő cicákat. Amikor viszont először nyitottam ki a könyvet, csalódtam. A mosolygós gyerekarcok nagyon kedvesek, de a cicák talán túl „babzsákosak” lettek, ráadásul az összes rajz kidolgozatlannak tűnik az Agócstól megszokottakhoz képest.

Részlet a Cipelő cicákból