Később, fiatal felnőttként azonban ellenhatásként pont arra törekszik, hogy szembenézzen a múltjával, feldolgozza a múlt eltemetett emlékeit. A jósnőnél tett látogatásakor éppen hogy túlzottan is készséges és nyílt, majdhogy nem szájba adja a válaszokat, nehogy tévútra vezesse az asszonyt. A többértelmű címválasztás tehát egyszerre utal az önismeret vágyából fakadó önreflexív belső utazásra, fejlődéstörténetre, amelyet az alcím: Gergelyhajlítás, illetve a borító szövege is megerősít: „Milyenek voltak azok a felnőttek, akik Gergelyt nevelték?” Ugyanakkor előhívja az olvasóban Babits korai versének, A lírikus epilógjának kezdősorát: „Csak én bírok versemnek hőse lenni”, az önmagába zárkózás, a köldöknéző önboncolás gesztusát. A gyermekkori bambulások és klausztrofóbiás rohamok fiatalkori depresszióvá, pánikbetegséggé erősödve szinte képtelenné teszik a főhőst az önmaga börtönéből való kitörésre.

A történet a gyermekkortól indulva felfogható nevelődési regénynek, amelyet a már említett alcím és borítószöveg is sugall, izgalmasan egymásra montírozza a gyermeki lét valóságát az indiántörténetek világával. Kár, hogy ezt a kártyát nem sikerül Berta Ádámnak jól kijátszania, mert ez a szál csupán a regény negyedéig tart, hogy aztán nagy ugrással átvezessen a fiatal felnőttkorba. Az Egon nem fáradt novelláihoz hasonlóan ezt az időszakot a lélektani értelmezések mellőzésével megjelenített szexre hajtó csajozások, bulizások és sivár társas magány uralja. Eközben folyamatosan vissza – visszatér a gyermekkori eseményekhez más- más nézőpontból: egy – egy epizód erejéig a faterasz vagy muterosz szemszögéből, vagy hol kibővítve, hol leszűkítve újramesél egy – egy korábban leírt mozzanatot.  Az indító gyermeki egyes szám első személyű narráció is véletlenszerűen vált át hol a mindent tudó író személytelen beszédmódjára, hol éppoly estelegesen a felnőtt Talp gyermekkori emlékeit felidéző reflexív monológokra.

A fiatal felnőttkor kiemelt epizódja az Amerikában eltöltött időszak, amelynek három, mozaikokként fel- felvillanó eseménye: egy kolumbiai kirándulás, egy buszutazás végig Amerikán, illetve New York-i lét random ritmusban szakítja meg az alaptörténetet. Mindehhez még a mű felétől naplóbejegyzészerűen jelenik meg az egyes szövegrészek elején az 2010-es (12-szer) vagy a 2003-as (4-szer) évszám. Kicsit olyan érzetet keltve, minthogyha Berta Ádám regénye többszöri nekifutás eredményeként született volna meg. Az író régebbi vázlatait, jegyzeteit építené össze a frissen készült szövegrészekkel. Nehéz eldönteni, mindez a szerkesztetlenség tudatos írói megfontolás eredménye, vagy a különféle időben született töredékek összedolgozatlansága és az eltérő marrációs módok következetlennek tűnő alkalmazása a regény kiérleletlenségének számlájára írható.

Egy viszonylag egységes és egyenes vonalú fejlődéstörténettel indul a regény, amelyben kiemelt szerepet kap a család: faterasz, muterosz, Rata, az apai nagyapa és Ari mama az anyai nagymama. A szülők németes és régies elnevezésének ez a görögösre torzítása az antik tragédiák szellemében akár egy ödipális történet csiráját is hordozhatná, amit megerősít a kamaszfiú apjával való permanens harcának végigívelése a mű folyamán. De ahogy a főhős sem Oidipusz, a dagadt bokájú, csak becenevén Talp, úgy a szülők sem az antik tragédia Laiosza és Iokasztéja. Az apa cédulái között gubbasztó, megkeseredett lelkű egyetemi tanár, aki vélt vagy valós sérelmeit családján, de leginkább fián vezeti le. Rossz szóviccel mondhatnánk, amolyan félcédulás. Ez az apai agresszív viselkedésminta később kapcsolatai erőszak formájában a fiú barátnőkhöz fűződő viszonyaira is rávetül. A lelkileg labilis anya szelíden védelmező, ugyanakkor megőrződött benne a gyermeki játékos kedv, ami miatt inkább a nővér, mint az anya szerepkörét tölti be. Ez a lelki bizonytalanság pedig mintegy egyenes folytatásként torkollik a fiúnál felnőttkori depresszióba és pánikbetegségbe. Az angolórákat adó Ari mama a másik nagyanyával versengő szeretetében édességekkel próbálja meg unokája kegyeit elnyerni. Ezért viszi cukrászdába vagy kevergeti összeszorított fogakkal a tejbegrízt és süti a palacsintákat. Egyedül az apai nagyapa, Rata alakja idéződik meg minden ellenérzéstől mentesen. Nyugalmat és biztonságot áraszt természetszeretetével, ahogy fokföldi ibolyáival bíbelődik, amelyek lassan betöltik az egész lakását. Később maga Talp is talán pont a Rata halála miatti gyászmunkaként kezd el dísznövényekkel foglalkozni. Ám az is lehet, hogy ez a szürke konverter babrálásához és az iskola alaprajzának rajzolgatásához hasonlóan csupán szimpla pótcselekvés. Ahogy a végén a növényektől való megválás után sem derül ki, vajon sikerült-e a főhősnek végleg lezárnia életének első harmadát, megtalálnia helyét a világban. Éppoly véletlenszerű a regény végpontja, ahogy a kezdőpont is esetlegesnek tűnik.

A kamaszkor másik meghatározó élményét az olvasmányok jelentik: a gyermekkori álomban egymásba gabalyodó Tarzan, és A dzsungel könyve, az Ari mamával angolul olvasott Koldus és kiráyfi, az első gyermeki irodalmi próbálkozást, a Szappankacsa és véregért ihlető Dr Jekíll és Mr Hyde, a technikaóra csónakformájának monoton ráspolyázásával összekapcsolódó   Robinson.  Kiemelt szerep jut az olvasmányélmények között az indiánregényeknek, melyek világa nemcsak folyamatosan visszatérő elem, de egyben a regény első harmadának egyik szervezőereje is a hozzákapcsolódó késmotívummal: „Otthon kizárólag indiánkönyveket olvastam, egész délután, hétvégén egész nap és ezekben folyton előkerül a vadászkés.” Ez a borítón is megjelenő kés kétszer játszik fontos szerepet a szülők veszekedésében. Bár Csehov Sirálya óta tudjuk, ha fegyver van a színpadon, annak el kell sülnie a végén. Hiába az antik tragédiákra hajazó szülői elnevezés, ebben a világban a konfliktusok is súlytalanná válnak. A katarzis elmarad, a kést muterosz szavaival: se „tökig”, se „tövig” nem vágják egymásba. Aránytévesztés lenne. Csak elhajlás van, drámai végkifejlet nélkül.

A kés motívumhoz kapcsolódik még a „Ne fend a talpad” fateroszi kiszólás is. Bár nem derül ki, hogy ez az asszociáció A velencei Kalmárra: „Mit fened oly komolyan késedet?  -  Nem talpadon, lelkeden élesíted…” (Vas István fordítás) csak üres szójáték, vagy van mélyebb jelentésköre is a talpon lévő viszkető szemölcs elvakarásának tiltásán túl. Ahogy a másik fateroszi közlés, a németországi ösztöndíjból hazaérkező apa szavai egy tábla RITTER SPORT átadásakor: Sagaster, Bonn (vélhetően a buddhizmus kutatója, Klaus Sagaster bonni professzor rejlik a név mögött) értelme is csak a Sagaster- bonbon szóviccben merül ki, vagy mindkét esetben halvány utalások ezek a filosz beállítottságú apa tevékenységére.

A késhez hasonlóan - talán a Talp becenév okán - a cipő lesz az a másik fétistárgy, amely fontos szerepét tölti be a főhős életében. Kezdve az apa németországi ösztöndíjakor vásárolt drága sportcipővel, a cipő tönkretétele miatt büntetésből kapott legolcsóbb cipővel, a véletlenül megismert kolumbiai útitársnak odaajándékozott strapabíró európai cipővel, végül a helyette vásárolt hasított bőr Pumával. Bár az egész regényen végigvonuló motívumról van szó, mégsem szervesül még annyira sem a regény szerkezeti hálójába, mint a csak a regény elején szerepet játszó kés motívuma.

Már Berta Ádám korábbi műveiből, a Baleset az építkezésen és a Miki nem finnyás ismerős, hogy az író szereti részletgazdagon berendezni írásai színtereit. Itt is, ahogy megyünk előre a történetben, egyre erőteljesebbekké válnak ezek a helyszínleírások. De ezáltal – ahogy Kadlót Nikolett, a  korábbi művek egyik kritikusa is megjegyezte az Irodalmi Jelenben megjelent kritikájában – mintha el is fedné az ember kapcsolatok viszonyrendszerét, a belső lelki folyamatok ábrázolását. sémák, klisék, kényszeres tevékenységek láncolatát kapjuk helyette, amint talán a már említett motivikusan visszatérő tárgyaknak: kés, playmobil, csokoládé, cipő, dísznövény is hasonló funkciójuk van. Elleplezni, elfedni az érzéseket, akárha folyamatosan egy pszichológiai tesztet játszana ki. Ez a mozzanat is ismerős az Egon nem fáradt egyik novellájából.

A Magamat rajzolom középre egyszerre hordozza magában a klasszikus nevelési regényt, egy  aparegény és egy kapunyitási pánikkal küszködő fiatal felnőtté érésének történetét. De igazából egyiket sem sikerült beteljesítenie, mindhárom lehetőség valahol beváltatlan marad. Ugyanakkor az epizódok ismétlődései keltette ingerszegénység miatt a kezdeti olvasói lendület is fokozatosan alábbhagy. Hiába az izgalmas, többértelmű címválasztás, a frappáns borító (Gerhes Gábor munkája), a jól eltalált alcím, a sokat ígérő indítás, a végére mégis hiányérzet marad a könyv elolvasása után. Visszautalva Babits versére, mintha a főhős is „vak dióként dióba zárva” lenne. De az még nagyobb baj, hogy feltörve, mintha mi is vak dióval találnánk szembe magunkat: rejtve maradtak a belső történések mozgatórugói.

Berta Ádám: Magamat rajzolom középre, Cser Kiadó, Budapest, 2021.