Nagy Márta Júlia Elígért lány című kötete égbolt-variációk gyűjteményének is tekinthető: „ablak maga az ég”(10), „sebzett égbolt” (17), „fordított égbolt” (18), „kettészakad az ég” (41), „kékesszürke égbolt-bozont” (49), „tükörégen” (51), „ráncosodó ég” (54), „babaszappankék égdarab” (71), „az égbolt véres verejtéke alatt” (77), „piszkos tavaszi égen” (80), „az égbolt abroncsaira” (81), amelyek körülölelik és körvonalazzák a kötet világát. Ez a világ fájdalmas, groteszk, széteső, öregedő, születő, tiszta és homályos, folyamatosan önmagába alakuló csendélet

Szokatlanul nagy terjedelmű egy verseskötethez képest, ami egyrészt teret adhat a kötet világának viszonylag teljes kibontakozására, ugyanakkor a túlnyújtás miatt le is rombolhatja  koherenciáját. Öt ciklusból áll, melyekben a versek nincsenek tematikailag tipizálva, mindegyik ciklusban felfedezhetők mitológiai Moira (10), Perszephoné a Nyírpalota úton (37), Gaia (76), bibliai Márta, Mária, Lázár (23), Mária éneke Mártának (49), Betlehem Alsórákoson (60), Lázár feltámadása (91), és mesei Hamupipőke a Fogarasi úton (56), Csipkerózsika levele az árnyékokhoz esős időben (110) párhuzamok, átírások, szimbólumok.

A nagyon finoman kimunkált metaforák, a sokszor túlírt, szinte már giccsesnek ható szerkezetek, „az aszály kincse/Kéklő erdőpára, hőségbuborék” (18), azt a benyomást keltik, hogy hangzásukon kívül nincs funkciójuk. De kétségtelen, hogy ezek a díszített képek lehetnek izgalmasak is, amennyiben saját versvilágokat teremtenek, „Talpalatnyi álomsivatagban,/Homlokuk közepén fantomeső csobban.” (9), így talán a hossza az, ami a végére elcsigázza a kötet meseszerű, szecessziós világába elmerülő olvasót.  

A szerkezet egyik központi motívuma bibliai evokáció, Márta, Mária és Lázár története. A bibliai testvérek talán a fiú feltámadása miatt a legismertebbek, ugyanakkor Nagy Márta egy másik történet mentén idézi meg őket. Az első ciklus Márta, Mária, Lázár című versében a modern korban jelenik meg a két nő személyisége, immáron minden szakralitástól függetlenül. A versben megidéződik a bethániai történet, csak Jézus nélkül egy „betonsivatagban” (23) – ezt erősíti a fonetikai összecsengés is. Márta alakjában a vendégszeretet, a szolgálatkészség jelenik meg, „Enni nem szokott mások előtt,/Azt szereti, ha a főztjét eszik.”. Ezzel szemben Mária  a figyelmes hallgató a történetben, aki ösztönök kielégítése helyett a magasabb igazságok felé fordul: „Mária nem eszik, csak szeret.”(24). A versben Márta szemszögéből figyeljük a modernkori jelenetet, ahol a szeretet meg nem értése elviselhetetlen egy betonsivatag közepén, ahol a szeretet teljes hiánya miatt annak érvénytelenségéről próbálja meggyőzni önmagát.

A vers záró sorai tovább vezetnek a Mária éneke Mártának című vershez. Ebben a versben Mária vallomását olvashatjuk. A vers nyelvezete rezonál a kötet többi részével, a finom képek, az aprólékos csendéletleírások révén. Mária ebben a szövegben a testvéri kapcsolat örömét, a világ szépségét, egyszóval minden olyan dolgot hiányol, ami tulajdonképpen a kettejük közötti áthidalhatatlan ellentétet szemlélteti. Az Apokrif-kísérlet című vers – ahogy a cím is jelöli – kísérlet arra, hogy Márta elidegenedésére valamilyen magyarázatot adjon. A versben egy újabb bibliai alak, Péter szemszögéből elevenedik meg egy szerelmi szál, amely kilóg a kötet kompozíciójából. A történet utolsó darabja a Lázár feltámadása című vers. A feltámadás aktusa ebben a környezetben nem az emberekre hat, hanem az idő múlásának illúzióját kelti, „Hölgyeim és uraim, máshol január van.”(92). Az évszakok váltakozásának analitikus megfigyelése elhatárolja a három testvért a tényleges feltámadástól és a betonsivatagból való kilépéstől. A kötetben megjelenő bibliai történet izgalmas játék a női szemszög, a feloldhatatlan ellentétek és a stagnálásból kilépni képtelen modernkori ember életének bemutatásával.

A címadó vers, Az elígért lány egyszerre sűríti magába a kötet feminista narratíváját: női életút, a női test fázisai és a természethez való kapcsolódás. Megjelennek a hagyományos női szerepek és terek, melyekből képtelenség kitörni, viszont a kiút lehetősége mégis felsejlik időnként. A vers záró sora, „Ami sosem volt” (63), egy újabb játékot nyit fel a kötetben.

A címadó vershez négy további kapcsolható, a Soha nem ti kelletek, a Soha nem te kellesz, a Soha nem mi kellünk és a Sohasem ez kell. Ezekben visszatérő motívum az erőszak, a kihasználás, az elutasítás és az eltiprás. Az androgün elbeszélői hang nem engedi meg a nemi szerepek elkülönítését, a versek a képekkel játszanak: „háztalan hüllők kúsztak át az ágyon” (58).  A négy vers nem csupán címében, hanem visszatérő szimbólumok révén is egymáshoz kapcsolódik, ilyen a málna vagy a „Csendkirály”. Ezek a szövegek újra írják egymást, párhuzamosan futnak, és a lány mindegyikben valahogy eligért lánnyá válik és az is marad, hiszen maga a szó is ezt sugallja: az elígérés visszafordíthatatlan, akit elígérnek, megadja magát a külső kényszernek.

Nagy Márta Júlia kötetében több ponton megjelenik a kohézió játékos és izgalmas lehetősége: a bibliai alakok újraírt története, a női szerepek és sorsok egymásba hajlása által. A mitológiai és mesei versek valahogy mégsem tudnak maradéktalanul belesimulni ebbe a kohézióba, amit a nyelvi túlhajszolás is felerősít. Ugyanakkor a kötet  nagyon gazdag vers-, és szimbólumvilágot teremt. Ha  néhol el is veszünk ebben a világban, az égboltok kapaszkodók lehetnek.