A Mások akartunk lenni című kötet három részből áll. Az első részben a szerzők tanulmányok formájában igyekeznek a teátrum történetét elemezni 1968-tól egészen 2019-ig annak érdekében, hogy színháztörténeti szempontból is elindulhasson egy tágabb értelemben vett párbeszéd. Ezt követik a kiemelt előadásokról szóló elemzések és a teátrum folyamatos működésében résztvevőkkel készült interjúk. A kutatócsoport tagjai többször igen fáradságos munka eredményeként, de a teljesség igényét fenntartva vizsgálták a teátrum alapításától számított ötven évet konferenciák szervezésével, kiállítások lebonyolításával és a teatrum50.hu igényes weboldal létrehozásával, ahol a könyvben található szövegek és képanyagok is megtalálhatók. Ezzel is elősegítve, hogy a teátrum, ami kezdetben lokális, majd később egy igazán nagy, országos szinten is fontos és elismert rendezvénnyé nőtte ki magát, bekerülhessen a magyar színháztörténeti kánonba. Mindazonáltal érdemes hangsúlyozni, hogy mennyi energiát igényelt már az alapkutatások elvégzése is, ami a dokumentumok felkeresésében vagy azok gyakori ellentmondásosságában, a képi anyag beszerzésében és forrásadatokkal történő ellátásában egyaránt megnyilvánult. Az olvasóhoz végül egy alapos munka eredményét juttatták el, és a történelmi távlatoknak, de a még élő emlékezetnek köszönhetően is, a Teátrum fennállásának eddigi történetét strukturáltan ismerhetjük meg belőle.

Felvezetőként Szentendréről is egy kifejezetten részletes és átfogó képet kaphat az olvasó, amelyben az olyan kliséken túllépve, mint az igazi „kincses doboz” és a „festők városa” megtudhatjuk, hogy kik és milyen körülmények között élnek a városban, illetve mitől vált a Dunakanyar kis települése turisták kedvelt célpontjává és a pesti színházkedvelők látogatóhelyévé. Utóbbit már csak azért is érdemes hangsúlyozni, mert a teátrumot létrehozó Békés András és Zsámbéki Gábor fejében teljesen más koncepció élt a kezdetekben. Ugyanis az épületek mint díszletek adták magukat, hogy a régi magyar színjátszás felelevenítésének adjanak teret, azaz nem kizárólag egyszerű színházi produkciónak, hanem kiemelve az előadások performatív dimenzióit is. Így a délutáni programok között egyaránt voltak vásári komédiák, régi magyar drámák és a magyar színháztörténetben fontos külföldi szerzők darabjait adaptáló produkciók is. Pár évvel később a teret felfedezték maguknak más, de nagy alkotókedvű művészek is, és elindult egy teljesen más arculat felé, aminek következtében a régi magyar színjátszás kezdeményezéseit felcserélték a kommerszebb darabok. A változással párhuzamosan a közönség összetétele is rohamosan átformálódott. Ezért kérdőjeleződik meg folyamatosan a színház missziója is, hiszen nagyon hullámzó struktúrát mutat: egyszer a hagyományőrzés válik fontosabbá, utána a Madách-korszakban a musicalek uralják a települést, majd újból visszakanyarodik a gyökerekhez. Összességében mégis a címben megmutatkozó mottó hatja át a tanulmányok felvetéseit és az interjúkat egyaránt: Mások akartunk lenni.

A tanulmányok több szempontból is elemeznek jelenségeket, legyen az a díszletként szolgáló szentendrei Főtér, a színészhallgatók részvétele vagy a báb- és táncszínház perifériára kerülése. A Teátrum igazgatásában és szervezésében igen fontos szerepet kapó Békés Andrásról és Kerényi Imréről külön fejezetek is szólnak, amik körülölelik a két meghatározó személy által képviselt normákat és az időközben bekövetkezett változásokat. Persze a Kovalik Balázs nevével fémjelzett időszakot is górcső alá veszik, ami az operajátszás csaknem egyeduralmáról árulkodik. Ebből is látszik, hogy az előadások sokszínűsége és a hangsúlyok folyamatos eltolódása nem feltétlenül hagyja a Teátrumot beskatulyázni egyetlen kategóriába, hiszen állandó társulat hiányában számos fővárosi és vidéki színház képviseltetheti magát az évi egy-két saját szervezésű előadás mellett. Továbbá a kötet olyan fontos kérdéseket is boncolgat, amik nem feltétlenül csak a Teátrum repertoárját és történetét érintik. Erre kiváló példa a rendszerváltás előtt a gyerekszínházak közé beszorított bábszínházzal szemben felállított sztereotípiák, amelyek ellen azóta is folyamatosan zajlik a küzdelem.

A kötet céljait tekintve is egy kiváló és precíz munkafolyamatnak az eredménye, ami a felvetődő kérdésekre a lehető legátfogóbb és legobjektívebb válaszokat szolgáltatja. A szövegek között folyamatos átfedés van, tehát egyesével is könnyen követhetőek, amennyiben valakit a Teátrumnak csak egy adott aspektusa érdekelne. Célközönségét tekintve egészen az egyszeri érdeklődőtől kezdve a szakmabeliekig elég tág spektrumot tud megszólítani. Ehhez folyamatos kapaszkodót nyújt az olvasóbarát kivitelezés is, mint a rendhagyó módon a margón elhelyezett lábjegyzetek, a három nagy fejezet mellé rendelt mottók, a piros design pedig kifejezetten harmonizál a Szentendrei Teátrum arculatával. 

Timár András (főszerk.): Mások akartunk lenni - A Szentendrei Teátrum története az alapítástól 2020-ig. Szentendrei Kulturális Központ. Szentendre, 2021. 476. o.