PRAE.HU: Azt, hogy itt egy szimbólummal, egy ikonnal van dolgunk, azt talán mindenki érzékeli, amint meghallja Švejk nevét. Meglátásod szerint ki ő tulajdonképpen? Mennyire hatott a magyar irodalmi hagyományra az utóbbi 100 évben?

A mi Švejk-antológiánk kifejezetten épít erre az ikonikus közös tudásra, köztudatra. Az antológia olvasásának egyáltalán nem erős előfeltétele a regény alapos ismerete. Sokkal inkább a švejki anekdota technikájával mutat rokonságot: egyetlen (közös-ismert, közismert) vonásból bomlik ki valakinek az arcképe az asszociáció által. A szerzőinkhez szóló felkérés is úgy szólt, hogy emeljék át ezt a figurát egy másik évtizedbe, másik miliőbe, s nem kell ügyelni a hašeki „hordalékra” (ami mellesleg egy remekmű, szóval persze remélhető, hogy az antológia képes kedvet csinálni a regényhez is). Odüsszeusz, Don Quijote, Bovaryné, Kurázsi mama és Daenerys kimémesedtek a könyveikből. Közéjük tartozik Švejk is. Arra voltunk tehát kíváncsiak, hogy miféle történetekbe és hogyan vethető bele – mint kavics a víztükörbe – a XX.-XXI. század évtizedeibe ez a karakter.

PRAE.HU: Ez is egy olyan történet, aminek a folytonos újragondolás a sorsa? “Tábornok úr, alássan jelentem, én utolsó leheletemig szol stb., ez aktuális? 2011? 2012? 2013-2018? 2019? Most föl lett sorolva kilenc év” – írja Kukorelly. Mi volt az antológia alapvető célja, és miért lehet aktuális számunkra?

Számomra a švejki figura aktualitása a kritikai pozícióban van. De ő nem egyszerűen udvari bolond, mert esetében nincs a hatalom védte bensőség. Kívül van és a történelmi alulnézet az övé. A Švejk humora véletlenül sem egyszerű jópofaság vagy tét nélküli kedélyeskedés, hanem a mindenkori és mindenféle hatalom megsemmisítő kritikája, csak épp egy „notórius hülye” szemszögén keresztül. Elitkritika és intézménykritika, az egyházé, a hadseregé, az államé. Jaroslav Hašek Lassú Haladás a Törvényes Határokon Belül néven lényegében viccpártot alapított annak idején, s úgy őt, mint főhősét hívhattuk volna trollnak tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Csak közben elvesztette ez a szó a jelentését, a Hatalom elkezdte kifosztani a trollság „intézményét”, beöltözött trollnak, egy troll lett az Egyesült Államok elnöke is, sőt, a Hatalom kitermelte a maga szolgalelkű trolljait, akik a fennálló érdekében szétzilálni igyekeznek azt az ellenállást, amihez például akár a Švejk is szolgálhat mintával.

PRAE.HU: A személyes kötődésre és indokoltságra is kíváncsi lehet az olvasó. Szerkesztőként és szerzőként fel tudnád idézni, milyen hatással volt rád az első találkozás Švejkkel?

Kamaszkorom nagy sötétlő kellős közepén olvastam először a Švejket, alig valamivel Jack Kerouac Útonja után, mert emlékszem a szűklátókörű zavarodottságra, hogy akkor ezek szerint nemcsak amerikai privilégium a road trip, hanem Kelet-Közép-Európában is lehetséges. Hippinek öltözve jártam gimnáziumba, békejeles csuklópántom volt, és Jim Morrisont hallgattam, a The Unknown Soldiert. Úton lenni boldogság, frontra menni halál.

PRAE.HU: A történetek 10 évtizedre bontva szerepelnek a kötetben. Ez az ötlet adta magát az írások alapján, vagy egyéb meggondolásból volt szükség erre a tagolásra?

A szerkesztési koncepciónk eleve az volt, hogy a Švejk megjelenése óta eltelt évtizedek legyenek az újraírás terepei. (A történelmi újraírás persze mondhatni alapvonása a Hévíz-könyveknek, így volt ez már A másik forradalom és a Nézzünk bizakodva a múltba! című ukrónikus antológiáinknál is.) Parti Nagy Lajosnál például az 1968-as csehszlovákiai bevonulás lesz a „háttér”, Bencsik Orsolyánál a délszláv háború, Száz Pálnál Schengen „leomló falai”. De fontos történelmi mellékszereplők is feltűnnek egyes szövegekben: Benedek Szabolcsnál az 1942-es Heydrich-merénylet egyik összeesküvője keveredik Švejk mellé, Solymosi Bálint novellájában pedig nem Martin Rust, hanem egy másik közép-európai kisember landol kisrepülővel a moszkvai Vörös téren. És egy kelet-közép-európai körkép is összeáll a sok-sok helyszínnel: Vida Gábor szövegében feltűnik Kolozsvár, Végel Lászlónál Kissárszeg, Bánki Évánál Nagykanizsa, Kukorellynél a budapesti még-épp-már-nem Moszkva tér. Utóbbinál Josef Lada, az eredeti Švejk illusztrátora lesz címszereplővé, az antológiában szereplő novellák emlékezetes jeleneteit pedig Ráskai Szabolcs rajzolta meg éppen abban a stílusban, ahogyan Josef Ladától Švejket és az ő világát megismertük. Tíz jelenet: mint egy nagy Švejk-freskó a Kehelyhez címzett kocsma plafonján.

PRAE.HU: Ez a kötet olyasmi, mint egy bohókás összekacsintás, csehek és magyarok, a régmúlt és ma között. De amikor a Moszkva téren bolyongó délibáb megszólít, eszünkbe juttathat egy valós problémát: tényleg kísért minket most is a történelem? Vagy hatékony a Švejk-terápia és ágyő, mehetünk tovább nyugodtan a metró felé?

Kísértet járja be Európát, a történelmi ignorancia kísértete. Nem tudom, hogy ezen miféle terápia segít. Talán az olvasás. Mint a remekművek általában, úgy a Švejk is fokozza az éberségünket az itt és mostunkkal kapcsolatban. Ez a centenáriumi antológia, a Švejk 100 pedig arra vállalkozik, hogy ezen a kivételes fénytörésen keresztül, nagyszerű szerzők szövegei által nézze végig a huszadik századot, nézze végig azt, ami a huszonegyedikből eltelt. S eközben mégis úgy nézhessen bele az Olvasó ebbe a könyvbe, mint egy kaleidoszkópba.

ŠVEJK 100, szerk. Cserna-Szabó András és Fehér Renátó, Cser Kiadó – Hévíz folyóirat, 2021.

Fotó: Oláh Gergely Máté