Újabb hőhullámok és viharfelhők taraján egyensúlyozott a város, s a puhán máló aszfalt lágyan gőzölgött a lassan esteledő betontömbök között, ahogy – gondosan kiaknázva minden árnyékos parcellát – a Millenáris felé baktattam, s ott megtudtam, hogy a koncert jó ¾ órát késik.

Feltettem az életet még egy gyors esettanulmányra az izzó házfalak gőzőlgő utca-folyosóin, majd visszatértemkor még jó fél órát vártam a parkban, míg beengedték a közönséget az addigra már csak gőzfürdőre emlékeztető csarnokba: a büfépultot azonnal elárasztották a szájtátik, s kényelmes fotelekbe süppedve, ezerszínű koktélt majszolva kívánták élvezni a koncertet.

Ami csak nem kezdődött, mert a színpadon egyetlen lélek sem mutatkozott. Majd egyre közelgő, őrült dübörgés hallatszott, s lassan felismerhetővé vált, ahogy az oldaltérből a közönséget átívelő mozdulattal a színpadra tartó mozgásában a Balkan Beat Box is megjelent, különféle dobokat, ütőhangszereket püfölve. Mondhatom, igazán forró kezdés volt a kókadozó, foghíjas klikkekbe rendeződő közönségnek.

Szóval akik odafent, a fotelek mélyén, fűszoknyás leányzók kiszolgálását élvezve tervezték végigsíberolni a koncertet, tévedtek. Legalábbis erre következtetek abból, hogy a nézőtér egyre jobban megtelt ugrándozó emberekkel, s egyesek még a drágán szerzett sörüket is feláldozták az ugra-bugra kedvéért, ahogy a korsót biztos végzetére ítéltetvén a földre helyezték, várván végső kilöttyentét.

Valószínűleg nekem is ezt kellett volna tennem, ám én a túlvilággal tartottam SMS-kapcsolatot, és különben is, én inkább a zenére, a zenekar hangzására figyeltem. Lassan, de biztosan elárasztott a hangmasszában lötykölődő tömeg. Először még örültem a Gogol Bordello lemezéről (J.U.F.) ismerős (playback) női éneknek, a ska, majd reggae ritmusok kavalkádjába, az extrém hangulatteremtésbe merült BBB-legénységnek, de aztán csak elálmosodtam, és unni kezdtem az egyre egysíkúbbá, masszásabbá váló ritmusokat, a – valószínűleg – szándékosan egyszerű „szólókat”, és éreztem, hogy igen, ez az extázis, ez az extázis-zene. Amihez nem kell változatosság, (sőt inkább...) ám annál több jelenlét, szuggesztió és ez az egyenletes, őrületesen mélységes lüktetés.

Ahogy túl sok látvány sem kell. Legalábbis a BBB legénysége egész jól elboldogult az ide-oda cikázó, ám annál kevesebb (látvány)hatású reflektorok (ál)segítsége nélkül, aztán a háttérbe vetített félig(sem) sikerült absztrakt figurákkal, majd megnyugodott, amikor a világítás egyszerű alapfunkciójának igyekezett végre megfelelni, kb. egy időben azzal, hogy a színpadon – valószínűleg a közönség soraiból verbuválódott – táncoslányok jelentek meg.

... és akik esetleg még nem tudnák,

a Balkan Beat Box az egykor Gogol Bordello-tag Ori Kaplan és a GB 2005-ös, J.U.F. című lemezén közreműködő Tamir Muskat new yorki illetőségű csapata, változó összetételű zenészekkel. A klezmer, mediterrán és balkán zenei hagyományokat ötvözik a hip-hoppal és más táncütemekkel. Erősen befolyásolja zenéjüket a jamaikai dub hangzás, maguk pedig Boban Markovic-ot, Rachid Tahát, a Fanfare Ciocarliát, Manu Chaót és Charlie Parkert tartják számon zenei forrásaik között.

Akik pedig a Gogol Bordellót sem ismerik: nos, azok szégyeljék magukat és járjanak utána, de legalábbis hallgassanak...