PRAE.HU: Ha visszatekintesz a pályádra, melyek azok az események, amelyeket fordulópontnak tartasz?

Talán az, hogy olyan szerencsés csillagzat alatt születtem, hogy a zene-szerelem meg nem szűnően bennem van gyerekkorom óta. Az is nagyon fontos, milyen családba születik az ember: nagyon pozitív, melegszívű családban nőttem fel és az ősök is egyszerű tisztasággal bírtak. Ez fontos a zenei értékrendben. Még egyet emelnék ki, amikor tizenhat évesen találkoztam Molnár Ákos szaxofonossal, hiszen ekkor vált biztossá, hogy csak a zenével szeretnék foglalkozni. Ezeken kívül is biztos voltak fontos állomások, de előrefele nézek folyamatosan, a jelen pillanatban vagyok, itt próbálom a legteljesebbet létrehozni. Arra törekszem, hogy holnap valami tisztát teremtsek. Hogy mi lesz holnapután, egy másik kérdés, kicsit így vagyok a múlttal is.

PRAE.HU: Hogyan találtad meg a hangszeredet? Hogy jött a szaxofon?

Az életemben a legtöbb dolog szerelem alapú. A rádióban hallottam a trombitát, amibe beleszerelmesedtem, egyfolytában a trombitáról beszéltem. Aztán tizenhárom éves koromban megmondták nekem, hogy az a szaxofon, amit én trombitának gondolok. Engem kifejezetten ez a hangszer érdekelt, nem maga a zene, hanem a szaxofonozás.

PRAE.HU: Milyen zenei képzésben részesültél? Tizenhat évesen elhatároztad, hogy zenész leszel és innen egyenes út vezetett a Zeneakadémia felé?

A zeneiskola nekem mindig elérhetetlennek tűnt: mi voltunk a pórnép az általános iskolában, a zeneiskolások pedig a kiválasztottak. Kicsit ódzkodtam tőle, de elmentem felvételizni, és bekerültem egy állami zeneiskolába. Ott tanultam, mindeközben építészeti középiskolába jártam. Magánutakon tanultam jazzt is, így vettek fel tizenkilenc-húszévesen a Zeneakadémia jazz tanszakára. Miután ezt elvégeztem, kezdődött az igazi tanulási folyamat, mert nem kellett reggel nyolcra filozófia órára bejárni, hanem az ember gyakorolhatott egész nap. Ösztöndíjakat kaptam a világ különböző pontjaira: New Yorkban töltöttem pár hónapot, majd New Orleansban, ami a jazz anyabölcsője. Ezek a tapasztalatok nagyon fontosak voltak a zenei fejlődésemben, mert a zenével való kapcsolódást csak személyesen tudom elképzelni, tehát akusztikus fülhallás alapján. Ami a lemezeken van és amit az iskolában tanul az ember, az egy dolog, de a mesterekkel való közvetlen kapcsolódás a legfontosabb. Erre volt nagyon sok lehetőségem: velük tanulhattam, aztán később játszhattam is, és lemezeket is készíthettem olyan vezető zenészekkel, akik gyakorlatilag ennek a századnak a legmodernebb jazzét játsszák és olyan hagyományvonalnak a hordozói, ami egészen a hatvanas évekig, a legtisztább lelkiségű jazzig nyúlik vissza. Egy kicsit bekapcsolódhattam a lelki töltetű, improvizatív jazzgyártásba.

PRAE.HU: Fontosnak tartod az intézményes képzést jazz zenészként vagy lehet érvényesülni anélkül is?

Minden megoldás működhet. Nagyon fontos az intézményes jazzoktatás és tanulás is, de senkit sem lehet egy iskolában, egy tanárral megtanítani semmire. Nekünk kell felfedezni ezt a hihetetlenül mély kutat, a zene kútját, ez egy folyamatos tanulás. Nem szabad bíznunk diplomában, intézményben, mert még a legnagyobb jazziskolák sem tudják maximálisan átadni a szükséges információt. Ez kutatómunka, amit 20-30 évig és még tovább, saját magától, magából kiindulva kutat az ember.

PRAE.HU: Van különbség a jazz és a klasszikus zene oktatása között?

Azt gondolom, minden tudás összetett, mindegy, hogy az ember természettudományokkal, matematikával vagy főzéssel foglalkozik, nem lehet egy iskolában megszerezni a szükséges tudást. A komplex tudás olyan, mint egy nagyon sok elemből álló puzzle, amelynek darabjai különböző kezekben vannak, különböző helyeken, és ezt nekünk kell egyénileg összegyűjteni, hogy aztán a végén egy teljes képet kapjunk.

PRAE.HU: Kit tartasz egyébként meghatározó mesterednek, hogyha már a mestereket említetted?

A jazzben a legmeghatározóbb számomra Charlie Parker öröksége és John Coltrane szellemi hagyománya. Ez természetesen nagy irányvonalakként értelmezendők. Rengeteg mester van, akiket nem is tudnék felsorolni, körülöttünk is. Próbálok nyitott szemmel és füllel járni és meghallani azokat a tanításokat, amik rám tartoznak. Mindenkitől nagyon sokat lehet tanulni.

PRAE.HU: Rendszeresen koncertezel Európában és az Egyesült Államokban különböző formációk tagjaként. Hogyan találtad meg ezeket az utakat, a korábban említett külföldi ösztöndíjak nagy szerepet játszottak ebben?

Egyáltalán nem, az ösztöndíjakból nem lett később kollaboráció. Azt hiszem, hogy szerencsés ember vagyok, mert kíváncsi a természetem és úgy érzem, hogy ha az ember egy jó szellemi útra tér, ha tisztelettel van a mesterek iránt és az igaz és tiszta dolgok felé próbál haladni, akkor megkapja valami fenti segítséggel ezeket a lehetőségeket. Nekem nagyon korán jött, hogy a BMC Records mellém állt, és szeretett volna egy lemezt készíteni velem és Hamid Drake-kel, aki korunk egyik legnagyobb zenésze. Őt megnevezném az egyik legmeghatározóbb személyes mesteremként.

Néha népmesei elemek jelennek meg az életemben és teljesen váratlan pillanatokban jönnek lehetőségek. Most is éppen Lengyelországban vagyok, nagyon sokat szoktam itt játszani. Van egy mester trombitás barátom, Piotr Wojtasik, akinek a zenekarában tíz éve játszom. Ez egy lengyel-amerikai zenekar. Vele például úgy találkoztam, hogy egy fesztiválon egymás után játszottunk, öt percet hallott a koncertemből, utána neki kellett kimenni a színpadra, a lépcsőn elmentünk egymás mellett, és azt mondta: “Figyelj, Viktor, nem ismerjük egymást, mindegy, légy szíves hagyd ott a névjegykártyádat az öltözőben, mert te leszel majd az új kvartettemben a szaxofonos. Csodálatos, amit csinálsz, veled akarok játszani. Most nincs több időm, bocs, megyek fújni.” Ebből aztán egy nagyon szoros zenei és emberi kapcsolat született. Ez egy egész életre szóló dolog, ami nekem egy nagy tanulási folyamat is, mert egy egészen más generációs mester trombitásról van szó, és az ő zenei családjába nagyon sok amerikai világklasszis zenész tartozik, akikkel van szerencsém játszani.

PRAE.HU: Szóval akkor mondhatjuk, hogy egy fesztiválmeghívás is lehet a külföldi érvényesülés kulcsa?

Lehet, lehet ez is. Volt, aki a lemezem alapján talált meg, volt, aki az interneten látott, volt, akivel teljesen más, nem zenei közegben találkoztunk. Nem tudok alapszabályokat lefektetni.

Hodek Dávid barátom, aki lassan világsztár lesz, Amerikában rengetegen ismerik, mondott egy nagyon érdekes mondatot egy interjúban: nagyon sok zenészt a YouTube-on, Facebookon, Instagramon, a különböző online felületeken érnek el, és sokan bíznak ebben, hogy ha jó a marketing, akkor annak majd lesz eredménye. Pedig nem így van, csak a tiszta zenének lesz eredménye. Bármennyi pénzt tesznek egy nem elég tehetséges ember karrierjének az építésébe, csak a zene az, ami kontinenseken át tud ívelni és megélhetést tud biztosítani. Dávid egyébként csodagyerek, tizenegy éves kora óta játszom vele, tizenhárom éves kora óta a zenekarom dobosa, kisöccse pedig, Áron, aki most tízéves, a nemrégi Müpás koncertemen basszusgitározott.

PRAE.HU: Egy interjúdban kétféle zenét különböztettél meg egymástól, ha jól emlékszem, ez volt a hazug és az igaz...

Szívből jövő. Ezt úgy is értettem, hogy teljesen mindegy, milyen stílusú, bonyolultságú a muzsika. Én a rajongója vagyok bármilyen olyan zenésznek, aki bármilyen szinten is áll, de a szívéből játszik és valamilyen magasabb célja van a zenével. A zene egy szent jármű a transzcendens felé. Aki nem szívből jövő, hanem hazug zenét játszik profit teremtése érdekében, az nagy tiszteletlenséget követ el a zene szentsége ellen. Azt gondolom, hogy a közönség is azért tud rajongani a marketing által előtérbe kerülő zenészek iránt, mert nagyon gyenge szinten állunk az átlagember zenei képzésével. Az oktatás nagyon fontos, és talán azért is tud működni minden kommersz dolog, mert az emberek nem tudják eldönteni, hogy mi a rossz és mi a jó. Addig nem tudják eldönteni, amíg egy igazi lélekteljes produkciót nem hallanak, mert rögtön meg tudják állapítani, hogy itt egész másról van szó, csak sokszor nem jut el hozzájuk az igazi zene. De én nagyon bízom az emberekben, reményharcos vagyok. Ahogy Weöres Sándor mondja egyik írásában: “Ne adj fel semmit, mert amit feladtál, abban elszáradtál.” Én ezt nagyon tartom, hogy semmi sincs soha későn, és bármikor meg lehet fordulni, meg lehet változni. Ezt a saját pályámon is látom. Rengeteg emberrel találkozom, akik elmondják, mennyit jelentett nekik egy-egy koncert, mert eddig semmit sem tudtak a jazzről. Nagyon fontos, hogy az emberek találkozzanak igényesebb dolgokkal is.

PRAE.HU: Ezek szerint a Könnyen érthető jazz Tóth Viktorral saját kezdeményezés volt, és éppen ez a célja?

Abszolút az én kezdeményezésem, és ez a célja, igen. Már huszonkilenc éve azt kutatom, hogy mi a különbség az igazi mesterek és az én zeném között: az ő zenéjük miért fényesebb, miért teltebb, hogyan vált ki az emberből érzelmeket. Próbálom ellesni, beleépíteni a mindennapjaimba és egy ideje workshopokat szervezek fiataloknak, ez volt a következő lépés. Azokra az apróságokra próbálom felhívni a figyelmet, amit az általános zenei oktatás elhagy. A szakmai dolgok csak egy szegmense az egésznek. A szakmai rész egy zenésznek olyan, mint a hozzávalók egy szakácsnak: az arány, a minőség és az együtthatás a lényeges. Pár éve úgy gondoltam, hogy kellene a laikus közönségnek is segíteni picit, hogy többet értsenek a zenéből, ezáltal boldogabbak legyenek. A nem értés a legnagyobb probléma, és ezen próbálok segíteni a Könnyen érthető jazz előadás kapcsán is.

PRAE.HU: Így lettél akaratlanul tanár?

Nem mondom, hogy tanár vagyok. Tanuló vagyok, aki azokról a dolgokról mesél, amiket tanul.

PRAE.HU: Mit tartasz sikernek? Fontos-e ez számodra?

A célom mindig is az volt, hogy egy olyan hangot tudjak fújni, amivel meg tudok nyitni embereket, és talán a gondolataikat el tudom repíteni egy másik galaxisba, egy emelkedett állapotba, amiben én is vagyok, amikor játszom. Ilyenkor ki tudunk lépni a hétköznapokból és egy harmonikus magasabb rezgésbe tudunk kerülni.

A napokban felhívott egy nagyon ismert zenész és pontosan ezt mondta a kritikájában: azt érezte, amikor játszottam, hogy az egyszerre volt múlt, jelen és jövő, hogy az jóval több volt, mint egy hang. Talán ez a siker, hogyha egy ember vagy még esetleg tíz azt hallotta, amit szeretnék, hogy halljon.

PRAE.HU: Mik a terveid a jövőre nézve?

A konkrét tervem az, hogy ezen az úton tovább tudjak haladni. Olyat szeretnék alkotni, ami csak ebben a pillanatban létezik, valami nagyon tiszta, csillogó és valami magasabb valakivel van kapcsolatban. A célom az, hogy emlékeztessem az embereket arra, hogy szabadok és hogy lehetnek boldogok, sőt, nincs más választásunk, mint hogy megtaláljuk, hogy hogyan legyünk boldogok. Visszatérő gondolatom, hogy ha én boldog vagyok, akkor tudok neked is boldogságot adni és tudok tanulni, fejleszteni magamat. Hogyha depressziós és negatív vagyok, akkor neked is negatívat tudok adni, és az egészen csak veszítünk. Hiszem azt, hogy csak a felfogásunk kérdése, hogy mi történik velünk és hova tartunk.

Fotó: Przemek Krawczynski

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Tóth Viktor tapasztalata, miszerint csak a tiszta zenének lesz eredménye. Bármennyi pénzt tesznek egy nem elég tehetséges ember karrierjének az építésébe, csak a zene az, ami kontinenseken át tud ívelni és megélhetést tud biztosítani.