PRAE.HU: Fuchs Benjámin underground rapper találó választás volt a megalkuvásra nem hajlandó punkrocker Frank szerepére. Már a rövidfilmjeidben is gyakran láthattunk amatőröket. Miért döntöttél amellett, hogy ez alkalommal sem profi színészt kérsz fel a főszerepre?

Nagyon foglalkoztat dokumentumfilm és játékfilm kapcsolata. Úgy érzem, a dokumentumfilm nagyobb erővel képes átadni üzenetét a nézőnek, abból kifolyólag, hogy amit a vásznon látunk, az közvetlen kapcsolatban van a valósággal. A játékfilmek ezzel szemben elemeltségük, kitaláltságuk vagy illusztrativitásuk miatt gyakran távolságot tartanak a nézővel. Azt keresem a filmjeimben, miképpen lehet fuzionálni a dokumentumfilm erejét a fikciós történetmeséléssel. Emiatt használtam nagyon sokszor a korábbi filmjeimben is olyan helyzeteket, amelyek valójában megtörténnek. A menekültválság alatt forgattam például egy rövidfilmet (Dialogue, 2016 – a szerk.), amelyben bevittem a szereplőimet egy valódi menekülttáborba, ezáltal olyan szituációkat és világot teremtettem, amelyeket soha nem tudtam volna, ha hagyományos keretek között készítem el a filmet.

Ennek a dokumentarista hozzáállásnak, hogy valódi emberek jelennek meg, van egy másik dramaturgiai sajátossága is, mégpedig az, hogy minden ember arcán ott ül a saját, valódi, autentikus története. Ezt az arcot és belső energiát kerestem a főszereplőmben is. Fuchs Benjáminnak a saját élete, karaktere és története annyira hasonlít a főszereplő történetéhez, hogy Benjámint gyakorlatilag dokumentumfilmesként vettük föl megannyi jelenetben. Nem hagyományos értelemben vett szereplést látunk, hanem egy olyan embert, aki megengedi, hogy az intimszférájába belépjen a néző.

PRAE.HU: Ezek szerint az alakítása teljesen intuitív?

Benjámin alakítása teljesen intuitív volt – emiatt talán más szerep eljátszására nem is lenne alkalmas. Számára ez a szerep teljes mértékben autentikus, hiszen ő a valóságban is underground zenész, aki gyűlöli a mainstreamet. Egy ízben a forgatókönyv kapcsán megkérdezte tőlem, honnan tudtam róla ennyi mindent, ami itt le van írva. Benjámin a saját, valódi utazását jeleníti meg a vásznon, annyi különbséggel, hogy eljátssza nekünk azt is: 30–40 évvel korábban járunk.

PRAE.HU: Ebben a szemléletben nem a hetvenes évek fikciós-dokumentarista filmejit, a Budapesti Iskolát követed?

Izgalmasnak tartom azt a filmnyelvet, amellyel a Budapesti Iskola filmjeiben találkozhatunk. Emiatt adta magát egyébként a fekete-fehér 16 mm-es filmforma is. (A filmet a hagyományos plázamozikban színesben vetítik, art mozikban azonban a szerzői, fekete-fehér változatot is meg lehet nézni – a szerk.)

PRAE.HU: Az elmegyógyintézetben játszódó jelenetekben valódi betegeket is látunk?

(…) Ki tudja?

PRAE.HU: A cselekmény a nyolcvanas évek elnyomását mutatja be, ugyanakkor történetmesélésed univerzális, a szabadságkeresés általános, kortól független harcát ábrázolja. Elválasztható-e a két téma egymástól?

A filmemben a mítoszkeresés útját követem. A mítoszokban, akár a bibliai történetekre, akár az ókori görög mítoszokra gondolunk, megtalálható a sűrített tudás. Ezek nem önmagukban álló történetek, hanem ideáltipikus mondandók a létezés valamely igazságáról. Hogy egy példát mondjak, a Trójából hazatérő Odüsszeusz esetében sem az a lényeges, hogy a hős honnan érkezik haza, és mi a történetének a kontextusa. Sokkal fontosabb az a motívum, hogy egy háborús veterán PTSD-s bolyongását követhetjük (post-traumatic stress disorder, azaz poszttraumás stressz-zavar – a szerk.), akit a gyilkolás és a halál kataklizmája miatt trauma ért, és most nem talál haza. Én is erre a szintre szerettem volna leradírozni a történetemet: minden olyan dolgot, ami kifejezetten korspecifikus, elveszíteni, és csak a szabad hang, az identitás, az elnyomás kérdésköréhez illeszteni a cselekményt és karakterfejlődést. E tekintetben teljesen mindegy, Budapesten, Moszkvában vagy Pekingben járunk, illetve szinte az is, melyik korszakban vagyunk.

PRAE.HU: Mégsem lehet véletlen, hogy éppen a punk szubkultúrán keresztül ábrázolod elnyomás és elnyomók harcát, hiszen a punkzene mindig a fennálló hatalmi rendszerrel szemben fogalmazta meg az identitását.

A punk elképesztően önazonos és megalkuvás nélküli kultúra, ami az önálló identitás végsőkig való elviteléről szól. Nagyon tisztelem, amikor valaki a saját identitásában ennyire elmegy a dolgok végéig. A punk a kiszorított, megtűrt, perifériára tolt fiatalok büszke, saját, önidentikus valósága. Az elnyomó rendszerben mindig az elnyomók és az ilyen típusú fiatalok között van a legnagyobb feszültség, s ezért ez hozza a legerősebb drámai feszültséget is. Én éppen ezt a feszültséget kerestem.

PRAE.HU: Mennyire volt referencia a hasonló témát bemutató Rocktérítő, amelynek főszereplője, Pajor Tamás szintén kap egy rövid szerepet a filmedben?

Őszintén, éppen a Rocktérítő kevésbé volt rám hatással. Ahogy mondtam, engem inkább a mitologikus, drámai téma érdekelt, nem a korszak életre hívása, vagy a Rocktérítőben megismert motívumok. A közeg ellenére az Eltörölni Frankot nem zenés film, nem zenei film, tematikáját tekintve is távol áll mindettől. A film egy olyan emberről szól, akinek mindennél fontosabb a saját hangja és saját identitása. Leginkább az érdekelt, hogy egy ilyen ember miképp ütközik egy mindent elnyomni akaró rendszerrel.

PRAE.HU: Radikális a film képi világa. Nincsenek totálplánok, minden kép a főszereplő arcközeliét mutatja, az ő nézőpontját követi szorosan. Mi motiválta ezt a kifejezetten szélsőséges formát?

Nemcsak a jelenetekben keresem meg a drámát, az erős dramaturgiát, hanem a főszereplő reakcióiban is. Egy másfél órás portrét készítettem. A portré az arc rezdüléseit, a tekintetet, a reakciókat ábrázolja. Egy 17. századi németalföldi festő portréja is azért annyira lebilincselő, mert megjelenik az arcban az életút és a karakter. Rembrandt portréit nézve ki tudom találni, ki lehetett az ember, mire gondolhatott, mert tekintetében tükröződik élete története. Benjámin ugyanígy expresszív tekintettel és jelenléttel rendelkező figura. Dobos Tamás operatőr munkája (aki Nagy Dénes szintén most a mozikban futó Természetes fény című filmjének is az operatőre – a szerk.) pedig ezt nagy erővel meg is tudta örökíteni. Miután megvolt a főszereplőnk, rögtön tudtuk, hogy ezt a budapesti iskolás, arcközeliket használó, a tekintetekre és portrékra irányuló filmnyelvet fogjuk használni.

PRAE.HU: A zenei és hanghatások hasonlóan fontosak. Néha mintha árulkodóbbak lennének, mint a képek.

Kevert technikát használtunk, mindig felvettük élőben a dalokat a történés pillanatában, hogy az akusztika és belső tér hitelesen meg tudjon szólalni. A teret nemcsak a látással ismerjük meg, hanem a visszaverődő hangok, a távolból beszűrődő zajok által is. Rendkívül fontos, hogy erőteljesen és hitelesen meg tudjuk teremteni a hang- és zörejhatásokat a filmben, különösen a koncertjelenetekben, mert így tud eleven és hatásos élménnyé válni. Azt gondolom, nagyon jó eredményt sikerült elérnünk, mindez Zányi Tamás fantasztikus munkáját dicséri, akivel utólag is rengeteget dolgoztunk a film hangján.

Az Eltörölni Frankot a Mozinet forgalmazásában látható a mozikban. Megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott. Benke Attila kritikája a filmről a prae.hu portálon itt olvasható: A Kádár-rendszer punk Krisztusa

A portréfotók a rendezőről Bach Máté munkái

A jelenetképeket köszönjük az Otherside Storiesnak