Finta László, a Nyitott Műhely örökös házigazdája azzal a tréfás kommenttel vezette fel az estet, hogy ő maga sem tudja, képzőművészeti, fotós, vagy esetleg filmes beszélgetést fogunk-e ma hallani. Ez a gondolat a szerzők regényeiben található motívumokra utalt: a Tövismozaik, Tamás Zsuzsa regénye szorosan kapcsolódik a képzőművészethez, Szaniszló Judit könyvében, a Leli életében a fotók kapnak fontos szerepet, Bakos Gyöngyi Nyolcszáz utca gyalog című regényének pedig egy filmkritikus a főszereplője. A szerzők ezekhez a műfajokhoz való viszonyának a kibeszélése tehát magas labdaként kínálta magát a Nagy Hilda által vezetett beszélgetéshez, még ha nem is ez lett az első aznap este.

A Magvető Kiadó tudatos döntésének eredményeképpen három női szerző alkotása került közös promócióba.Tamás Zsuzsa ezt a tényt már azelőtt szóba hozta, mielőtt a beszélgetés vezetője rákérdezhetett volna. Ennek kapcsán azt is jelezte, hogy érzi a beskatulyázás veszélyét, tőle hangzott el kvázi védekezésképpen az ezen írás címéül szolgáló mondat is. Az ugyanakkor mindenképpen a közös promóció eredménye, hogy a nagyjából egy évet csúszó – és a körülmények okán a megjelenéskor külön-külön online alkalmakkal helyettesített  – közös bemutató idejére a szerzők már barátként is hivatkozhattak egymásra. Ráadásul Bakos Gyöngyi felvetése nyomán nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a lehetőséget sem, hogy a kiadó sokkal inkább tartalmi szempontok alapján kapcsolta össze a három szerzőt, ahogyan azt pár évvel korábban Horváth Viktor, Potozky László és Totth Benedek esetében regényeik háborús tematikája mentén tette.

Felolvasás következett. Az elhangzott szövegeket Nagy Hilda választotta ki, demonstrálandó, miért is érdemes elkerülni a női szerzőség mentén történő beskatulyázást. A szövegek között felbukkanó hasonlóságokat elsősorban valóban nem a női, sokkal inkább a családtematika jelentette, noha ezt a szempontot a beszélgetés mind a felolvasás előtt, mind pedig utána mellőzte. Szintén Nagy felvetésére szóba került ugyanakkor a főszereplőknek a különböző művészetekhez való szorosabb viszonya. Szaniszló Judit szerint a Leli élete egyértelműen a nyelv kudarcáról szól, talán ebből fakadóan is született meg a regény szobrászkodó édesanya-figurája, Bakos Gyöngyi pedig a Nyolcszáz utca gyalog fejezetcímeinek eredeteként Ingmar Bergman filmjeit említette. Tamás Zsuzsa szereplője performanszainak a nyelv-értékéről mesélt, emellett köszönetet mondott a közönség soraiban is jelen lévő Szabó Attilának, akivel a regény elkészülte közben végig konzultált az abban előforduló képzőművészeti alkotásokról, hogy azok valóban jelentéses művek legyenek. Állítása szerint talán ez a folyamat volt a könyv megírása közben számára a legkedvesebb, mert több felmerülő ötlet közül tudott válogatni, az így létrejött alkotásokat pedig egy kicsit a magáénak is érzi. Ugyanakkor tiltakozott az ellen a kritikai olvasat ellen, amelyik a könyvben feltűnő művek kapcsán az alkotás folyamatát terápiaként fogja fel, akár a szerző, akár a főszereplő részéről.

A beszélgetés viszonylag hirtelen lezárását követően a jelenlévők megtapasztalhatták az alkotás gasztronómiai dimenzióit is, a szerzők ugyanis sós és édes süteménnyel is készültek az estére. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a közönségben kialakultak kisebb beszélgetőkörök, és persze a dedikálás sem maradt el.

Borítókép: Orlovits Adrienn

Fotó a szövegben: Harag Anita