PRAE.HU: Mit takar a kulturális menedzsment fogalma?

Én egész pontosan kulturális projektmenedzser vagyok, ez azt jelenti, hogy részt veszek a kreatív koncepció kialakításában, majd a szervezésben és a lebonyolításban is. Nem mondom meg, milyen darabokat játsszanak el a művészek, arra viszont jobban rálátok, hogy az adott program milyen közönséget és hogyan érhet el. Minden esetben közösen gondolkodom a művészekkel, illetve szorosan együttműködöm az adott projekt vagy fesztivál művészeti vezetőjével; az a lényeg, hogy optimálisan kiegészítsük egymást a projekt résztvevőivel. Alapvetően az a dolgom, hogy a projekt szálait másként, teljesebben átlássam és összefogjam, miközben a művészek a tartalom létrehozására koncentrálnak, ugyanakkor persze tudnom kell kommunikálni feléjük a felmerülő kérdéseket és megoldásokat. Szerintem akkor igazán jó egy projekt, ha a művész jól érzi magát benne, mégis tágul egy kicsit az addigi komfortzónája.

PRAE.HU: Hogyan tudod felmérni, hogy az adott projekt milyen közönségre számíthat?

Egyrészt sok helyen dolgoztam: voltam már a MÜPA nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa, a Zeneakadémia rendezvényszervezési vezetője, a Kórusok Éjszakája alapító menedzsere, míg jelenleg az Ördögkatlan Fesztivál kamarazenei kurátora, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál igazgatója, nem olyan régóta pedig a Magyar Zene Háza szakmai koordinációért felelős vezetője vagyok. Mindez sokféle tapasztalattal és művészeti-intézményi kapcsolat kiépülésével járt. Emellett rengeteg előadásra járok, heti 2-3 kulturális esemény mindig benne van a naptáramban, amire elmegyek, tehát közönségként is aktívan jelen vagyok a művészeti életben. Szeretek beszélgetni az emberekkel, ebből is kiderül, kit mi érdekel vagy inspirál. Az Ördögkatlan például alapvetően nem a klasszikus zene közönségét célozza meg, de most már tudom, mit találnak relevánsnak, mi motiválhatja őket arra, hogy eljöjjenek akár egy komolyzenei koncertre is.

Egyetemen, különféle kurzusokon azt szoktam tanítani, hogy amikor egy projekten dolgozunk, előbb ki kell találni, mi az, ami minket, a projekt létrehozóit lelkesít, azután pedig fel kell mérni, mire mutatkozik igény vagy érdeklődés. Ennek a kettőnek kéz a kézben kell haladnia a megvalósítás során. A sikeres projekt titka, hogy a létrehozók, a résztvevők és a közönség is inspirációt nyerjen belőle.

PRAE.HU: Mi az, amit jól csinálunk Magyarországon, és mi az, amiben viszont külföldi gyakorlatokról kellene példát vennünk?

Nagyon eredeti ötletek merülnek fel a művészek részéről, kreatív elképzelések terén egyáltalán nincs elmaradásunk más országokhoz képest. Az viszont feladat lenne, hogy tágítsuk a közönség látókörét. Az érdeklődést célzottan progresszív irányba kellene terelni itthon, hogy sokkal többen és nagyobb mértékben legyenek fogékonyak a kortárs zenére.

Az is probléma, hogy a hazai oktatásban nagyon kevés a kulturálismenedzser-képzés. Sokféle kurzus indul itt-ott, de többségük esetében jobban fel kellene mérni, pontosan minek van igazán haszna és mire van kereslet, mert némelyik képzés egy idő után elhal. A legjobb talán a MOME Design- és művészetmenedzsment MA képzése, amely több éve stabilan működik. Viszont ebben sem mindegy, hogy melyik országhoz viszonyítjuk magunkat: Ausztriában például szintén nem fényes a helyzet. Hollandiában és Angliában tudok nagyon jó képzésekről. Rendkívül nehéz területről beszélünk, ahol esettanulmányok elemzésén keresztül kell gyakorlati ismereteket átadni. A CEU-n nemcsak példákat nézünk meg, hanem a kulturális projektmenedzsment kurzus végén a diákoknak végig is kell küzdeniük magukat azon a folyamaton, amely az alapötlet megszületésétől a tapsig tart – legyen szó akár a számi kultúráról, a ghánai öltözködés szimbólumrendszeréről vagy az iszlám örökség bemutatásáról Budapesten és Bécsben.

PRAE.HU: Mennyire van ma benne a köztudatban a művészeti menedzsment jelentősége?

Egyre inkább, ahogy a self-management is. A művészeknek muszáj megtanulniuk bizonyos művészeten kívüli kompetenciákat, mert nagyon kevesen lesznek közülük olyanok, akiket felkarol egy ügynökség és egyengeti a pályájukat. A menedzsment a sikeres karrier egyik kulcsa. Akadnak művészek, akik hihetetlen teljesítményt nyújtanak, mégsem válnak híressé, mert nem fordítanak erre gondot. És az ellenkezője is igaz: bizonyos művészek épphogy az átlag felett vagy átlagosan teljesítenek, mégis többen ismerik őket és több meghívást kapnak, mivel remekül tudják magukat menedzselni.

PRAE.HU: A művészek szívesen fogadják a segítségedet?

Nagyon! Rengeteg megkeresést kapok, akkor sem tudnék mindent elvállalni, ha napi 48 órában csak dolgoznék. Ha nem tudom végigvinni a projektet, le szoktam ülni a művészekkel néhány ötlet megvitatására, az is sokat számít. Művészi tartalmakat persze nem tudok létrehozni helyettük, de úgy tapasztalom, hogy kifejezetten szükségük van a nem-zenészekkel folytatott közös gondolkodásra, hiszen így más perspektívákat ismerhetnek meg.

PRAE.HU: Milyen változásokat, tendenciákat figyeltél meg a pályád során?

A közönség és a velük való kapcsolat is folyamatosan alakul. Szerintem buborékokban élünk, az Átlátszó Hang is egy színes és interaktív buborék; a 2014-es indulás óta egyre nagyobb érdeklődés övezi a fesztivált (az idei online nyitókoncert nézettsége meghaladta a 12.000 főt), tehát elmondhatjuk, hogy valószínűleg hozzájárultunk a budapesti közönség formálásához, fokozatos nyitásához.

Egyre fontosabb a különféle műfajok és művészeti ágak találkozása, illetve egyre nagyobb jelentőséget kapnak az ismeretterjesztő előadások és a művészekkel való közvetlen kapcsolatteremtés lehetőségei. Az Ördögkatlan esetében például gyakori, hogy a művészek nemcsak a fellépésük erejéig, hanem egész héten velünk maradnak, a családjukkal eljönnek a gyerekprogramokra, és bárki megismerkedhet velük. Ami a crossovert illeti, Hollandiában rengeteg ilyen típusú koncertet szerveznek, de ez sokszor sajnos a minőség rovására megy. Kevés az olyan projekt, ahol az ötlet és a művészeti megvalósítás is magas színvonalú; szerintem az Oranjewoud Festival azon kevesek egyike, amelyekről példát lehetne venni.

PRAE.HU: Sokszor halljuk, hogy a kortárs művészetnek, azon belül a zenének igen nehéz a helyzete. Szerinted ez miből fakad elsősorban, és mit lehet ellene tenni?

Úgy gondolom, a zeneszerzés-oktatás szintjén is sokkal többet kellene foglalkozni zeneszerző és közönség kapcsolatával. Komponáláskor vizsgálni kellene olyan kérdéseket, hogy az adott művel mit akar mondani a szerző, és hogyan szeretne kapcsolódni a közönségéhez. Sajnálatosan gyakran fordul elő, hogy a zeneszerzői inspiráció és zsenialitás megmutatkozik a darabban, csak éppen a kapcsolatteremtés hiányzik ‒ így nehéz bárkit is megszólítani... Az Átlátszó Hangon éppen ezért minden koncert előtt tartunk egy beavató workshopot, ahol interaktív módon mutatjuk meg a közönségnek, mi is történik az adott darabban.

PRAE.HU: Ez lenne a titka annak, hogy a kortárs zenét minél szélesebb körben elismertté és hallgatottá tegyük?

Részben igen. Ha ismeretterjesztő kontextusba helyezzük a műveket, az sokat segít a megértésben, befogadásban. Az is jó módszer, ha társművészetekkel ‒ vizuális művészetekkel, színházzal, irodalommal ‒ kapcsoljuk össze a zenét. Ebben az esetben is az a döntő tényező, hogy a közönségnek mi lehet releváns, és a zeneszerző hogyan tud ahhoz kötődni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a közönség mondja meg, mit és hogyan komponáljanak a szerzők, de teljesen kizárni a hallgatóságot és magunknak komponálni vagy előadni nem a legjobb megoldás. Bár évekig énekeltem és fuvoláztam, történelem-angol szakot végeztem és európai tanulmányokat, tehát nem vagyok zenész. Ez segítség: ha számomra nem jön át a szerzők és előadók üzenete, akkor biztosan el kell gondolkodnunk a művészekkel azon, hogyan segítsünk jobban, többet a laikus közönségnek.

Fotó: Posztós János

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Szálka Zsuzsanna tapasztalata, miszerint a művészeknek muszáj megtanulniuk bizonyos művészeten kívüli kompetenciákat, mert nagyon kevesen lesznek közülük olyanok, akiket felkarol egy ügynökség és egyengeti a pályájukat. Akadnak művészek, akik hihetetlen teljesítményt nyújtanak, mégsem válnak híressé, mert nem fordítanak erre gondot.