PRAE.HU: Mondhatjuk, hogy át kellett lépnetek néhány országhatárt ahhoz, hogy beleálljatok abba, amit mindig szerettek volna: a hip-hop zenei szcénába.

Optimist Prime: Mondhatjuk, de a helyzet ennél összetettebb. Tizenéves korom óta vonzz ez a műfaj, mindig erős késztetést éreztem arra, hogy a hallgatáson túl valami pluszt csináljak. Zenélgettem is kamasz koromban, otthon az olcsó mikrofonommal próbáltam felvenni ezt-azt. Később haveroknak csináltam mindenfélét, de azok végül mindig a kukában landoltak. Legyintettünk is, hogy szép volt. A környezetváltozás és a kinti lehetőségek kellettek ahhoz, hogy komolyan vegyem magam. Ettől klasszikus a történet: egy buliban kattant be, hogy jó lenne belevágni a saját projektbe. Danival régóta ismerjük egymást, ugyanabban a társaságban, közel ugyanakkor jött az ötlet: jó lenne beleállni. Korábban nem foglalkoztam zenével professzionális szinten, viszont autodidaktaként sokat tettem bele, Dani ezzel ellentétben régóta írt dalokat és most az ICMP London (The Institute of Contemporary Music Performance – a szerk.) tanulója.

Transibit: Először színházban foglalkoztam mélyebben dalszerzéssel, azóta különböző pedagógiai projektekben vettem részt alkotóként és egy videójátékhoz írtam zenét. Amikor két éve Londonba költöztem, jól ismertem Márkót, csütörtökönként összejöttünk a srácokkal zenélni, mindig csináltam egy bitet, ők építettek rá valamit, legközelebb megint új ötlettel jöttem és így tovább. Amikor pedig Márkó felkért, előtérbe került annak a lehetősége, hogy a színházi múltat összemossam a szerelem projekttel, az elektronikus zenével. Már az ötlet is izgalmas volt: egy újhullámos rap dramaturgiai elemekkel. Írtam egy alapot és elindult valami új. Most külön-külön projekteken dolgozunk, mégis folyamatosan együttműködünk.

PRAE.HU: A műfajnak még nincs neve, de már művelitek.

O.P.: Hangzatosan mondhatnám, hogy „psy-hop” és „rave-rap”, így szoktuk meghatározni magunk közt – de valójában egyik sem. Néha inkább ez, máskor inkább az, nem számít, melyik dal melyik vonalhoz húz jobban, melyikből merít nagyobbat, ameddig megfontolt eredetiségre törekszik. Így amellett, hogy a számok színes értelmezési lehetőségeket kínálnak, az egész mögött ott egy plusz üzenet, ami talán láthatatlan, de valójában ez mozgatja a bátor kísérletezést: csináld szabadon, hagyatkozz rá a jelenre és egyszerűen élvezd és szeresd. Ebben persze nincs semmi új. Az irányt ugyanakkor meghatározzák az engem inspiráló zenészek, mint az NKS, Bongor, Sör és Fű).

T.: A hip-hopnak egyre több vonulata egyre elterjedtebb, ezekben rengeteg potenciál van! Mégis nehéz jó minőségben újat alkotni, hiszen nincsenek viszonyítási pontok vagy csak nagyon szűkösek. Ezért fontos, hogy legyen egy erős alap, adott esetben a hip-hop, és abból kiindulva menjünk egy új irány felé, azt pedig tovább boncolgassuk, formáljuk addig, ameddig nem kapunk egy letisztult formát. Ez izgalmas határfeszegetés, amivel jó játszadozni.

PRAE.HU: Miben mások a kinti lehetőségek egy zenész számára?

O.P.: Kérdezhetném, hogy miben nem? (nevet) Sokkal több a profi stúdió, jobbak az anyagi feltételek, nyitottabbak az emberek. Jó példa erre az öcsém (Spanberger Máté), aki kint kezdett producerként működni, vele is elkezdtünk együtt dolgozni, a következő munkákban is nagy szerepe lesz, és ki tudja, ha nem jön ki, akkor nem az ő nevét írjuk a „producer” után.

PRAE.HU: Érdekes, hogy bár Angliában zenéltek, kizárólag magyar szöveggel dolgoztok, míg itthon ez fordítva áll, sok hazai előadó eleve angolul írja a szövegeket.

O.P.: Nem szeretnénk elhagyni a nyelvet. Aki a rap-et, hip-hop zenét vagy ezek ötvözetét ragadta meg, jobban teszi, ha marad a magyarnál. Az egyik leggazdagabb nyelven beszélünk, ha például angolul kezdenék szöveget írni, sokat veszítenék a szavak adta lehetőségekből. Tehát az értelmezés szintjén elsősorban az otthoni hallgatókat céloztam meg, ugyanakkor több kinti ismerősömnek is megmutattam a zenéinket, és bár nem tudták, miről szól a szöveg, az érzések szintjén átjött nekik. Persze nem mondom, hogy később nem fordítottam le, de ez nem változtat a tényen.

T.: Abszolút impulzusokból dolgozunk. Ameddig más dalszerzési munkáknál jellemzően a kész szövegre kell zenét írnom, addig Márkó sorokkal teli papír helyett motívumokat ad. Például kapok egy ilyen mondatot: ez most legyen spanyolos vagy éppen a japán zenei világhoz húzzon, és ennyi. Óriási szabadságot jelent, hogy határok nélkül írhatok, semmi korlát, semmi megfelelési tényező, csak kreatív alkotás.

PRAE.HU: Ezt most nevezzük művészetnek.

T.: Ráadásul ne felejtsük el, hogy így könnyebb a műfajok közti átjárhatóság. Ami működik, marad, ami izzadságszagú, megy.

O.P.: Engem lepett meg a legjobban, hogy Dani mennyire jól érti, mit szeretnék kihozni ezekből az imputokból. Ha mégis szöveget küldök, akkor is teljesen szabad, de mégis erős alapokra építkező dalt kapok mellé. Így jó kísérletezni, és valószínűleg ezt szeretik azok a srácok is, akik meghallgatják a zenénket. Sokan vagyunk, akik a ’90-es évek old school rap előadóin nőttünk fel és ma azért élünk – adott esetben – távol a családunktól, mert távolabb jobb lehetőségeket kapunk. Egyszerre szomorú és bizalomteljes, ezt sugallják a számaink is.

PRAE.HU: Második videóklip-premieretek (Kick a part UK) október 20-án volt, mire számíthatunk a jövőben?

O.P.: Hasonló klipekre biztosan, mögötte egy összetartó csapattal, akik szívességből álltak bele az eddigi projektbe (Hájas Máté, videó; Hollenbach Balázs, videó és kép; Spanberger Máté, producer). Kéthavonta tervezünk dal- és klippremiereket magyar nyelven, de nem csak magyarokhoz címezve, így szeretnénk haladni lépésről lépésre a kislemezig, ami a közeljövőben várható és az üzenetig, ami az új számban is átjön: hagyd a múltat, kár rágódni érte; felejtsd el a jövőt, még nem érdemes aggódni érte; helyette éld meg a jelent, ahol és amikor vagy.

Fotó: Hollenbach Balázs