Szekeres Nikoletta már felvezetőjében leszögezte, hogy őt sikerült a szerzőknek meggyőzniük arról, hogy a nyuca létezik, és elmondta, hogy szerinte fontos és hiánypótló kötet született, ami egyszerre mozog a tudományos és a szépirodalmi diskurzusban, összművészeti alkotásként működik, valamint komoly filológiai teljesítményt is mutat. Bár a trió tagjainak korábbi pályafutásából ítélve a közönség nagy része gyerekirodalmi alkotásra számított, a bestiárium szövegei leginkább felnőtteknek szólnak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a fiatalabb olvasók ne találnának köztük számukra is érdekes darabokat, hiszen a kötet valójában túl sokszínű ahhoz, hogy konkrét korcsoportot lehessen célközönségként megnevezni.

Az első kérdés az alapötlet megszületésére vonatkozott: Szekeres arra volt kíváncsi, hogy hogyan találtak rá az írók erre a csodalényre. Csepregi János azonnal pontosított: nem rátaláltak, hanem ráébredtek a nyucára, ami mindig is velünk volt, és velünk is lesz a jövőben. Kollár Árpád elmondta, hogy a könyv különböző szálainak és történeteinek a gyökere egy közös utazás volt, amikor néhány éve a vajdasági iskolákat járták hármasban. Dániel Andrásnak az idő tájt jelent meg A nyúlformájú kutya című kötete, Kollárnak pedig eszébe jutott erről egy történet, amit meg is osztott a társakkal: a nyolcvanas évek közepén a palicsi állatkertben, a gorillaketrectől balra egy kisgyerek állítólag látott két nyúl-macska keveréklényt. Ez annyira tetszett a többieknek, hogy, akkor még puszta szórakozásból, elkezdték kérdezgetni a járókelőket, hogy hallottak-e már a nyucáról. Később, amikor a könyv már a nyomdában volt, Dánielnek írt egy távoli ismerőse, és arról számolt be, hogy ő is látta a furcsa lényeket 1986-ban.

Az író elmondta, hogy nagyon különös érzés volt az, hogy egy fantomot, egy hiedelmet kezdtek el üldözni, ami egyszer csak valósággá vált: „kipiszkálták őt a fikcióból”.

A szerzők beszámoltak arról is, hogy természetesen rengetegen voltak, akik kételkedtek a nyuca létezésében, köztük egy kutató barátjuk, aki annyira képtelenségnek tartotta a témát, hogy nem is volt hajlandó róla tárgyalni. Emiatt azonban a trió még inkább úgy érezte, hogy érdemes a nyucával foglalkozni, így született meg végül a bestiárium.

Szekeres a továbbiakban a munkafolyamattal kapcsolatban kérdezte az írókat, és arra volt kíváncsi, hogy hogyan alakult ki a kötet struktúrája. Kollár elmesélte, hogy az írás Dániel e-mailjével kezdődött, amit Nyíregyházáról küldött nekik, és amiben beszámolt a nyírségi gyerekekről, a házőrző kakasokról, és arról, hogy arrafelé még a nyucáról is hallottak már az emberek. Kollár ezt a levelet kezdte el átírni, majd nyitott egy Drive-felületet hármójuk számára, és hamarosan Facebook-csoport is született az ötletek megosztására „Akik nyucává operáltatták magukat”-névvel. Csepregi szerint, bár eleinte játéknak indult az egész, hamar komolyra fordult, mert komoly irodalmi alkotások születtek, amikben tét és súly van.

Szekeres is hozzátette, hogy őt a szöveg több pontja mélyen megérintette, elmondása szerint „nem mindig egyszerű találkozás, amikor az ember ráébred a nyucára.”

Ennek ellenére abban mindannyian egyetértettek, hogy van a kötetben egy felszabadító játékosság, és persze rengeteg humor is. Ami a felépítést illeti, a bestiárium tematikus fejezetekből áll, például Nyuca a mítoszokban, Nyuca a költészetben, vagy éppen Nyuca a gasztronómiában. Dániel elmondta, hogy ez a felosztás csak akkor született meg, amikor elkezdték a szövegeket könyvvé alakítani, és ebben a folyamatban már a szerkesztő, Elekes Dóra is fontos szerepet töltött be.

Szekeres ezek után, még mindig a kompozíciónál maradva, elmondta, hogy szerinte az egyes részletek izgalmas játékok és hullámzások által kapcsolódnak össze, és arról kérdezte a szerzőket, hogy hogyan alakították egymás szövegeit.

Csepregi szerint ez könyv egyszerre volt tudatos szakmai munka, egymásra licitáló, játékos őrület és gyermeki megélés, amely során nemcsak egy mű, hanem egy felszabadító közös nyelv is született.

Kollár elmondta, hogy először a természettudományos szempontok voltak előtérben, aztán rájöttek, hogy a nyuca hiányzik az emberiség emlékezetéből, így elkezdték betölteni az üres helyeket, és minél több aspektuson keresztül gazdagítani a képet erről a csodalényről. A kérdés csupán annyi volt, hogy mi ad majd ívet a kötetnek. Ezt a hiányzó gerincet végül az érvényes szépirodalmi szövegek, a versek, a mesék, a legendák, a mítoszok adták meg. Dániel szerint a legnagyobb nehézséget a befejezés jelentette, hiszen egyre jobban izgatta őket, hogy visszaírják a nyucát a valóságba. Kollár szerint a munkafolyamat veszélyes játék is volt, mert szinte lehetetlen volt abbahagyni, annyira beépült a gondolkodásukba, a beszélgetéseikbe.

A könyvbemutató vége felé közeledve Szekeres köszöntötte a közönség soraiban helyet foglaló Nagy Norbertet, és a kötet általa készített illusztrációiról kérdezte a szerzőket. Mindannyian egyetértettek abban, hogy Nagy szinte negyedik szerzőként volt jelen a munkafolyamatban, ő volt a „bója a valósághoz”, és az ő koncepciójának köszönhetően sokat finomodott a könyv. Őt is „elkapta a nyuca, és beszippantotta ez az örvény”. Zárásként mindhárom író felolvasott egy részletet a bestiáriumból. Az operálj nyucává végleg című vers a pillanatról beszélt, ami „embertől a végső nyucáig vezet”, majd megtudhattuk, hogy milyen paraziták támadják meg a nyucát, végül pedig hallhattunk egy történetet is egy szultánról, akiről mindenki azt hitte, hogy „úgy hajlik majd, ahogy a szél kívánja”, végül azonban mégis rettegést ébresztett az emberekben.

A beszélgetés után természetesen sor került dedikálásra is, ami kicsit olyan volt, mint a kötet maga: szórakoztató, játékos és nem mindennapi. A szerzők különféle pózokat felvevő nyucákat kanyarítottak az aláírásuk mellé, és egymás bejegyzéseit kritizálták, miközben a gyerekeik hangosan nevettek körülöttük, hogy „Apa, már megint mindenféle hülyeségeket írsz!”, vagy éppen „Apa, rajzolj egy vérnyucát!”.

Képek: Facebook, NYUCA bestiárium

Rendezvényfotó: Bakó Sára