A Margó Fesztivál nagyszínpadán mutatták be Tóth Krisztina legújabb verseskötetét, a Bálnadalt. Szilágyi Zsófia első kérdése az volt, hogy egy könyv megszületése után mi a dolga a szerzőnek a versekkel. Azt hiszem, sokak számára egyszerű, mégis egyértelmű válasz érkezett: semmi, hiszen Tóth Krisztina szerint a szövegek a megjelenés után már maguktól kell, hogy működésbe lépjenek. Kitért arra is, hogy egyes versek valóban alkalmasabbak a felolvasásra, míg más szövegek privát befogadást igényelnek. Ezt követően Márfi Márk felolvasta a könyv Ahol, Húsz sor macskákkal, Sunday, valamint a Bálnadal című verseket, amik kijelölték a beszélgetés további témáit.

Továbbra is a versek és a kötet születése maradt a középpontban, de egyre inkább átalakult a fókusz. A szerző elmondta, hogy nem a marketing, hanem a következő anyag és az azzal való dolgozás követi egy adott könyv megjelenését. A Bálnadal ebből a szempontból egy korszak lezárultát is jelzi számára, minden ez után megírt versről úgy érzi, egy másik anyag része lesz.

Tóth kiemelte, hogy mindig hagyományos módon rendezi össze és formálja készülő köteteit, a Bálnadal esetében is így volt. A verseket begépeli, kinyomtatja, majd egymás mellé helyezi az otthoni szőnyegen, hogy egyben lássa a struktúrákat. Szilágyi Zsófia hozzátette, hogy a pontos szerkesztés, valamint az átláthatóság miatt is szereti tanítani Tóth Krisztina műveit.

A szerző egyre inkább beavatta a hallgatóságot a szövegek létrejöttének terébe. Elmondta, hogy a kötetben szereplő Terek ciklus összefüggésben van korábbi, Vonalkód című novelláskötetével. A Terek verseit Tóth Krisztina 2017-ben, Franciaországban kezdte írni. A Bálnadal ezen ciklusát azonban a sűrítés és a képkivágás technikája teszi izgalmassá, emiatt kezdte el a szerző megírni őket, hiszen a Vonalkód novellái más perspektívákat és módszereket igényeltek. Kiemelte, hogy azt tartja fontosnak ezekben a versekben, amit az elforduló objektívek megmutatnak.

A beszélgetés legizgalmasabb témája a Kínai utazás volt, amely egyszerre vonatkozik a kötet második ciklusának címére, valamint a szerző ázsiai tapasztalataira. Szilágyi Zsófia arról kérdezte Tóth Krisztinát, hogy miért érezte úgy az utazás után, hogy haiku formában kell írnia. Kulcsmondatként hangzott el, hogy a kulturális különbségek áthidalásához nem elég egyszerűen a haiku formáját használni, meg kell érteni, hogy milyen civilizációs-közösségi látásmód feszül mögötte. Ennek kapcsán elhangzott egy utalás az időről, ugyanis Kínában, ha korszakokról beszélnek, nem csupán évszámot, hanem dinasztiát említenek. A szerző fontosnak tartotta elmondani, hogy még így is csak egy szeletét értette meg ennek a gazdag világnak, de a haikuk által közelebb került a mondanivaló hiteles megformáláshoz.

Ezt követően Márfi Márk olvasott fel a Kínai utazás és a Terek ciklusokból. A beszélgetés végül visszatért ahhoz a témához, hogy mi a versek helye ma, és milyen sztereotípiák élnek még mindig arról, hogy általában milyen egy költő. A szerző mindezt úgy foglalta össze, hogy a hagyomány benne él a szövegekben, de mindez független attól, hogy a költő milyen életformát és munkát folytat. Hozzátette, hogy szerinte „nincs költőietlen alapanyag”, és ennek kapcsán megemlítette Tandori Dezső nevét is, akinek a Bálnadal nyitó, Völgyút című versét ajánlja. Szilágyi Zsófia szerint ugyan visszatértek a kiindulótémához, mégis mindez már egy új és másik beszélgetés alapanyaga lehetne, hogy hogyan válik megőrizhetővé a hagyomány, ami mégis változik, formálódik.

Fotó: Posztós János/Margó Irodalmi fesztivál