Tasnádi István két évvel ezelőtt kapott felkérést Tengely Gábor rendezőtől olyan témájú szövegkönyv megírására, ami a tizenévesek érdeklődésére tarthat számot. Héraklész története egy hónap alatt készült el, de a pandémia miatt előbb lett belőle könyv, mint színpadi mű. Nyelvezetének és Felvidéki Miklós illusztrációinak köszönhetően már a regény is nagyon jól idomul az adott korcsoport igényeihez. A Bábszínház előadása pedig megsokszorozza azokat a lehetőségeket, amelyek segítenek az antik érára irányítani a figyelmet és nyugtázni, hogy nem csupán korunk vívmánya a szuperhős. Ahogy az író a pár nappal korábbi könyvbemutatón mondta: ennek a történetnek „sok olyan szegmense van, ami alkalmas arra, hogy a mai gyerekek életére reflektáljon.”

Héraklész története sokszor sokféleképpen került már feldolgozásra, a Helló, Héraklész című könyv, illetve az előadás a születéstől a tizenkét próba teljesítéséig használja fel a mondát. Tasnádi azonban a kevésbé ismert féltestvérre, Iphiklészre irányítja a figyelmet, az ő szemszögén keresztül figyelhetjük meg a családon belüli viszályokat, vívódásokat. Testvérféltékenység, családon belüli kusza viszonyok, mozaikcsalád problémák – az új nézőpontnak köszönhetően teljesen más megvilágításba kerül a mítosz.

A tizenévesek ritmusához igazodó, rendkívül gyors tempót diktáló előadásban is van helye olyan rövid monológoknak, amikben lélektanilag is megnyilvánulhat egy-egy szereplő. Ezek a nyugvópontok teszik lehetővé, hogy újra száguldani tudjunk a tizenkét feladat végrehajtásával, ami természetesen nem maradhatott ki a történetből.

A rendező elmondta a könyvbemutatón, hogy szerette volna „kihasználni a tér minden adottságát, mindenféle skilljét.” Ennek érdekében a színpadon kívüli terek is alkalmazásra kerültek (díszlettervező: Zöldi Z Gergely): rendezői bal oldalon helyezkedik el egy irányítófülke, ami adott esetben gyroszos bódé, vagy éppen dj-pult, fölötte függ a már említett óriáskijelző, görög szövegfordítások, szelfik illetve online közvetítések megjelenítésére. A jobb oldalt a család balkonos otthona foglalja el, ahová lépcsőn lehet feljutni a színpadról. Frontálisan a díszlet fekete korinthoszi fémoszlopokból tevődik össze, amik tribünön sorakoznak, többféle világítási felületet biztosítva. Balra egy kis tisztás csappal, a jobb oldali járáson pedig a feladatokat Héra sugallatára kiosztó Eurüsztheusz vázatrónja közlekedik.

Ahogy haladunk előre a próbatételek teljesítésében, egyre szélesedik a színpadon lévő technikai lehetőségek kiaknázása. A süllyesztő és a zsinórpadlás segítségével a pokol jelenetben már teljesen más a színpadkép, mint ami azelőtt tárult elénk. Az előadás általában alulvilágított, ezáltal még inkább hangsúlyossá válik az, amit vagy akit a fejgép fényköre kísér (fénytervező: Szondi György). A szín közepén függő vásznon hol bárányfelhők úsznak, hol a wikipédia vonatkozó szócikke jelenik meg, vagy épp a számítógépes játékok mintájára követhetjük nyomon, hogy a feladatok elvégzésének melyik szakaszánál tart Héraklész. A próbatételek végén a felirat mindig ugyanaz: Hercules wins. 

A díszletben és a jelmezben (jelmez-és bábtervező: Michac Gábor) egyaránt a bronzkor és a mai éra ötvözete jelenik meg, rendkívül ízlésesen kombinálva. Megara platform topánja például manapság is beszerezhető a plázák üzleteiben, de emellett a hellenisztikus kor kothornoszát is idézi. Az ikertestvérek kék-fehér kombinációs szettjei szintén behozzák a görög asszociációt, akár csak a női ruhák military stílusjegyei. Minden apró részlet, az ékszerektől kezdve a hajviseleten keresztül a hímzett díszítésekig magában hordozza a kétpólusú korszakot. 

Michac Gábor a könyvbemutatón elmondta, az átlagosnál jóval nagyobb méretű bábok azt a célt szolgálják, hogy a gyerekek valósnak érezzék a próbatételek kihívásait, az életveszélyes szituációkat. A bábok rendkívüli színpompájukkal emelkednek ki az alapvetően kéket és fehéret felvonultató miliőből, és nemcsak méretben és formában, hanem mozgatás szempontjából is különböznek egymástól. A Kitharion-hegy nyája például bárányfejekkel megtoldott nagypárnanyáj, sokféle nyelvi-és bábtechnikai humorra adva lehetőséget. A nemeai oroszlánt heten mozgatják, pontosabban táncolják, hiszen a legtöbb bábszereplővel meg kell küzdenie a hősnek, ezeken a pontokon pedig táncszínházzá válik a bábművészet (mozgás: Fejes Kitty). A kerüneiai szarvas kerekeken gurul, míg a sztümphaloszi madarak botos bábok. Ami közös bennük, valamint az előadás teljes egészén tetten érhető, az a görögökre történő asszociációs lehetőségek láncolata, legyen az lantjáték, homoszexualitás, babérkoszorú vagy éppen Zorba dala (zene: Varga Vince), de minden a saját korunk vonatkozásában, humorral, játékosan tálalva a tizenéves közönség számára.

A kiegyensúlyozott, viszonylag egy stílusban játszó szereplőgárdából engem főként a négy fiatal színész, Podlovics Laura (Megara), Márkus Sándor (Eurüsztheusz), Szolár Tibor (Iphiklész), valamint Barna Zsombor (Héraklész) játéka nyűgözött le. Alakításukon, spontán reakcióikon egyaránt meglátszott, hogy ők állnak legközelebb a célközönséghez. Az az energiaszint, amivel Barna Zsombor végigtolta a címszerepet, azzal a legnagyobb energiaital-gyártó vállalat reklámarca is lehetne. A tegnap esti premieren Héraklésszal együtt ő is szuperhőssé vált. 

Képek: Éltető Anna, www.facebook.com/budapestbabszínhaz