Az utolsó Rácz Péter-féle fordítói szemináriumon a táborozók továbbra is Tömörkény István szövegét értelmezték, és mindenki beszámolhatott róla, hogy hogyan ismerkedett a mezőgazdaság világával a minél pontosabb fordítás érdekében. A lengyel Piotr például egy ismerősét faggatta azzal kapcsolatban, hogy hogy kell azt elképzelni, amikor az ökör „az egyik fülét előre, a másikat hátra csapja”. Péter néhány részletre külön kitért, és végigkérdezte a társaságot, hogy milyen megoldásokat találtak. A „föld illatával terhes vasekék” esetében például a török Billur a föld illatával egyesült vasekékről írt, Buda Gyuri német szövegében pedig a szag ráragadt az ekékre. Ebből is látszik, hogy csupán egy-egy szóválasztás is képes árnyalni, finomítani az értelmezést, pontosan ezért jár végtelenül aprólékos munkával egy jó műfordítás elkészítése.

A továbbiakban felmerültek még olyan kérdések, hogy érdemes-e átnevezni Ferkót, vagy hogy mit jelent pontosan, ha valaki „nem tiszta”, és milyen szóval lehetne ezt átadni egy másik nyelven. Sokat beszéltek a környezetről is, amely teret ad az elbeszélésnek. Néhányan képeket kerestek arról, hogy pontosan hogy néz ki egy majorudvar, és azt is be kellett vonni a gondolkodásba, hogy az egyes kultúrákban mennyiben más egy gazdaság felépítése. Fontos, hogy a fordító körültekintő legyen, hiszen a németben például a majorsághoz hasonló hangzású Meierei kimondottan tejgazdaságot jelent, egy ilyen tévedés pedig már problémákat okozhat a háttér pontos leképezésében. Egyértelmű volt, hogy ezzel a szöveggel még bőven kell foglalkozniuk a táborozóknak, mire eljutnak odáig, hogy saját nyelvükön is elvezethessék az olvasókat Ferkóhoz, a különös disznópásztorfiúhoz, akinek legnagyobb vágya, hogy lefesthesse a leáldozó napot.

A szeminárium végén sor került még Puskás Panni Cserben hagyás című szövegére, amin a fordítók ebédig dolgozhattak. Ezzel véget is értek Rácz Péter órái a hétre: csütörtöki kezdéssel Imreh András veszi át a terepet, és hoz újabb izgalmas feladatokat a táborozók számára.

Délután megérkezett Balogh Endre, a Prae Kiadó igazgatója egy nagy doboz könyvvel, hogy a táborozók ne csak hallgathassák a friss megjelenésekről szóló előadást, hanem kézbe is vehessék a köteteket, hátha kedvet kapnak valamelyik lefordításához. Endre elsőként beszélt kicsit a magyarországi könyvkiadás helyzetéről, majd a Prae főbb irányelveiről és célkitűzéseiről, végül pedig áttért a könyvekre. A bemutatott újdonságokból is kiderült, hogy bár a kiadó még „fejlődésben lévő szervezet”, valóban igyekszik széles spektrumon gondolkodni az irodalomról, és minél több műfajnak teret adni. Endre először a kultúrtörténeti irányt képviselő kötetekről beszélt, kiemelve P. Horváth Tamás Zsolnay-trilógiáját, majd a krimi műfaja következett, többek között Molnár T. Eszter Szabadesés című művének említésével. Endre szerint a zsánerműfajoknak is van helye a kiadónál és az irodalomban is, hiszen ezek az alkotások amellett, hogy szórakoztatóak, rengeteg filozófiai és társadalmi kérdést is képesek felvetni.

Természetesen a Prae Kiadó foglalkozik szépirodalommal is, ezzel kapcsolatban azt tartják a legfontosabbnak, hogy jó viszonyt ápoljanak az írókkal, és képesek legyenek nekik perspektívát nyújtani. Igyekeznek megtartani a több műfajban alkotó szerzőket: Nyerges Gábor Ádámnak jelent meg például mind regénye, mind verseskötete, a fentebb említett Molnár T. Eszter pedig a krimin kívül szépirodalmat is ír. A Teréz, vagy a test emlékezete műfordítói szempontból is izgalmas kihívást jelenthet, hiszen tartalmaz angol, illetve német betéteket is, melyek azért különlegesek, mert a főszereplő alakuló nyelvtudását tükrözik, kissé esetlenek, ezáltal idegenséget árasztanak. Endre a fontosabb regények közé sorolta még Mészöly Ágnes legújabb könyvét, a Márta evangéliumát, amiben a szerző egy távolról sem sztereotipikus női karaktert épít. Ez a mű szintén érdekes feladat lehetne a táborozóknak, hiszen a bibliai történetet feldolgozó részek klasszikus, a jelenben játszódó fejezetek pedig mai nyelven íródtak. Szóba került még előző napi vendégünk, Tallér Edina regénye is. Endre szerint a Lány a város felett olvasása közben a gazdagság és a szegénység, az elmagányosodás és a kiteljesedés feszültségére érdemes figyelni.

Az előadás végén kaphattunk egy kis ízelítőt a kiadó által megjelentetett külföldi alkotásokból, illetve a tudományos kötetekből is. A világirodalmi klasszikusok köréből Endre Chrétien de Troyes Lancelot-jának új kiadását emelte ki, a kortárs művek közül pedig például A ránk bízott kert című antológiát, mely Ökoköltészet – Világirodalmi antológia alcímen jelent meg fiatal magyar műfordítók közreműködésével. Ami a tudományos műveket illeti, Keserű József a fantáziavilágok építéséről szóló könyve, a Lehetnek sárkányaid is örvend az utóbbi időben a nagy népszerűségnek. Endre előadása után a táborozók egy része még ismerkedett a kötetekkel, a többiek pedig pihentek egy kicsit, hiszen vacsora után még folytatódtak a programok.

Este 8-ra Márton László érkezett hozzánk, akit Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus és esztéta kérdezett fordításairól és saját regényeiről. Aki ismeri Márton László munkásságát, tudja, hogy rengeteg nagy jelentőségű világirodalmi alkotás magyar szövegét köszönhetjük neki, többek között a Grimm-meséket, Brecht drámáit, a Faustot, és természetesen nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a „mesterhármast” sem: Gottfried von Strassburg Tristan és Isolda című verses regényét, Walther von der Vogelweide összes versét és A Nibelung-éneket. Bea elsőként erről a nagyfokú műfaji változatosságról, illetve a látszólag kimeríthetetlen fordítói ihletről kérdezte Lacit, aki szerint muszáj fordítani, ha másért nem is, hát azért, hogy ne legyen túl sok saját könyve.

Szerinte udvariatlanság egy írótól egy méternél hosszabb szakaszt elfoglalni egy könyvespolcon, ezért gyakorol ő maga is önfegyelmet.

A másik fontos előnye annak, ha egy író fordít is, hogy egyik típusú alkotással ki lehet pihenni a másikat. Így tett ő is az elmúlt időszakban, amikor nagyjából évente váltogatták egymást a saját kötetek és a fordítások. Előfordult az is, hogy a két terület találkozott egy ponton, a Két obeliszk esetében például Laci kíváncsi volt, tud-e németül regényt írni, így született meg a Die Überwindlichen című változat.

Bea következő kérdései a fordítandó művek kiválasztására vonatkoztak. Laci szerint az egyik legnagyobb siker, hogy mára ahhoz nyúlhat, amihez szeretne. Nem lett világhírű, nem lett vagyonos, de vannak ötletei, és van ereje, valamint lehetősége arra, hogy ezeket meg is valósíthassa. Elsősorban a német nyelvterületről választ, hiszen úgy alakult, hogy fiatalkora során az egykori német polgárság antikváriumokban hagyott könyvei jelentették számára az ablakot a világirodalomra, és indították el azon az úton, ami a „nagyok” fordításához vezetett.

Laci szerint egy erős fordítói koncepció jobb, mint egy gyenge, és egy valamilyen jobb, mint egy semmilyen. Az ő koncepciója a középkori szövegekkel kapcsolatban az, hogy modernné olvassa őket.

Ez nem azt jelenti, hogy átírja a műveket, hanem hogy kézen fogja az olvasót, végigvezeti a szövegen, és megmutatja neki, hogy milyen ma is aktuális jegyeket fedezhet fel benne. A Tristan és Isolda például tele van pszichológiával, olyan, mint egy középkori Flaubert, csupán annyiban kezdetleges, hogy a szerző akkor még nem tudott mit kezdeni az idő múlásával járó változásokkal, az öregedéssel. Ugyanez a helyzet A Nibelung-énekkel: ez a mű lehetne egy 13. századi Tolsztoj, a történelmi regény előzménye. Bár sokan népköltészeti alkotásként tartják számon, Laci szerint erős szerzői koncepció rejlik amögött, ahogy a cselekmény a mitológiából megérkezik a történelembe.

Bea természetesen a Walther-versekkel kapcsolatos kihívásokról is tett fel kérdéseket. Laci szerint nyelvileg ez bizonyult a legnehezebb feladatnak, hiszen a művek középfelnémetül íródtak. Ez problémát jelentett a korábbi fordítóknak is, hiába szerepeltek köztük olyan nevek, mint Babits Mihály, Radnóti Miklós, Illyés Gyula vagy Nemes Nagy Ágnes. Az ő munkájukat az is nehezítette, hogy csak az életmű néhány darabjával foglalkoztak, így nem láthatták azokat a kapcsolódásokat, összefüggéseket, amik az egész korpusz ismeretében felfedezhetőek, ez pedig termékeny talaja volt a félreértéseknek. Laci a fordítás után látta meg igazán, hogy a költő olyan tudatossággal alkalmazza az autofikciót, amire egészen a 18. század végéig nem látunk más példát. Izgalmas módon építi fel a lírai hőst, és azt is tematizálni tudja, amikor öregszik, és már nem képes szerelmi lírát művelni – párhuzamként Petri Györgyöt hozta fel a magyar költészetből.

A beszélgetés végén Laci friss, Bátor Csikó című drámakötetéből olvasott egy részletet. Nagy beleéléssel, gesztikulálva szólaltatta meg a szabadszájú kalandozó magyarok humoros mondatait. Másnap reggelig is elhallgattuk volna, azonban a részletnek sajnos vége lett, amikor Isten így szólt az emberhez: „Most elhagylak. Innen szép nyerni.”