A szeptember 19-i előadás egy új korszak kezdetét jelentette. Az Okuláré csapata állandó budapesti előadóhelyre lelt a Trafóban, így mostantól itt lesznek a kéthavonta megrendezett felolvasószínházi estjeik. Az Okuláré alapvető célja, hogy vidéki településekre is eljusson a sorozatuk, és ne Budapest-központú legyen. Így vidéki és külföldi helyszíneken egyaránt párhuzamosan előadják a kiválasztott drámákat, többek között Koppenhágában, Szabadkán és Tapolcán. Egy ilyen alkalommal három drámaíró szövegét olvassák fel, amelyek egyenként 15-20 percesek.

Az est házigazdáinak és a projekt létrehozóinak, Illyés Lénárdnak és Horváth Benjaminnak az volt a célja, hogy megismertessék a nézőkkel a projektet, felvázolják a jövőbeli terveket, bepillantást engedve a kezdetekbe is. Az egész azzal kezdődött, hogy 2015. április 7-én Illyés Lénárd felkérte Fekete Ádámot, hogy írjon egy egyfelvonásost. Ez lett A kupakgyáros című darab. A másik pedig éppen egy nagyon friss, néhány hónapja készült munka volt, Macher Máté Tavaszi neonzaj című szövege. Mintegy keretként jelent meg ez a két mű, melyek a METRO WORKS színházművészeti szabadiskola tagjainak előadásában voltak láthatók.

A kupakgyáros egy kétszereplős egyfelvonásosban az identitás témakörét dolgozza fel. Adott egy kupakgyáros, aki hiába szerzi meg munkájában a legjobb dolgozónak járó kitüntetéseket, mégsem emlékszik rá senki, még a saját anyja sem, pedig munkája annál fontosabb – állítja a szereplő. Az anya a piros és kék, kör és rombusz alakú gyógyszerek fogságába van zárva, elméje zavart, csak ezek tartják életben. Az emlékezés-felejtés témaköre, a magány, az, hogy a társadalom kiveti magából azt, aki nem elég erős, aki nem a látszatot képviseli mind egy, a mai korra reflektáló képet mutat. Ahol már kiüresednek az emberek, nincsenek emberi kapcsolatok, mindenki csak saját magával és a függőségével foglalkozik. Nem tudja magát meghatározni más emberek viszonylatában, csak magára van utalva. Az anya fél szembenézni a valósággal, azzal, hogy egyedül van. A fiú pedig hiába akar kitűnni egy olyan munkával, amit nemhogy értéktelennek tartanak, de észre sem vesznek. Ahogy el is hangzik a kupakgyárosról „az általános érdeklődés homlokterében állónak még a legjobb indulattal se mondható.” Nem értékelik a kétkezi munkát, ha az nem valami látványosat állít elő, csak a látszat és a csillogás számít, a gyakorlati haszon nem.

A második dráma, a Tavaszi neonzaj, témája a földrengés köré épült, valódi földrengés azonban nem jelenik meg a darabban. Mégis úgy érezzük közben magunkat, mintha csúszós, ingatag, kövekkel borított úton haladnánk, ahol egy fiatal lány, Lili elméje a földrengés megtestesítője. A főszereplő tinédzser lány gondolatainak kivetülése, lázadása a narráció ellen és fiatalos kajlasága nem más, mint egy ifjú elme kavalkádja, ahol a kődarabok bármikor betalálhatnak. „Budapesten földrengést csak mások észlelnek, én nem” kijelentésével ki is zárja a problémák tudatosításának lehetőségét, tovább áramolva a lázadó ifjúság által meghatározott térben. Lili önállónak, függetlennek tűnő magatartása, szemben infantilis viselkedésével, amolyan „légiparádéból megszökött kisrepülő” látszatát kelti, ahogy Macher Máté is írja a szövegben. Keresi önmagát, keresi identitását, de közben csak káoszt hagy maga után. „A padló nem ölel vissza” kijelentésből is a fiatal generáció reményvesztett, szeretetéhes állapota tűnik ki, ami a főszereplőt is jellemzi. Ilyenformán társadalomkritika is ez, egy olyan ember nézőpontjából, aki még fiatal és tapasztalatlan, de a jelen nehézségei már őt is érintik. 

A drámának két szereplője van: Lili és egy ítélkező narrátor, aki maga is a történet részévé válik, amolyan színház a színházban módon. Próbálja irányítani a főszereplőt, de az persze erősen ellenáll neki, mindig ellenkezőképp cselekszik, mint ahogy a narrátor javasolja. A fölrengésre csak egyetlen hanghatás épít erőteljesen a rendezésben, egy furcsa földöntúli háttérzaj, ami keretezi a történetet.

Ezen a két művön keresztül is megmutatkozik, hogy miért is fontos a fiatal drámaíró tehetségek támogatása. Enélkül ezek a kiemelkedő szerzők nem kapnának lehetőséget arra, hogy írásaik színpadra kerüljenek, és egy sokkal nehezebb utat kellene bejárniuk, hogy feljussanak a ranglétrán. Az Okuláré Projekt megmutatta ebben a két órában, hogy mit is tudnak ők nyújtani, ami mind a közönségnek egy új és felemelő élmény, mind a kultúra továbbvitelében egy nagyon fontos mérföldkő.

A következő, november 21-i felolvasásra pályázat alapján választották ki a drámaírókat, akik közül a nyertes részt vehet az ezt követő körben is. Ezen az alkalmon Knausz Erzsébet Lizzie, Hodászi Ádám és Őri Eszter egyfelvonásos darabjai lesznek láthatók.

Az est az Okuláré Projekt, a Fiatal Drámaírók Háza és a METRO WORKS közreműködésével jöhetett létre. Külön köszönet a szervezőknek: Csizmadia Fanninak, Hidi Boglárkának, Némedi Emesének és Horváth Benjaminnak.