Délelőtt Szabó T. Anna szemináriumán folytatódni látszott az előző napi gyereknap. Anna kisfiai, Gábris és Pali gondoskodtak ugyanis a megfelelő „tábori” hangulatról, nem csak helyenként élénk zsivalyukkal, de Gábris nagy tetszést kiváltó versmondóka-szavalatával is. A fordítói műhely egyébként nagy részletekkel tért ki a gyerekirodalom és gyereknyelv nehézségeire is, majd többek közt Mesterházy Mónika néhány költeményén keresztül ment a gyakorlás. Készülnek, készülgetnek az idegen nyelvű szövegek, érdekes volt hallani többek közt a hindi, az angol vagy a spanyol átültetések ritmusát, hangzását, prozódiáját.

Az adrenalinszint akkor csapott az egekbe, amikor a beszélgetés a kinti helyzeteket festette le. E helyütt természetesen nem úsztuk meg a(z irodalom)politizálást, a vita olykor-olykor kicsusszani látszott abból a bizonyos diszkurzív mederből, melyben csordogált, végül azonban afféle látleletet (mint életképet) sikerült kapnunk az ottani irodalmi és tudományos viszonyokról. Ugyan Szerbhorváth György figyelmeztetett az elején, hogy ők „megmaradással”, magyarkodással, nemzeti identitással nem foglalkoznak, végül igencsak alapos betekintést nyerhettünk a szerbiai és a magyarországi léthelyzet – úgymint kulturális érvényesülés, földrajzi ingázás, adminisztratív berendezkedés – közelmúltbeli és aktuális alakulásáról. Nagyon érdekes volt hallani, amikor a szerzők arról beszéltek, mit adott nekik – és mit tett hozzá művészetükhöz a szerb kultúra. Mirnics Gyula itt a szerb fordításirodalmat emelte ki, összehasonlítva az ottani megjelenéseket a magyarországiakkal. Ég és föld a különbség, derült ki, mert míg Szerbiában nagyjából szinkronban vannak a publikációk, addig Magyarországon nem ritkán éveket kell várni egy-egy fontos mű lefordítására és kiadására. (Douglas Coupland kiváló regényét, az X generációt hozta példaként, mely csak nemrégiben jelent meg magyarul.)

Szakmány György a szerb rockzenét dicsérte. Elmondása szerint a magyarhoz képest a rockzenei élet Szerbiában ugyancsak párhuzamosan fejlődött a nyugati pop/indie/rockkal, úgy ráadásul, hogy saját zenei hagyományát termékenyen vegyítette az átvételekkel. Mindezek, ha tematikusan vagy áttételesen is, de szerepet játszanak fiatalos prózájában.

A beszélgetés lecsengéseként tudomásul vettük, Vajdaságban az írók számára a politizálás teljesen hétköznapi gyakorlat, a politika minden fórumon beszédtéma, így mintegy szükségszerűnek tűnt, hogy a fordítótáborban is elhangozzanak az ezzel kapcsolatos vélemények. Tejfölös-sonkás-sajtos palacsinta volt a vacsora finom uborkasalátával.

Este a lányoké volt a főszerep. László Emese irodalomtörténész, kritikus úgy mutatta be beszélgetőpartnereit, Bánki Évát és Halász Margitot, mint akiknek a műveiben a vidéki környezet és táj kiemelt szerepet tölt be, hovatovább meghatározó a regényeik poétikai megalkotottságát illetően is. A szerzők életrajzi összefüggéseket, élményanyagot említve, majd ettől eltávolodva szépen a fikció irányába terelték a beszédet, kiemelve a szövegek helyenként „egzotikus” világának képzeletbeli jellegét. A „női írás” kissé terméketlen kérdésfelvetése után a mágikus realista írásmód került szóba, innen jutottunk García Márquezig és a Száz év magányig, ennek kapcsán pedig a fordítás került szóba. Bánki Éva a regény magyar fordítójának leleményességét dicsérte, utalva arra, hogy egy olyan távoli ország politikai eseményei, forradalmai és szabadságharcai, mint amelyeket Kolumbia egyes tartományaira vonatkozóan a Száz év magány bemutat, talán kevéssé érdekelheti a magyar olvasóközönséget, a fordítás azonban olyan remekül oldotta meg a feladatot, hogy ha messziről is, de párhuzamot tudott vonni a regénybeli történések és a magyarországi félmúlt bizonyos eseményei közt. Innentől kezdve az egzotikus helyszíneken és történéseken túl egyéb sajátságok miatt ugyancsak érdekessé válhat az itteni közönség számára a könyv. (Tegyük hozzá, talán nem is annyira szükséges a magyar eseményekre utalni a Száz év magány cselekményének egyes komponensei kapcsán, megállnak azok a saját lábukon. García Márquez érdemeit nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mindkét hölgy számára egyébként nagy inspiráló szellemi atya volt GM, olyannyira, hogy Halász Margit írás előtt inkább megtartóztatja magát a szerző regényeinek olvasásától, tartva kissé a túlzott hatástól.)

Hogy szokásos meccskommentárunk se maradjon el, megemlíteném, hogy a spanyolok remek második félidőt produkálva megérdemelten győzték le az orosz csapatot. Így ugyan elmarad a „hőn áhított” német–orosz párbaj, lesz helyette azonban technikás küzdelem és germán buldózer. Mindenesetre jó jel, hogy a spanyol–oroszon a közvetítővonal legalább rendben volt…