A meghirdetett Képes Termet is túlburjánzó érdeklődés azt mutatja, hogy a lelkesedés ötvözte tettvágy még mindig létező vegyület (a bőrfotelbe süppedt nyafogóknak meg üzenem, hogy nyafogni is csak választékosan tessék). A rendezvény fővédnöke és megnyitója a törékeny termetű, csillogó intellektusú Pallavicini Zita őrgrófnő volt, aki bár 15 évesen kezdte mívelni anyanyelvünket, választékosabban beszél, mint sokan édesanyuktól tanult nyelvüket – ami persze leginkább a legvidámabb barakkot minősíti.

Balázs Géza, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék vezetőjének köszöntője után Molnár Csikós László a mai délvidéki magyar nyelvhasználatról ejtett szót (így most már azt is tudom, hogy az apotéka a szerbeknél tornacipőt jelent...). Az addig mereven figyelmes arcok elmélkedő-somolygó átmenete következett Nagy Levente felhívásával, miszerint „az év szavait” toborozzák a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda zászlói alatt.

A helyszínen kedvezményesen megvásárolható könyvek bemutatói mind egy célkitűzést hordoztak: akarni és tudni helyesen bánni nyelvünkkel, a megfelelő kontextusban. A legátfogóbb munka - és egyben a kezdeményezés tudományos alapja - az Inter Kht. és a PRAE.HU gondozásában megjelent Európai nyelvművelés – Az európai nyelvi kultúra múltja, jelene és jövője című tanulmánykötet, mely integráltan magába foglalja az európai nyelvek történetét, nyelvi kultúráját, illetve országokhoz kapcsolhatóan nyelvpolitikai, nyelvstratégiai szempontok szerint vázolt vízióját. A könyvet Nyomárkay István akadémikus mutatta be irigylésre méltó előadói nyelven.

A fajsúlyos kötet és mondanivaló után két üde szótárfolt, Burget Lajos Retrószótára, illetve Parapatics Andrea Szlengszótára csalogatta az olajfestményekről a projektorra a közönség tekintetét. Hiszen ki ne akarna szocreál kifejezéseken nosztalgiázni régi csokipapírok csomagolásán kuncogva, vagy végigvenni egy visszafogott szőkeség interpretálásában néhány modernül semmitmondó szó ordenáré szinonimáját. Bemutatásra került továbbá az Eszterházy Károly Főiskola könyve, „Az agressziókutatásról interdiszciplináris keretben” - Zimányi Árpád vezénylésével -, illetve a „Szemiotika és tipológia” és a „Két évtized a helyesírásért” elnevezésű kötetek.

Amennyire fellelkesített, ugyanannyira el is keserített Pál Dániel Levente „Új időknek új szövegei – A PRAE.HU az új műfordítói-stílusújító magyar nyelvért” című előadása - természetesen nem tartalmilag vagy formailag, hanem mondandója következményeivel. Az, hogy a nyelvi forradalom egy önmagát generáló folyamat, amit csupán befolyásolni lehet (neveléssel, kapcsolatokkal, recepcióval, fenntartással és sok munkával), jó meglátás, de ki akarná minden erőforrását latba vetni ebben a kényelmesen kiszolgáló világban, ahol már beszélni sem kell ahhoz, hogy kommunikáljunk? A könyvkiadás jelenével és jövőjével kapcsolatosan az meg végképp karcolja könyvfetisiszta lelkem, hogy az ódon szagú, ropogós lapokat felválthatják a digitális kiadók elektromos kütyüjei – de talán nem csak nekem fájna zsebre dugni egy öt milliméteres Dosztojevszkij összest tartalmazó e-bookot. Hiába praktikus, trendi, környezettudatos meg minden, én szeretném a nehéz, megsárgult lapokba betenni a könyvjelzőt. Hiszen ahogy a szlogen szerint a „Szó az élet tükre”, úgy szerintem a lap a könyv lelke. Húszévesen máris ilyen maradinak lenni? Ejj-ejj.

Fotók: Molnár Péter