A PesText világirodalmi és kulturális fesztivál szeptember 24-ei napján egy az irodalmi közegben nem szokványos tematika került a kerekasztal-beszélgetések középpontjába. A Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermét nemcsak a nagyszámú közönség őszies öltözéke tette színessé, hanem a sok-sok rendkívül attraktív és nem mellesleg igényes külalakkal rendelkező képregény/könyv is. Merthogy a résztvevők kora délutántól éjszakába nyúlóan vitatták meg a képregény és a könyv piaci és fogalmi különválasztásának problematikusságát, a magyarországi és a nemzetközi kiadás lehetőségeit, osztották meg műhelytitkaikat, továbbá a nők szerepéről is szó esett a tematikus blokkot záró programon Kleinheincz Csilla a Ciceró Könyvstúdió szerkesztője, író, műfordító, Szép Eszter képregénykutató, kritikus, egyetemi oktató és Tondora Judit komoly nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkező képregényalkotó beszélgettek.

A Nők a magyar képregényművészetben című esemény moderátora Szekeres Nikoletta volt, aki azt a meghökkentő gyermekkori olvasói tapasztalatát osztotta meg, amikor szembesülnie kellett az akkori képregények szexista nőábrázolásaival. Ezekben a művekben a nők csak mint szerelmi vagy szexuális tárgyak, esetleg istenek jelentek meg. Ennek felidézésével azt a kérdést vezette fel, hogy vajon honnan indultak az úgynevezett női képregények? Tondora Judit úgy látja, hogy bár bizonyos amerikai képregényeknek valóban van egy szexista irányultsága, az Egyesült Államokban úgy tapasztalta, hogy a női rajzolók elutasítják a nők tárgyként való reprezentációját. Többek között a Disneynek is dolgozó képregényalkotó elmondta, hogy például amikor egy Wonder Woman albumsorozattal foglalatoskodott, akkor szándékosan realisztikusabb irányba mozdult el, mert szerinte az átlag női olvasót kizökkentik ezek az ábrázolások. Szép Eszter arra emlékeztetett, hogy Trina Robins volt a megalapozója az amerikai képregények feminista vonulatának, amelyeket az 1970-es években még kis példányszámban nyomtatták. Azonban napjainkra már azok a képregények is fontos piaci tényezővé váltak, amelyekben a nők nem megmentésre váró, passzív szereplőként válnak a cselekmény részévé, hanem valódi, átélhető, személyiséggel rendelkező karakterekként, elég lehet például a hazai piacon jelenlévő Ciceró-könyvekre gondolni. Az említett kiadó szerkesztője, szintén úgy gondolja, hogy a nők korábban kizárólag a férfiak relációjában léteztek a művekben. Kleinheincz Csilla egy önéletrajzi ihletésű feminista képregényt, mégpedig Alison Bechdel Fun Home című alkotását ajánlja, mint nagy hatást gyakorló feminista művet.

Szekeres Nikoletta következő kérdése arra vonatkozott, hogy léteznek-e kifejezetten a női képregényekre jellemző tematikus csomópontok. Tondora arra hívta fel a figyelmet, hogy a baráti és testvéri kapcsolatok kifejezetten hangsúlyossá váltak az utóbbi időben. Szerinte ez azért üdvözlendő, mert a nővé érésnek fontos része az azonos nemű emberekkel való együttműködés megtanulása is. Kleinheincz kiadói szemszögből vizsgálta a kérdést, hiszen válaszában a Ciceró kifejezetten kamasz lányoknak szóló könyveit emelte ki. Ezt a korosztályt azért tartja fontosnak, mert a young adult irodalom forradalmának köszönhetően egyre nagyobb a felvevőpiaca a kamaszkort feldolgozó, vagy akár a kisebb lányoknak szóló könyveknek. Utóbbi kapcsán egy a közönségből kuncogásokat kiváltó anekdotát osztott meg. Amikor kicsi volt a lánya, rendszeresen olvasott fel neki angol nyelvű képregényekből, de egy idő után ráunt a folyamatos fordításra, ezért inkább a kiadójához fordult, és meggyőzte őket arról, hogy lenne értelme magyar nyelven szólni ehhez a korosztályhoz. Emellett Kleinheincz arra is rávilágított, hogy mintha a nehéz életkörülmények között élő nők sorsa is egyre inkább tematizálódna, példának okáért egy vietnami háborút feldolgozó családtörténetben, a The Best We Could Do című képregényben.

Kleinheincz beszámolójához csatlakozva Szép Eszter arról beszélt, hogy milyen tényezők játszottak közre a női képregények kialakulásában. Említette egyrészt a 1980-as években divattá vált (és azóta fetisizált) képregényboltokat, amik egyáltalán nem voltak kellemes helyek egy női vevő számára, többek között azért sem, mert a pornográf anyagokat és a művészi alkotásokat együtt árusították. Azonban a következő évtizedben megkezdődő piacszűkülés következményeként – Szép Eszter szavaival élve – „egyszerűen észrevették, hogy a népesség 50%-a nő”, és nyitni kezdek az irányukba. Harmadrészt a női képregényekre a webcomic is produktívan hatott, hiszen bevonzotta a fiatal olvasók és alkotók tömegeit. Szép Eszter azonban hangsúlyozta, hogy a magyarországi szcéna elmaradott. Például az általa készített képregénykatalógusban is mindössze két kortárs magyar művésznő alkotásai szerepelnek. Ez még mindig kevés, de szerinte megteremtheti egy olyan lánygeneráció lehetőségét, akiket már megszólíthat a képregények világa és álmodozhatnak arról, hogy egyszer ők is készítők lesznek. Hozzátette, hogy ennek a szocializációs folyamatnak a felsőoktatásba beszivárgó képregényoktatás is fontos részét képezi, ahol a tudományos érdeklődés középpontjába kerülhetnek a legkülönfélébb irányzatok, tematikák.

Tondora Judit a Me too mozgalmat jelölte meg egyfajta határvonalként a képregények tematikus perspektívájából. Úgy véli megszűnt az a trend, miszerint csak egy kisfiú lehet a történetek főszereplője. Például amikor az USA-ban egy ügynökségnek számolt be képregényterveiről, akkor ott teljesen természetesnek tekintették, hogy nő a főszereplője, ami azért nagyon építő, mert hirtelen a lányok is megoldanak olyan problémákat, amikre eddig csak a fiúk voltak képesek. Ráadásul mindez Amerikában nemcsak a szüzsé szintjén, hanem az alkotási folyamatban is jelen van, elvégre tapasztalata szerint a kiadókat nem érdekli a nemi hovatartozása, csak a munkája minősége. Természetesen vannak olyan témák, melyek közelebb állnak egy nőhöz, mint egy férfihoz, de a nemek nem határozzák meg a szakmai kompetenciákat – mondta a képregényalkotó. Szerinte előremutatóbb lenne, ha nem a szeparációról, hanem a nemek közti együttműködésről beszélnénk, illetve érdekelnék az olyan vizsgálódások, amik a női képregények generációkra való hatását kutatják. Tondora gondolatára Kleinheincz Csilla egy abszurd jelenség felmutatásával reflektált az itthoni kötelező olvasmányok kapcsán. Ugyanis az iskolákban elvárásként jelenik meg, hogy a lányok azonosuljanak a fiú szereplőkkel, viszont ez fordítva egyáltalán nem történik meg a női ágensek hiánya miatt.

Ezek után kérdésként merült fel, hogy a Magyar Képregény Szövetség mennyire figyel jobban oda a nőkre az Alfabéta-díj kiosztásakor, illetve, hogy vannak-e a képregényrajzolás folyamatában kifejezetten női feladatok? A válaszokból az körvonalazódott, hogy bár a Magyar Képregény Szövetség mindig szem előtt tartja, hogy egy szakmai beszélgetésen, vagy a díjat kiosztó zsűriben a nők is képviseltessék magukat, de ezek szigorúan szakmai alapon működnek. Továbbá egy olyan történeti folyamatra is rámutattak a beszélgetők, miszerint régebben a nők még olyan munkakörben dolgoztak, amelynek következtében a nevük nem is szerepelt a címlapon (tehát például színezők voltak), napjainkra ezek a határok már elmosódtak.

Szekeres Nikoletta végül egy Szép Eszter-írásból idéz amelynek legfőbb kérdése, hogy hol vannak a nők a kortárs magyar képregényművészetben? Tondora Judit nagy empátiával közeledett a kérdéshez. Elgondolkodtató történetei elsősorban arról árulkodtak, hogy a képregényrajzolás végtelenül időigényes munka, amelynek itthon nincsenek meg a feltételei. Ha mégis valaki erre vállalkozik, akkor azt legalább 7-10 év rendesen kitanulni, ráadásul ehhez olyan családi determináltság kell, ami támogatja mindezt pénzügyileg és lelkileg egyaránt. A képregényalkotó beszélt továbbá kamaszkori útkereséséről, valamint arról is, hogy egy húszas éveiben járó nőnek milyen társadalmi nyomást kell elviselnie mind a párkapcsolatépítés, mind a gyerekvállalás területén. Szép Eszter felhívta a figyelmet a BookTube-ra, ahol sok videó látható Felfedezem a képregényeket címmel, ami jól példázza azt, hogy a képregénykultúra itthon még nem annyira elterjedt. A kutató a fellendülés lehetőségét vetíti előre és várja, hogy a booktuberek ne csak felfedezzék, hanem meg is vitassák egymással az élményeiket. A fellendülést a fordítások is elősegíthetik, hiszen számos nagy nemzetközi reputációval rendelkező mű itthon is releváns lehet. Szép Eszter erre hozza fel példának Miriam Katin We Are On Our Own című képregényét, amely egy a második világháború alatt bujkálni kényszerülő család budapesti és Balaton-felvidéki történeteiről szól. Az önkényuralmi jelképeket megjelenítő alkotás lefordítása azért is lehetne kiemelt jelentőségű, mert egy Magyarországon tabuizálódott témát dolgoz fel, mégpedig a szovjet katonák erőszaktetteit.

Az esemény után lehetőség nyílt a dedikációra és a szerzőkkel, kiadókkal, kutatókkal való kötetlen beszélgetésre. A bemutatkozásoktól és baráti kacajoktól hangos díszteremben a legnagyobb visszhangot, mégis a lapzörgések, lapozások, „gerinctörések” és az önfeledt képregényolvasásból fel-feltörő hümmögések keltették. A PesText képregényes napja meggyőzően érvelt amellett, hogy ez a művészeti forma jóval nagyobb figyelmet érdemelne. A részvevők azt remélik, hogy a jövőben a képregényeknek nagyobb presztízse lesz a könyvpiacon, és egyre több női alkotó képviseli majd ezt a művészeti szcénát.

Fotó: Stepmotions