A nyitójelenethez elsötétedik a színpad. A színfalak mögül, fejlámpával a fején, a levegőben tapogatózva oson ki egy alak, s leül a zongorához. Fontos esemény veszi kezdetét. Szem- és fültanúi leszünk a pillanatnak, amint Tündérország csodafügefája eldönti, ki legyen a következő uralkodó. A tündérek lassú, de annál kecsesebb tánccal és egy cseppkőbarlang kellemes visszhangzására emlékeztető énekléssel vezénylik le a számukra oly nélkülözhetetlen szertartást, keresve a korona viselésére méltó személyt. A zöld labdácskák – a ceremónia eredményeként – Írisz (Pitz Melinda) felett gyűlnek össze. Egy hatalmas fittlabda játékos hullámzása közepette megajándékozzák egy kisfiúval, nevezetesen Tündér Lalával (Tőtős Ádám), aki nem szokványos kihívások elé fogja állítani az ország lakóit. A jeles eseményt Omikron (Trabalka Cecília) közvetíti, nevükön szólítva a jelenlévőket, hogy mindnyájan azonosíthassuk őket. A színpadon történő szereposztás természetesen humorforrásként is szolgál: az előadás szempontjából fontos interakció hangulatát már ekkor igyekeznek megteremteni. Jó példával jár elől a törpék fejedelme, Minó (Kocsis Gyula), aki szóvá teszi, hogy társai nem olvasták a könyvet, mert ő nem törpe, hanem manó, majd kiszól a közönség első soraiban ülő kisgyerekekhez, nem vállalnák-e helyette a szereplést. A szereplők ilyen módon történő bemutatása nem kis erőfeszítésnek teszi ki a közönség figyelmét, hiszen nagyban lelassítja a történet folyását. Azonban jól szemlélteti, milyen színes is ez a nem csak tündérek által lakott világ.

Kicsit közelebbről megismerve Lalát, tapasztaljuk, hogy nagyon játékos és eleven, de sokat unatkozó gyerek. Semmilyen rossz szándék nem vezérli tetteiben, emberszíve mégis sokszor meggondolatlanságból és kíváncsiságból adódó kalamajkába keveri. Ezt kihasználva Aterpater – Szabó Eduárd játékában kifejezetten ijesztő figura, egy igazi kényúr –, pusztán hatalomvágyból megzsarolja Íriszt, és akadályozza az Amalfival (Szotyori József) éppen kibontakozóban lévő szerelmüket. Amalfi hűséges kutya képében rohan Lala megkeresésére. Átalakulását egy usánkával jelzik, amely később a nézők ismételt bevonásának szellemes eszköze lesz. Hasonló megoldások kísérik végig az előadást, és igencsak fogékony partnerre találnak a bátor gyerekekben. Próbálkoznak a figyelmük fenntartásával – erre kifejezetten jó példa Amalfi és Citó (Kiss Tamás) túljátszott mozdulatai vagy a már-már karikatúraszerű jellemvonásokkal, félig bábként megjelenő, Dagi nevű óriás (Csatlós Lóránt) – a játékidő, a zene és a látvány egésze alapján azonban nehéz eldönteni, valójában melyik korosztályt, a gyermekekét vagy a felnőttekét tekintette-e célközönségének a rendező.

A látvány esetében, ha a Tündérország szót meghalljuk, az számtalan mese- és boldog örökléttörténetet idéz fel bennünk. Mintha a képzelőerőnkre akarna támaszkodni (azt provokálni vagy annak szabad teret nyitni), Florina Bellinda Vasilatos díszlettervező nagyon steril, rikítóan fehér környezetet teremt. Írni lehet rá, de alkalmas a fényjátékok varázslatos tükrözésére is. Sajnos mégsem sikerült elvonatkoztatnom ettől az önmagában tolakodóan iszonytató látványtól, ami leginkább egy orvosi rendelő vagy patológia képét erősítette bennem. Főleg, hogy a negatív képalkotást csak ösztönözte a játékba vont fittlabda vagy a függöny széléhez rögzített, infúzióra emlékeztető üdítős poharak.

Egressy Zoltán színpadi adaptációja hű a regényhez, és a mondanivaló is azonos: Tündérország lakóinak meg kell tanulniuk az elfogadást, főleg abban az esetben, ha egy olyan személyről derül ki, hogy másmilyen, akit egyébként elfogadtak és szerettek. Szabó Magda története nem veszít a súlyából. A nő és férfi közötti viszony ugyanúgy megjelenik, mint a zsarnokság alatt kiszolgáltatott és megfontolatlan döntéseket hozó jólelkű emberek dilemmája. A gyermeki kíváncsiság és elfogadásra törekvő erősebb hajlam, ami a felnőttekből kiveszett, szintén egy kiváló fogódzkodó pont a mese elemzéséhez. Ezek olyan témák, amik mind a gyerekeket, mind a szülőket el tudják gondolkodtatni, az itt és most közös nyelvének megtalálását azonban nem érzem. Az interpretáció és a kritikus szövegolvasás hiánya okán következhetett az be, hogy nem figyeltek határozottabban egy-egy fontosabb mondanivalóra, ami által követhetőbb lett volna a cselekmény azok számára is, akik esetleg nem ismerik a meseregényt és nem a saját, kész értelmezésükkel érkeznek. Erről az értetlenségről árulkodnak a nézőtéren ücsörgő gyerekek kérdései, amelyek figyelmeztetőek és biztatóak is lehetnek egyszerre: a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában ugyan sok a potenciál, de érdemes az alkotóknak a célközönség-választás és a játékritmus tekintetében tovább gondolkodniuk.

Szabó Magda: Tündér Lala

Szereplők
Tündér Lala: Tőtős Ádám
Írisz: Pitz Melinda
Amalfi: Szotyori József
Aterpater: Szabó Eduárd
Csill: Dimény Levente
Dagi: Csatlós Lóránt
Minó: Kocsis Gyula
Omikron: Trabalka Cecília
Citó: Kiss Tamás
Und: Fodor Réka
Hiló, Simon: Firtos Edit
Gigi: Gajai Ágnes
Justin: Kovács Enikő
Nyuli, Kormorán: Dobos Imre
Péter: Hunyadi István
Bea: Gidófalvi Imola

Rendező: Tóth Tünde
Zeneszerző: Ovidiu Iloc
Zongora: Dombi Dávid
Díszlettervező: Florina Bellinda Vasilatos
Jelmeztervező: Lokodi Aletta
Bábok: Palocsay Kisó Kata
Mozgás: Kerekes Dalma
Ügyelő: Joó Emília
Súgó: Bődi Ágota

Bemutató: 2019. november 8.
Előadás hossza: 2 óra 45 perc egy szünettel

Gyulai Várszínház, Szabó Magda Napok, 2021.

Képek: szigligeti.ro